A most megáradt Duna látványa arra készteti a krónikást, hogy legalább röviden összegezze: az elmúlt évszázadok során mikor és hol kellett felmenőinknek szembenéznie a víz hatalmával. A Budai Vár esetében nyilván képtelenség lenne bármilyen árvízről is beszélni, azonban a Várhegy körüli területek számos alkalommal kerültek víz alá; a teljesség igénye és bármiféle tudományos igényesség nélkül ezekről az özönvizekről szól alábbi cikkünk.
Márai Sándor itt élt a Mikó utca és a Logodi utca sarkán álló házban, amely sajnos az 1946-ös szovjet katonai ostrom martalékává vált. "Budán könnyebben lélegeztem" – írta bizonyítékául annak, hogy igazából mindig is a Krisztinaváros maradt az otthona. Az író a kommunizmus miatti önkéntes kényszeremigrációban sem tudta elfelejteni a Mikó utcát és a gesztenyefáit. És ez az oximoron talán jól mutatja szabadságának kényszerűségét és üldöztetettségét.
„A városi levegő szabaddá tesz” – idézte sokszor a középkori szólást. A katedráról szinte sugárzott belőle az a fajta finom polgári intellektus, ami csak belülről fakadhat. Franciás műveltsége, szerteágazó tudása, szellemi öröksége szinte predesztinálta arra, hogy egy meglehetősen összetett tudományterületnek legyen a legjobb, legrangosabb hazai ismerője: a várostörténetnek. Granasztói György 2016. augusztus 9-én hunyt el.
Az köztudott, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb költője, kritikusa és szervezője itt a Krisztinavárosban élt. Azt viszont már kevesen tudják, hogy az Attila úton két házban is lakott, majd élete legvégén a Logodi utcában talált otthonra feleségével, Tanner Ilonával (1895-1955) vagyis Török Sophieval, illetve nevelt lányukkal, Babits Ildikóval (1928-1982).
Az ingyenesen látogatható kiállítás többek között Aba-Novák Vilmos, Ferenczy Károly, Vaszary János, Márffy Ödön és Csontváry Kosztka Tivadar képein keresztül mutatja be a nyár könnyedségét, a nap változatos és csodás fényeit, az önfeledt strandolás, illetve a fürdés örömének hangulatos életképeit, a vakáció csodás pillanatait.
„A királyok ékszerésze, az ékszerészek királya"- mondta Cartierről VII. Edvard, akinek koronázási ékszereit szintén az 1847-ben alapított francia ékszerészműhely készítette. Kevesen tudják, de a híres francia ékszerész famíliának is volt palotája a Budai Várban. Gróf Almásy Jacqueline az 1920-as évek elején Párizsban ismerkedett Louis J. Cartierrel (1875-1942), a család legtehetségesebb tagjával, akivel 1924-ben Budapesten össze is házasodtak. A budavári történet itt kezdődik…
A történet szerint 1790-ben Bécsben II. József császár így kiáltott fel: „Dr. Zwack, das ist ein Unicum!” ... miután megkóstolta udvari orvosa, Dr. Zwack által előállított gyógyító elixírt. Nem csoda, hogy is nevezték el a mintegy negyven gyógynövényből álló titkos receptúra alapján készült gyomorkeserűt. De hogyan került a likőrgyáros család a budavári Úri utcába? Cikkünkből ez is kiderül.
Szabad György (1924–2015), Széchenyi-díjas történészprofesszor, akadémikus és politikus, aki a rendszerváltás utáni első, szabadon megválasztott Országgyűlés elnöke is volt.
Miközben a hétfői napokon az egész országban szinte minden múzeum zárva tart, addig a Budavári Palotanegyedben július óta új nyitvatartási rend szerint működnek a múzeumok.
