Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

A novemberi néhol ködös és borongós, máskor meg egyre bágyadtabb napsütés remek alkalmat teremt a vári barangolásokra. Az andalító séták páratlan atmoszférájának megteremtéséhez pedig nincs is jobb szépirodalmi töltekezés, mintsem Márai Sándor egyik népszerű művét, a Válás Budán című regényt el- vagy újraolvasni.

Európa egyik legismertebb online utazási magazinja az öreg kontinens 10 legcsodálatosabb várát mutatja be legújabb toplistáján. Ezen kapott helyet a mi büszkeségünk is, a Budai Vár!

Tóth Árpád (1886-1928), az egyik legnagyobb magyar költő az egykori Werbőczy, ma a Táncsics Mihály utca 13-an lakott feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányával, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig.

Az 1956. november 4-én Moszkva által megindított „Forgószél hadművelet” egyik következménye a szabadságharc vérbe fojtása mellett, a budapesti harcok következtében végbe menő tragikus méretű és mértékű pusztulás volt. Ennek kihatásaként érte bombatalálat a Magyar Országos Levéltár Várhegyen található épületét is.

1956. októberében egy monstrum ellen indult meg a békésen tüntető magyar egyetemisták tömege a Műszaki Egyetem irányából a Bem térre. Az ezt követő szabadságharc Dávid harca volt Góliát ellen. És ebből a küzdelemből kivették a részüket a budai srácok is. Róluk is szól egy szép olasz dal, amit minden magyarnak ismernie kellene.

Az első magyar király fiát VII. Gergely pápa (1073-1085) avatta szentté 1083. november 4-én Székesfehérváron. Ugyancsak ebben az évben avatták szentté apját, Szent Istvánt (1000-1038), illetve a mártírhalált halt Gellért püspököt (980-1046), valamint a két zoborhegyi remetét, Zoerard-Andrást és Benedeket.
Novemberben is sokszínű programkínálattal készül a Magyar Nemzeti Galéria: egy összművészeti előadássorozaton beköltözik a színház a múzeumba, a frissen nyílt TechnoCool-kiállításon menő kortárs témákkal ismerkedhetnek az érdeklődők, valamint a Barabás Miklós grafikai tárlathoz kapcsolódóan is több izgalmas tárlatvezetés közül válogathatnak. November közepétől egy különleges, Budapestet középpontba állító fotóválogatás is láthat lesz és ezúttal is elmaradhatatlan a hosszított esti nyitvatartású Múzeum+ program.

A mi kis „hullócsillagunkat” elvált édesanyja nevelte és a Medve Utcai Általános Iskola elvégzése után a csepeli Rákosi Mátyás Tanintézetben lett esztergályos-szakmunkás ipari tanuló. 1956. októberében tagja lett a legendás Szabó bácsi (1897-1957) vezette Széna téri ellenállócsoportnak, ahol ifjú kora ellenére sofőrként szolgált a felkelők mellett.

... vagyis Hatvany Lajos (1880-1961), aki ezer szállal kötődött a Budai Várhoz. Több budavári ingatlan is a tulajdonában állt, de elsősorban itt is élt a Várnegyedben, először a Tárnok utcában, majd a Bécsi kapu téren álló palotában. Testvére pedig, a híres műgyűjtő Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt.

2025. május 4-ig lehet még megtekinteni a fővárosi ásatásokon - a Budapesti Történeti Múzeum régészei által – felfedezett és a BTM Vármúzeumban kiállított középkori régészeti leleteket. Most itt az utolsó lehetőség, hogy akiket érdekel a régészet – legyenek azok szakemberek, múltkedvelő laikusok vagy akár a történelem iránt kíváncsi gyerekek – azok közelről is megszemléljék a legutóbbi ásatási leletek legérdekesebb darabjait.

A szervezők a rendezvénysorozat segítségével szeretnék reflektorfénybe helyezni a kezdő filmeseket és úgy egyébként a filmes szakmát. A beszélgetős, filmnézős, szakmázós, ismerkedős esemény nyitóállomásán többek között bemutatkoztak a hiánypótló kezdeményezést megvalósító szervezők is. De a magyar költészet napja alkalmából egy különleges dalszöveg verselő blokkal is készültek a szervezők, ahol Gazdik Kati, Lakatos Leonetta és Varga Rókus előadásában hallgathatta az értő közönség a magyar könnyűzenei gyöngyszemeket picit másképp.
Túlzás nélkül állítjuk, hogy a Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállítása feltehetően az egész 2025. év legnagyszerűbb magyar képzőművészeti kiállítása lesz. A századforduló Magyarországa hazánk egyik legsikeresebb korszaka volt, a Monarchia „második fővárosaként”, a Bécshez rohamléptekkel felfejlődő, s az egyhangú osztrák városnál jóval izgalmasabb, sokszínűbb Budapest - egy kis túlzással élve - hasonlóan eleven, nyüzsgő, s élettel telt világvárossá lett, mint Berlin, Párizs vagy éppen New York. Nos, e büszke korszak kicsúcsosodása volt a képzőművészetekben a magyar népi kultúrát még gyökereiben őrző, de már az európai kulturális vérkeringésbe bekapcsolódó és onnan merítő magyar szecesszió. A plakátokon, tárgyakon bemutatott kiállítás bennünket lenyűgözött.

A Budai Borszalon soron következő gasztronómiai kalandján Szörényi Leventét és fia, Szörényi Örs borait kóstolhatjuk meg. A 2025. április 25-én, pénteken este hét órára meghirdetett borkóstoló ezúttal is a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb helyén, a a Karakas Pasa Tornyában található Pasha Caféban kerül megrendezésre.

