Ezen a napon lépett trónra Mária Terézia
Mária Terézia (1713-1780) a Habsburg Birodalom egyetlen női uralkodója, s egyben a Habsburg–Lotaringiai-ház megalapítója 1740-ben éppen ezen a napon vagyis október 20-án lépett trónra. Alábbi megemlékezésünk nem a teljes uralkodását, csupán annak legfontosabb magyar, s elsősorban a vári vonatkozásait idézzük fel.
Mivel az 1711-ben trónra lépő III. Károly (1685-1740) magyar királynak – nem mellesleg VI. Károly néven német-római császárnak - nem született fiúutódja, ezért az 1723. április 19-én kihirdetett Pragmatica Sanctio keretében az öröklés rendjét kiterjesztették a nőágra is. Károly 1740. október 20-án fejezte be életét, amikoris leánya, Mária Terézia elfoglalta a trónt. Mária Terézia trónra lépése azonban nem jelentette a Birodalom egységének ipso facto megmaradását, azt csak hosszú háborúskodással, birtokainak megvédésével tudta kivívni.
A francia származású Lotharingiai Ferenccel (1708-1765) kötött szerelmi házasságával megalapította a már említett Habsburg-Lotharingiai-dinasztiát, ugyanis a német-római császári koronát ugyan de jure nem örökölhette női mivolta miatt, így névlegesen férje lett a császár, azonban a birodalmat de facto mindig ő kormányozta.
A trónra lépése utáni hatalmi harcokban Mária Terézia számára egyértelművé vált, hogy hatalmát csak egy pacifikált magyar királysággal a háta mögött, kvázi a magyarok segítségével tudja megtartani. A királynő ezért a magyar nemesek hűségéért cserébe az 1741. évi pozsonyi országgyűlésen hatályon kívül helyezte apja magyarellenes intézkedéseinek egy részét. A magyar nemesek életüket és vérüket ajánlották fel a birodalom megmentése érdekében.
Vitam et sanguinem pro rege nostro!
- dörögték a magyar nemesek Pozsonyban.
Az uralkodásának közel felében háborúzó királynő csapatai 1756-1763 között vívták a hétéves háborút. A harcok magyar vonatkozása a nemrégiben filmvásznon is megidézett Hadik András vezette magyar huszárezred 1757. évi sikeres berlini bevonulása volt, akinek lovasszobra ma is a Várnegyed egyik ékessége.
Noha Mária Terézia engedélyezte ugyan a Budavári Palota bővítését, s visszaszolgáltatta annak királyi székhelyi rangját, azonban ő maga csupán kétszer járt Budán. Az első látogatásra 1751 nyarán került sor.
A Bécsből hajóval érkező királynő az egykori Váci kapun át lépett Pest-Buda városába, azonban az éppen újjáépülő Királyi Palota helyett először egy a pesti oldalon álló palotában, nevezetesen Barkóczy Ferenc püspöki rezidenciáján szállt meg, majd Grassalkovich Antal gödöllői kastélyának vendége volt.
Az egykori sajtóhírek alapján rekonstruálható, hogy a királynő és kísérete csak megérkezésük után jónéhány nappal - 1751 augusztus 8-án – látogatott el Budára. Ahol a város elöljárósága ünnepélyesen köszöntötte a császári párt, akik a Bécsi kapun érkeztek a Budai Várba, ahol az ünnepi fogadtatás után, illetve közben megszemlélték az éppen újjáépülő Királyi Palotát. Mária Terézia és kísérete a mai Dísz tér 3 szám alatt álló pazar épületben, Batthyány Lajos nádor egykori palotájában szállt meg. Második látogatására 1764-ben szintén augusztusban került sor, amikoris a Vácról Budára kocsizó királynő ismét megtekintette a nagyszabású építkezést, s e második alkalommal immáron szállásként is igénybe vette a Királyi Palota ekkor már elkészült szárnyát. Talán az sem véletlen, hogy Mária Terézia 1771-ben ide, a Királyi Palotába hozatta vissza, s itt is őriztette a Szent Jobb ereklyét. A budavári polgárvárosban élő német polgárság hatalmas lelkesedéssel fogadta az uralkodót. Akkoriban a budai középosztály jellemzően a hazánkba áttelepült német nemzetiségű polgárokból állt. Ennek emlékének és hagyományának aktív ápolását végzi napjainkban a Saxhlehner András Egyesület, illetve Budavári Német Nemzetiségi Önkormányzat.
Csak érdekességképpen említjük meg, hogy október 20-án történt egy másik, szintén a Habsburgokhoz köthető esemény is, igaz száznyolcvanegy évvel később, mégpedig IV. Habsburg Károly második visszatérési kísérlete. A király 1921. október 20-án feleségével repülőgéppel érkezett Dénesfára, ahonnan Budapestre indult, de csak Budaörsig jutott. A második királypuccs néven elhíresült akciónak Gömbös Gyula vetett véget az úgynevezett budaörsi „csatában”, október 24-én. A letartoztatott uralkodót Tihanyba vitték, majd átadták az antant képviselőinek, akik Madeira szigetére száműztek az utolsó magyar királyt. A Nemzetgyűlés pedig 1921. november 6-án törvényben deklarálta a Habsburg-ház trónfosztását.
A neves arisztokrata családból származó Ráday Gedeont (1829-1901) a magyar történeti hagyomány az alföldi betyárvilág felszámolójaként ismeri, de kevesen tudják, hogy élete több ponton kapcsolódik a Budai Várhoz. 1829-ben született, tehát egy olyan nemzedék tagja, akik felnőttkoruk hajnalán megtapasztalták 1848-49 nemzeti összetartozását, de ezt a lelkesedést két évtized abszolutista elnyomása és csendje követte.
A magyar költő, író, műfordító, a Válasz folyóirat egykori szerkesztője 1945. március 8-án éhezve és legyengülve halt meg – a szintén ugyanott és ekkor elpusztult barátjához, Halász Gábor esztétához hasonlóan - sosem tisztázott körülmények között Balfon; nem messze onnan, ahol néhány héttel korábban közös barátjukat, Szerb Antalt gyilkolták meg a nyilas gyilkosok. Sárközi György - akit Babits egyik legtehetségesebb tanítványának tartottak - nem csupán a szépséghez értett, de egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot is.
A Kossuth- és József Attila-díjas magyar orvos, író és műfordító 1901. április 18-án született értelmiségi család sarjaként az erdélyi Nagybányán. Az orvosi végzettségű író a „minőség forradalmára” volt. Hitte, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb társadalmi rétegekhez történő eljuttatása a nemzet javára válik, szemben a romboló politikai eszmékkel. Nehéz ember volt, olyan, akinek elhivatottsága, igazságkeresése sokszor kizárta a megalkuvást. Éppen félévszázada hagyta itt a földi világot, cikkünkkel az egykor a Krisztinavárosban élt íróra emlékezünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
