A Budai Vár tövében, a Mikó utca-Logodi utca sarkán álló ház egykori lakója néhány lépésre lakott a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templomtól. Bizonyára sokszor szemtanúja lehetett az ünnepi menetnek, amely ilyenkor indult meg a Roham utca felé, majd az Alagút utcán tért vissza. Az idén április 11-én éppen 125 éve született Márai Sándor alábbi verse több mint száz évvel ezelőtt, csupán 22 éves korában jelent meg a Kassai Naplóban.

Idén, a magyar költészet napján két jubileumot is ünneplünk majd, az egyik a XX. század egyik legjelentősebb magyar költőjének, József Attila születésének 120 évfordulója lesz, a másik pedig a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulója, ugyanis mindkét géniuszunk, öt év eltéréssel ugyan, de április 11-én született. Április 8-án, 18 órától egy különleges irodalmi programra invitáljuk olvasóinkat, ahol fiatal művészek fogják kedvenc Márai-idézeteiket előadni 125 percen keresztül a Budavári Palotanegyedben található Pasha Caféban. A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Érdemes most biztosítanod a helyed!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja majd végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol élt a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el szombaton és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

Napra pontosan 125 éve, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A XX. századi modern magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa ugyan sosem lakott a Várban, de számtalanszor megfordult itt és számos barátjához járt ide heti rendszerességgel. Németvölgyi, majd később pasaréti lakásától nem esett túl messze a Várnegyed. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.

A BTM Vármúzeum tavaly indította útjára a Múzeum a város című sétahétvégét, amelyet idén újabb sétákkal bővített. Az érdeklődök múzeumi sétavezetőkkel, kutatókkal fedezhetik fel Budapest különböző részeit a 2025. április 12–13-i hétvégén.

Kosztolányi Dezső (1885-1936) éppen ma 140 évvel ezelőtt, virágvasárnapon született Szabadkán. A XX. század egyik legnagyobb magyar lírikusa és egyben prózai írója egykor itt - a háborúban sajnos bombatalálatot kapott - családi házukban élt feleségével, Harmos Ilonával (1885-1967), írói álnevén Görög Ilonával, illetve fiúkkal, Ádámmal (1915-1980). A zöld kerítéses földszintes ház a Tábor utca és a Logodi utca sarkán állt, egy kőhajításra Márai Sándortól, két kőhajításra Schöpflin Aladártól, s három kőhajításnyira Babits Mihálytól.

A Magyar Nemzeti Galéria Az élet művészete. Szecessziós plakátművészet és tárgykultúra Magyarországon (1895–1914) címmel rendezett legújabb kiállítása április 2-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. A kor legkiválóbb művészeinek plakátjain keresztül ismerhetjük meg a századforduló Monarchiájának sajátos hangulatát, olykor ma is köztünk lévő, s napjainkban is megvásárolható termékeit, reklámüzeneteit. Egy fantasztikus kiállítás előtt állunk, s mi már Nagyon Várjuk, hogy megtekinthessük!

Szeretnéd megtudni, hogy ki volt a valóságban Ulpius Éva és Tamás? Ki fizette Tóth Árpád esküvői számláját? Hol élt a Várnegyedben a két világháború közötti magyar irodalom legnagyobb mecénása? Érdekel, hogy Babits felesége és nevelt lánya miért váltak halálos ellenségekké? Mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán? Hol állt pontosan Kosztolányiék háza? Ki volt Kozmutza Flóra szeretője és a férfit milyen kapcsolat fűzte a nő férjéhez, Illyés Gyulához? Kivel élt Szabó Dezső a budai Várhegyen egy albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei? Nos, ezekre a kérdésekre mind választ fogsz kapni, ha velünk tartasz az első Nagyon Vár kultúrtörténeti sétánkon! Gyere el és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

A „Közelről” címmel szervezett budavári beszélgető estek soron következő vendége Eperjes Károly, színművész, a Magyar Színház művészeti vezetője lesz. Turi Bálint, az est házigazdája április másodikán este hét órától beszélget a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésszel a szokásos helyen, a Budavári Palotanegyedben, a Lovarda mellett található Pasha Caféban.

Az Élőhely Természet- és tájkonstrukciók című időszakos tárlat hatvan műtárgyat felvonultatva mutatja be egészen a XIX. századtól napjainkig a különböző képzőművészeti ágak természethez kötődő látásmódjait. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ a klímaváltozás és a globális fenntarthatósági kérdések válságának idején, hogy hogyan lehet újraírni természet és kultúra viszonyát az előző századok természetfogásása és napjaink jóval urbánusabb világlátásának tükrében. A kiállítást 2025. március 21. – július 27. között nézhetik meg a téma iránt érdeklődök a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériában.

Idén februárban ünnepeljük Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulóját. Egy olyan művészét, akit a maga korában nem csak itthon, hanem a nagyvilágban is a legnagyobbak között emlegettek. Az MNG előadás-sorozatának célja, hogy látogatók számára kiegészítsék a kiállítások nyújtotta élményeket, és így tesznek a világot meghódító festő műveivel kapcsolatban is.
Ön tudta, hogy annyi könyv van a Budai Vár falai között álló könyvtárban, hogy ha egymás mellé tennénk őket, egy Budapest Siófok távolságot tennének ki? És azt, hogy ezek a könyvek hogyan jutnak fel a 11 emeletes raktárból az olvasóterembe? A Budavári Történelmi Kaszinó és az OSZK zártkörű rendezvényén utánajártunk.
Egy különleges grafikai kiállítás, ahhoz kapcsolódó gyerekprogramok és izgalmas vezetett séták várják az érdeklődőket idén ősszel is a Magyar Nemzeti Galériában. Az október az év egyik legszínesebb hónapja, a falevelek mintha élénk színekben pompázó virágok lennének.