Idén, a magyar költészet napján két jubileumot is ünneplünk majd, az egyik a XX. század egyik legjelentősebb magyar költőjének, József Attila születésének 120 évfordulója lesz, a másik pedig a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulója, ugyanis mindkét géniuszunk, öt év eltéréssel ugyan, de április 11-én született. Április 8-án, 18 órától egy különleges irodalmi programra invitáljuk olvasóinkat, ahol fiatal művészek fogják kedvenc Márai-idézeteiket előadni 125 percen keresztül a Budavári Palotanegyedben található Pasha Caféban. A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Érdemes most biztosítanod a helyed!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja majd végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol élt a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el szombaton és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

A Sher-Gil család a vízivárosi Szilágyi Dezső téren élt egy gyönyörű, Kopeczek György (1877-1927) építész által tervezett és 1912-ben átadott szecessziós házban, éppen abban, amelyikben a húszas években Bartók Béla is lakott. Amrita Sher-Gil (1913-1941) és már itt született, pont szemben a Szilágyi Dezső téri református templom templommal. Az anyai ágon magyar festőművész képeiért ma már dollármilliókat fizetnek és egyszerű rajzai is közel százezer dollárt kóstálnak.

Illyés Gyula a háború első néhány évében még itt élt a Várban, az Alagút utca és a Logodi utca sarkán álló ház legfelső emeletén második feleségével, Kozmutza Flórával. Az ostromot persze ők is légópincében vészelték át, de ekkor is születtek versek, ekkor is a nyelv, a szavak, az irodalom segített sokaknak, hogy emberek maradjanak a legnagyobb veszedelmek között.

Pontosan 80 éve, 1945. január 27-én verték agyon Szerb Antal szinte végkimerülésig legyengült testét nyilas keretlegények. Halálának évfordulóján szeretnénk bemutatni, hogy Ulpius Éva alakját Szerb Antal egy a valóságban is létező hölgyről; múzsájáról, egykori szerelméről mintázta. Még akkor is, ha ez későbbi feleségének nagyon fájhatott. Az író testét ugyan megtörhették névtelen gyilkosok, de Szerb Antal szelleme és emléke örökké él.

Fekete István (1900-1970) József Attila-díjas író éppen ma százhuszonöt éve, 1900. január 25-én született. Budán élt, először a Sashegyen, az akkor Miasszonyunk útja 8. szám, ma Meredek utca 8. számú házban, majd később a Tárogató úton.

Éppen ezen a napon, 1458. január 24-én választották királlyá Budán Hunyadi Mátyást I. Mátyás néven. A legenda szerint a Duna jegén, de ez a valóságban nem így történt. Az elképzelhető, hogy az ominózus országgyűlésre érkező főurak a Duna jegén átkelve vonultak fel a Várba, még az sem lehetetlen, hogy a nemesség a befagyott Dunán ünnepelte meg Mátyás királlyá választását, de az biztos, hogy a fiatal király ekkor még nem lehetett a Duna jegén. Cikkünkből az is kiderül, hogy miért.

Fülep Lajos (1885-1970) művészettörténész, művészetfilozófus, kritikus méltatta elsőként Ady költészetét és líráját, de Szabó Dezső regényének nagyságát, Csontváry, Rippl-Rónai festészetét, Bartók zenéjét is az elsők között ismerte fel. A Nyugat legnagyobb esztétájának művészettörténeti szelleme és ereje abban rejlett, hogy messziről felismerte a tehetségeket, s az élet is végül őt igazolta.

A ma 205 éve született Hunfalvy János itt élt a Várban a ma már róla elnevezett utcában egy pazar szecessziós villában. Születésének évfordulóján cikkünkben róla emlékezünk.

A héten ünnepeltük Mécs László (1895-1978), szerzetes költő születésének 130. évi jubileumát, aki a két világháború között igazi sztárként tisztelték Magyarországon. Számtalan előadást, felolvasóesetet tartott az egykori közönségnek, főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki ifjúságnak. Valóssággal rajongtak érte hívei. Lírájában mély érzések és gondolatok érnek eggyé a modern kori prédikációk szónoklataival.

Az utolsó Árpád-házi uralkodónkat, III. Andrást (1265-1301) 1290. július 23-án, alig 25 évesen koronázták királlyá. A korábban törvénytelen születésűnek bélyegzett, majd később mégis királyi hercegként nevelt, s trónra emelt uralkodó mindent elkövetett az ország békéjének megteremtéséért, hatalma megszilárdításáért. Hirtelen halála itt, Budaváron történt, s végső nyugalomra is ide helyezték.
Dallamos deep house és progresszív partival indul a 2023-as szezon az ország egyik legszebb táncparkettjén, a Halászbástyán. A Vár ikonikus helyszínére márciusban ezúttal Roy Rosenfeld érkezik, akit a műfaj kedvelői már jól ismernek.
A tizennégy karátos autó tizenkét dallal kísért groteszk kalandjain szórakozhat a közönség január 28-án. Az előadás a TRIP koncertszínházi sorozatának egyik szenzációja, a kulcsjeleneteihez a Budapest Bár zenészei és a dalszerzője írták a dalokat.
A Savoyai terasz a Budai Vár egyik legszebb része, ahol nem csak nyáron pezseg az élet.

Tegnap este a folyómentő teherautó című film akadálymentesített verziójának levetítésének adott otthont a Szent István Kávéház, amelyet a Narradívák csapatának köszönhetően hallás- és látássérültek is élvezhettek.