Cikkek tagek alapján:
Egyetemi Katolikus Gimnázium

Egy hét múlva, november 23-án rendezik meg – idén immáron tizenkettedik alkalommal - a Hadik András Hagyományőrző Jótékonysági Bált a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium falai között. A jövő hét szombaton, 18 órától kezdődő Bál a Várkerület egyik fontos kulturális és jótékonysági eseménye. A Bál vendégei számos izgalmas program mellett megkóstolhatják az egykori híres huszártiszt, Hadik András kedvenc ételét a budavári Szent István Kávéház tálalásában, illetve megnézhetik a gimnáziumról szóló, általunk készített kisfilmet is.

A tizenhárom vértanú közül kettőnek itt a Várnegyedben volt az alma matere. Török Ignác és Nagysándor József a főváros legrégibb középiskolájában, a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezték tanulmányaikat. A Várhegyen található iskolát még Széchényi György (1603-1695) esztergomi érsek alapította 1687. március 19-én, aki egyébként végrendeletében 180 000 aranyforintot hagyott Buda és Esztergom várainak felújítására.

A Budavári iskolákat bemutató videósorozatunk legújabb állomásán az egykori Pest-Buda, illetve Budapest legrégebbi iskoláját mutatjuk be, mai nevén a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumot. A napjainkban a várhegy keleti oldalán végig futó Szabó Ilonka utcában található intézményt 1687-ben a jezsuiták gimnáziumaként alapította Széchényi György (1603-1695) esztergomi érsek.