„Hihetetlen, de a rettegésben versek is születnek…” - 80 éve született Illyés Gyula verse, a Buda 1945. január
Illyés Gyula a háború első néhány évében még itt élt a Várban, az Alagút utca és a Logodi utca sarkán álló ház legfelső emeletén második feleségével, Kozmutza Flórával. Az ostromot persze ők is légópincében vészelték át, de ekkor is születtek versek, ekkor is a nyelv, a szavak, az irodalom segített sokaknak, hogy emberek maradjanak a legnagyobb veszedelmek között.
Illyés Gyula (1902-1983) egykori jó barátjának, József Attilának (1905-1937) korábbi jegyesével és múzsájával, Kozmutza Flórával (1905-1995) 1937-től együtt béreltek egy nagyerkélyes, a Budai Várra néző kislakást a Logodi utca 3. számú ház padlásterén. Két év együttélés és az író válása után összeházasodtak Flórával, s végül öt év krisztinavárosi albérlet után, 1943-ban költöztek végső otthonukba, Józsefhegyi út 9. számú házba.
A Logodi utcának és környékének a háború kitörése előtt, de még a háború elején is komoly irodalmi kapcsolódása volt, hiszen itt lakott Babits, Kosztolányi, Márai és egy karnyújtásnyira, az Attila úton élt Ottlik Géza, Schöpflin Aladár, Szabó Magda Szobotka Tiborral, de itt volt Szabó Dezső törzshelye, Philadelphia Kávéház, amelynek közvetlen szomszédságában lakott többek között Németh László is. Szóval, a Krisztinaváros magnetizálta az irodalmárokat. Illyés Gyulának 2014-ben jelent meg a Nap Kiadó gondozásában az ostromnaplója, amely az 1944 decembere és 1945 áprilisa közötti időszakot dokumentálta az ekkor már igencsak elismert író szemével. A kordokumentum a túlélés és a megszállás mementója, de jóval több ennél dokumentálja a „felszabadító” vörös hadsereg „katonáinak” gyalázatos kegyetlenkedéseit, a magyar nők tömeges megerőszakolását, zsákmányszerző fosztogatásaikat, s még azt a tanulságos és karmikus történetet is megörökítette az utókornak, amikor magát a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnökét, Zilahy Lajost (1891-1974) verték meg és fosztották ki a lerészegedett rablóhordaként portyázó, állati módon viselkedő orosz katonák.
Hihetetlen, de a rettegésben versek is születnek
– írja naplójában Illyés, hiszen ő is ír verseket. Alábbi verse, amely a halottaknak állít emléket, a szilánkjaira tört, cafatjaira cincált, sóval behintett Buda éneke. A talán csak Trója pusztulásához hasonlítható „felszabadítás” irtózatát az Iszonyatban, amelyben azt írja, hogy.
Láttam Buda égését, az izzó koszorút
De olvassuk csak Buda 80 évvel ezelőtti borzalmainak versét, amelynek a költő egyszerűen csak a Buda 1945. január címet adta!
"Hajlongva jönnek hegyi házamig
a katonák,
van ki letérdel, négykézláb kúszik
a havon át.
Lent ködlő, ősz tengerré válva föl
Pest, a világ,
mögülem bomba és akna fütyül:
a Hármas-hegy húsz ágyúja kiált.
És így a jó. Lépek föl és alá
a balkonon.
Bizton vagyok. Körültem a halál
az oltalom.
Bujdostam s íme várrá vált a házam,
mióta rom.
Kopók, gondolom, most gyertek utánam,
mióta golyó kopog kapumon.
Mióta vendég csak olyan jöhet,
mint a granát,
amely bevágta tegnap a gyerek-
szoba falát.
Bevágta! – ülök a kihalt hegyen,
élet tovább,
vas-zümmögés méhésze, csöndesen
az elvonult bölcselkedés korát.
Be vagyok zárva, – így vagyok szabad
sorsom fölött;
eremben új hév jó tüze szalad:
szép nászt ülök;
kiütközött borostám bár deres,
bár őszülök:
veszély angyala, te, csak te szeress,
tartsd forrón szívem karjaid között.
Mert mindig azt hittem, gyáva vagyok
s mellem dagad,
hogy csak az emberek, csak ők, azok
riasztanak
s nem elemek, nem szellemek, nem a
végzet, a vak –
hogy nem a halál a nagy mostoha,
hogy ő még a legudvariasabb.
Hogy nem félek a betelt szerelem,
az szabadít
ilyen magasba, magányba, ilyen
nyugalomig,
vagy isten, hogyha van… s ha nincs! – nekem
mutatkozik,
mutatkozik egy szép, reménytelen
próféta-sors: helytálljak mégis itt.
Mi mellett? Miért? Azért, hogy vagyok
s nem rettegek,
hogy – szállnak bár golyók, aknák és napok
fejem felett –
magamban – midőn mindent vesztenék –
embert lelek!
Döngj, világ! Új sorsot adott az ég,
minden reggelre bátrabb életet!
Hajlongva jő a katona felém,
nézem szegényt,
hol megbocsátón, hol ilyen kemény
prófétaként.
Jöjj, tanulj tőlem harcot, nyomorult,
tanulj erényt, halált úgy, hogy nincs se jövő, se múlt
hogy szélbe szórsz minden vigaszt s reményt
s mégis tudod, nem tetted semmiért!"
Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.
Napra pontosan 125 éve, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A XX. századi modern magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa ugyan sosem lakott a Várban, de számtalanszor megfordult itt és számos barátjához járt ide heti rendszerességgel. Németvölgyi, majd később pasaréti lakásától nem esett túl messze a Várnegyed. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.
Kosztolányi Dezső (1885-1936) éppen ma 140 évvel ezelőtt, virágvasárnapon született Szabadkán. A XX. század egyik legnagyobb magyar lírikusa és egyben prózai írója egykor itt - a háborúban sajnos bombatalálatot kapott - családi házukban élt feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), írói álnevén Görög Ilonával, illetve fiúkkal, Ádámmal (1915-1980). A zöld kerítéses földszintes ház a Tábor utca és a Logodi utca sarkán állt, egy kőhajításra Márai Sándortól, két kőhajításra Schöpflin Aladártól, s három kőhajításnyira Babits Mihálytól.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