Szeptember 2-án, szombaton 19 órától Gyémánt Bálint és Oláh Krisztián fergeteges közös koncertjére invitál a Budavári Palotanegyed új ékkövében nyílt Pasha Café.
Augusztus 18-20. között ahogy azt már megszokhattuk, az államalapítás ünnepe alkalmából három napos rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket Budapest több helyszínén. Az eseményekből a Budavári Palotanegyed is oroszlánrészt vállal, és ezen a héten még inkább érdemes lesz a környékre látogatni.
Séta, mozi, huszárruhás rézfúvósok és majdnem kutyavásár is lesz Budán a hétvégén.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

Meglehetősen kevés forrásunk van arról, hogy mi is történt 1956 forradalmi napjaiban a Budai Várban, azt azonban tudjuk, hogy a közel háromszáznyi, főként fiatalokból álló budavári forradalmárok mindent megtettek a szovjetek által csak Forgó szél néven katonai hadműveletnek titulált - a szabadságharc eltiprását jelentő - végzetes támadás feltartóztatásáért.

Mária Terézia (1713-1780) a Habsburg Birodalom egyetlen női uralkodója, s egyben a Habsburg–Lotaringiai-ház megalapítója 1740-ben éppen ezen a napon vagyis október 20-án lépett trónra. Alábbi megemlékezésünk nem a teljes uralkodását, csupán annak legfontosabb magyar, s elsősorban a vári vonatkozásait idézzük fel.

Az éppen 95 éve született Kossuth-díjas költő, Kányádi Sándor (1929-2018) 2002-ben megjelent verseskötete egy különlegesen színes lírai alkotás, amelyben nem a versek felemásak, hanem a könyv egyik fele más, mint a másik fele. A kötete egyik legszebb versével üdvözöljük ezt a szép, fényes októberi napot.

Galimberti Sándor (1883–1915) és Dénes Valéria (1877–1915) életmű-kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában. A fiatalon és tragikus körülmények között meghalt házaspár tagjai külön-külön is a XX. magyar festészet kiemelkedő tagjai voltak, azonban kettejük világa egy meghatóan szép, az ártatlan és önzetlen szerelem festői tájára vezet el bennünket. A kiállítás azért is érdekes, mert Dénes Valéria az egyetlen magyar festőnő, aki Henri Matisse tanítványa volt.

A letűnt polgári világ egyik utolsó mohikánja írásainak egy jelentős részében megtanít bennünket, európai embereket értékelni, hogy az évszakok váltakozásai mennyire színessé, s változatossá teszik életünket. Október az őszközepe, amikor ugyan még olykor-olykor a nyár emléke is felderenghet, s már a tél is csábítana, azonban mégis: október a legtisztább őszi hónap. Az alábbi cikkben az író októberhez kapcsolódó írásaiból szemezgettünk, de ahogyan Márainál megszokhattuk, az idézetek nem egy hónapról szólnak, hanem annál sokkal többről: a polgári világlátás szellemi metszetéről, a polgári szemüvegen át szemlélt emberi életről, egy polgárnak az emberi világról vallomásairól.

1990. október 9-én halt meg Ottlik Géza (1912-1990) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, műfordító. Az Iskola a határon írója a valóságban egy iskola mellett élt a krisztinavárosi Horváth-kertnél, az iskola pedig az egykoron Werbőczy Gimnázium névre, ma Petőfire keresztelt Gimnázium volt.

A Várnegyed egykori lakóját, Tóth Árpádot a Duna két partját, Pestet és a vele szemben büszkén magasodó Budát összekötő híd ihlette meg 1926. őszén. A versből arra következtethetünk, hogy az egykori, a háborúban megsemmisült Erzsébet hídról van szó. A mélabús költeményt, amelyben megjelenik a budapesti ősz méltatlanul kevésszer halljuk, pedig egy a magyar irodalom szekreterének titkos mélyén lapuló gyémántról van szó.

A tizenhárom vértanú közül kettőnek itt a Várnegyedben volt az alma matere. Török Ignác és Nagysándor József a főváros legrégibb középiskolájában, a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezték tanulmányaikat. A Várhegyen található iskolát még Széchényi György (1603-1695) esztergomi érsek alapította 1687. március 19-én, aki egyébként végrendeletében 180 000 aranyforintot hagyott Buda és Esztergom várainak felújítására.

Noha a „sztregovai remete” főként Nógrád vármegyében töltötte életét, áttételesen mégis több szálon kapcsolódott a Budai Várhoz. S noha élete sokak számára tragikusnak tűnhet, azonban Az ember tragédiájában saját maga adja meg a választ a léten sajnálkozóknak: „Tragédiának nézed? nézd legott Komédiának, s múlattatni fog.” Éppen ma 160 éve hagyta itt a földi világot a legnagyobb magyar drámaíró, „a magyar Goethe”.

Homonnai Katalin, színésznő egy rendhagyó színházi sétára invitál bennünket a BTM Vármúzeum tereibe. A Budavári Virágok - Cserna Szabó András azonos című novellája nyomán - középkortól induló családtörténetében szerepelnek zsidó, keresztény és muszlim felmenők, de előkerül James Joyce is, sőt az egyik sarkon Drakula gróf várja majd a közönséget. Az előadás helyszíne is különleges, amely a Várnegyedben, a Táncsics Mihály utca 26. szám alatt található Középkori Zsidó Imaház lesz.

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.