175 éve szakadt szét a szív - az aradi vértanúkra emlékezünk

A latinul Academicum et Universitatis Collegium-ra keresztelt iskola eredetileg a Budavári Nagyboldogasszony-templom, ismertebb nevén a Mátyás-templom mellett, a mai Hilton Szálló helyén álló épület helyén állt. 1777-ben a Budára helyezett nagyszombati egyetemhez, a Budai Királyi Egyetemhez kapcsolva egyetemi főgimnáziummá vált, de az iskola az egyetem Pestre költöztetésekor is - a csillagvizsgálóval és az egyetemi nyomdával egyetemben - a Budai Várban maradt, s csak 1876-ban költözött le mai, a Várdombon található otthonába, a Szabó Ilonka utca 4. szám alá.

A 175 éve kivégzett aradi tizenháromból kettő tehát ide járt gimnáziumba. A szabadságharc leverése utáni kegyetlen és kíméletlen kivégzéseket a forradalom megtorlásaként október 6-ra, az egy évvel korábbi bécsi felkelés, illetve Theodor Baillet von Latour (1780-1848) osztrák császári hadügyminiszter pesti meglincselésének évfordulójára időzítették. Az iskola két egykori mártírhalált halt diákjának rövid életrajzával emlékezünk az aradi hőseinkre.

Nagysándor József (1804-1949) későbbi honvédtábornok, az aradi vértanúk egyike az 1818/1819. tanévben volt a budai gimnázium növendéke. Nagyváradon született 1804. október 17-én vagyontalan nemesi családban. 1844-ben már kapitányként nyugállományba vonult, de 1848-ban szolgálatba állt a magyar hadseregben, Pest vármegyei lovas nemzetőrségénél. A szabadságharc alatt előbb ezredessé, majd az isaszegi és váci csata után tábornokká léptették elő.  Görgey mellett harcolt Buda ostromában, s az elsők között tör be a Várba. 1849. augusztus 2-án Debrecennél megütközött a sokszoros túlerőben lévő Ivan Fjodorovics Paszkevics (1782-1856) orosz tábornagy cári seregével, de alulmaradt. Végül Világosnál tette le a fegyvert. 1849. október 6-án Aradon kötél általi halálra ítélték, 46 éves volt. Menyasszonyához, aki egyben unokahúga is volt, Schmidt Kovács Emmához (1832-1898) írt búcsúlevelében azt írta a halálraítélt, hogy „mindent elvesztettem, csak irántad való végtelen, határtalan szeretetemet nem”. De olvassuk inkább el az egész levelet:

Szeretett drága angyali jóságú Emmám! Nem találok szavakat rá – hogy elmondjam, milyen végtelen örömöt szereztek szeretetteljes, vigasztaló sorait – számomra olyan nagyon értékes ajándékod – nem is tartottam már képesnek magamat jelenlegi retteneteset kínos helyzetemben, testemet-lelkemet nyomasztó borzalmas magányomban ilyen jótékony érzésre – melyet csak te – az egész világon egyedül csak te voltál képes felébreszteni bennem. – Mert most, hogy leszámoltam végképp a világgal, fájdalmasan ugyan – de nyugodtan nézek szembe – sorsom jövendő alakulásával és mindazzal, ami még történhetik velem – immár elvesztettem minden reményem – mindent elvesztettem, csak irántad való végtelen, határtalan szeretetemet nem – ez a legmélyebb, legszentebb érzés, amit valaha éreztem, és ez el fog kísérni a sírba – az emlék, az irántad érzett rajongás lesz egy jobb, örökké tartó jövendőbe vetett végső vigaszom, melyet már nem felhősíthetnek el földi dolgok. – Fogadd őszinte köszönetemet azokért a mennyeien szép órákért, melyekkel szereteted megajándékozott. – Ápold és vigasztald kedves jó anyádat – adja Isten, hogy mihamarabb felépüljön betegségéből; gondolj rám szeretettel és együttérzéssel, mint ahogy én is mindig, az élet utolsó percéig szüntelenül szeretlek, és imádlak. – Isten legszentebb, legszebb áldása rád, szeretett, drága, szép, angyali jóságú, erényes lánykám – légy boldog, ezért imádkozik lelke mélyéből imádó Pepid. Emlékül küldök egy hajfürtöt – Isten veled, Emmám!

Barabás Miklós (1810-1898) a kivégzés utáni, 1849-ben készült festményén a gyászoló menyasszony fehér ruhában, fekete fátyolban egy babérkoszorút tart a kezében, s a vértanú tábornok katonai kabátja és egyik győzelmes helyszíne, a Budai Vár van a háttérben. Emma, végül megfogadta egykori szerelme tanácsát és 1853 áprilisában Klauzál Gábor hitvese lett. A Batthyány-kormány miniszterétől három gyermeke született

‍

Hodie mihi, cras tibi vagyis „ma nekem, holnap neked

– súgta oda a hóhérnak.

Utolsó szavai pedig a következők voltak:

De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben! Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.

Nemescsói Török Ignác (1795-1849) későbbi honvédtábornok, aradi vértanú Gödöllőn született 1795. június 23-án magyar nemesi családban. Gimnáziumi tanulmányainak első két évét Gödöllőn, a 3–4. osztályt, 1806-1808 között a Katolikus Egyetemi Főgimnáziumban végezte. Később a Bécsi Hadmérnöki Akadémián tanult, s az erődítés tanára lett a magyar testőrségben. Maga Görgei és Klapka György is egykori tanítványai voltak. Így nem csoda, hogy ő lett a Komáromi erődítmény parancsnoka egészen 1849 tavaszáig: Majd 1849. júniusban Budára rendelték, hogy a Heinrich Hentzi (1785-1849) által épített budai erődítmény lerombolását vezesse, majd az Esztergom–párkányi hídfő építését irányította. A hadbíróság a szabadságharc leverése után kötél általi halálra ítélte, kivégzése előtt cellájában hadászati könyvet olvasott. Török Ignác, aki másodikként lépett a bitófa alá szívrohamot kapott, de ez sem menthette meg attól, hogy a megalázó ítéletet végrehajtsák és a honvédtábornokot felakasszák.

Utolsó, a szívroham előtt elmondott szavai a következők voltak:

Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.

Az I. kerületben számos helyen emlékezhetünk a szabadságharcra és annak mártírjaira. A kivégzett első miniszterelnökünk, gróf Batthyány Lajos (1807-1949) szobra a Batthyány téren áll. Az aradi tizenhárom emlékművét, ami cikkünk főképén látható, a budai Hadtörténeti Múzeum, az egykori Nádor-laktanya udvarán avatták fel 2006-ban. A Szilágyi Dezső téren áll az 1848-as emlékmű. De fejet hajthatink a Várnegyedben Táncsics, illetve Kossuth egykori börtönéhez is.

‍