Rejtő Jenő utánozhatatlan fantáziavilágát keltik életre a Várkert Bazárban

Rejtő Jenő utánozhatatlan fantáziavilágát keltik életre a Várkert Bazárban

A tizennégy karátos autó tizenkét dallal kísért groteszk kalandjain szórakozhat a közönség január 28-án. Az előadás a TRIP koncertszínházi sorozatának egyik szenzációja, a kulcsjeleneteihez a Budapest Bár zenészei és a dalszerzője írták a dalokat.

A koncertszínház legalább annyira színházi, mint zenei élmény, így a dalokat nem énekesek, hanem nyolc kitűnő színművész adja elő: Dankó István, Fekete Patrícia, Mertz Tibor, Mikó István, Keresztes Tamás, Polák Ferenc, Turi Péter, Juhász Bence. A produkció rendezője és egyben díszlettervezője a Jászai Mari-díjas Keresztes Tamás, aki Divinyi Rékával együtt adaptálta színpadra a regényt.

„Ez az első önálló rendezésem egy remek stábbal, valódi örömmunka volt az egész próbafolyamat”

– nyilatkozta Keresztes Tamás az előadásról.

A zenekar élőben játszik, a színpadi jeleneteket a remek hangulatú dalok fűzik össze. Ugyanakkor nemcsak a zene és a színjáték dominálnak, a Keresztes Tamás által létrehozott látvány is fontos része annak a vállalkozásnak, amelyik Rejtő írói világából új műfajt, zenés „képregényszínházat” teremt.

A TRIP jóvoltából, kitűnő művészek közös alkotásaként születik meg egy igazán szórakoztató színházi élmény a Várkert Bazárban.

A novemberi előadás is nagy sikerrel zárul, nem csoda, hogy sokan várják az ismétlést.

Jegyek ITT kaphatók.

Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!
Korcsolyapálya nyílik a Budavári Palotanegyed szívében, a Savoyai Teraszon - exkluzív képek és videó!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk
Születésnapi kultúrtúra: Kovács Margit várkerületi épületkerámiáinak nyomába eredtünk

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!
Jövő hét hétvégén Oktoberfest Sörfesztivál a budavári Savoyai Teraszon!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.