A napokban érkezett a hír - mi is tudósítottunk róla - miszerint a legnevesebb egykori uralkodói központok tagjai közé választották a Budavári Palotanegyedet. Kétségkívül komoly nemzetközi elismerés, hogy a Nemzeti Hauszmann Program keretében megújuló Budavári Palotanegyed helyet kapott a legszebb európai kastélyokat és palotákat tömörítő European Royal Residences elnevezésű szervezetben. Az európai "elitklubnak" épp úgy tagja az egykori ausztriai császári rezidenciaként működő Schönbrunni kastély, mint a versailles-i kastélyok vagy a londoni Historic Royal Palaces (HRP). A rangos elismerés kapcsán Sikota Krisztinával, a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Többek között az idén immáron 38. alkalommal megrendezett Mesterségek ünnepe, amelyen nem csak a kézművesek portékái, de különleges előadások is várják a Budai Várba látogatókat. A Budavári Palotanegyedben pedig számtalan kulturális programon lehet részt venni az államalapítás ünnepén. Az Oroszlános Udvarban az István, a király rockoperát kétszer vetítik le óriáskivetítőn az ünneplőknek.
„Legyen a Horváth-kertben, Budán!” – hangzik Békeffi István (1901-1977) színműíró Lajtai Lajos (1900-1966) zenéjére írt, s 1928-ban éppen itt a Budai Színkörben bemutatott A régi nyár című operett dalszövege. Az elsősorban város- és kávéháztörténettel foglalkozó neves Budapest-történész, Saly Noémivel szeptember 24-én a MáraiKultban ezúttal a Horváth-kertbe kalauzolja el a helytörténet iránt érdeklődőket A Horváth-kert története című előadásával.
Az ingyenesen látogatható kiállítás többek között Aba-Novák Vilmos, Ferenczy Károly, Vaszary János, Márffy Ödön és Csontváry Kosztka Tivadar képein keresztül mutatja be a nyár könnyedségét, a nap változatos és csodás fényeit, az önfeledt strandolás, illetve a fürdés örömének hangulatos életképeit, a vakáció csodás pillanatait.
A több mint tíz éve tartó programsorozat soron következő rendezvénye az Európai mesterek fantázianevet kapta. A népszerű eseménysorozat történetében idei újdonság, hogy a felkért hazai neves borászatok mellé minden alkalommal csatlakozik egy natúr borászat is az adott tájegységből. Számunkra mindig az emeleti terasz jelenti a legnagyobb élményt, amit immáron nem csak a Borszerdák alkalmával, hanem a múzeumi hétköznapokon is megcsodálhatunk.
Június 23-án, azaz holnap a Magyarország-Skócia meccs előtt a pannonhalmi borvidék egyik legjobb borászata, a Babarczi Szőlőbirtok és Pince borait kóstolhatja meg a Budavári Palotában található Szent István Kávéházban. A frissítő borok kostolása mellett a pincészet borászával és tulajdonosával, Babarczi Zsuzsannával is lehet találkozni és beszélgetni a borok világáról, mindezt a magyar-skót EB-meccs előtt.
Fent a Várban is.
No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.
A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.
Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?
Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.
Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.
Legyen igazságos döntetlen: mindkettő pazar volt. És már nem is kell sokat aludni a következőig.
A Budai Vár tövében lévő Mikó utca egykori lakója néhány lépésre lakott a krisztinavárosi Havas Boldogasszony-templomtól. Sokszor tanúja lehetett az ünnepi menetnek, amely ilyenkor elindul a Roham utca felé és az Alagút utcán tér vissza. Az alábbi verse éppen 101 évvel ezelőtt jelent meg a Kassai Naplóban.
Aki pedig az ínyencségeket tálalta, nem más volt, mint Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa és a Szent István Kávéház.
A középkorban itt, az akkor még Szent György térhez tartozó, a mainál jóval nagyobb terjedelmű területen volt a piac, amely a korabeli kivégzéseknek is helyet adott. Az 1686 előtt eredetileg Fő tér névre keresztelt köztér később - a díszszázad gyakori katonai parádéi, s a főőrség állandó őrségváltásai miatt - a Parádé tér elnevezést kapta, ami a XVIII. második felében Dísz térre finomodott. A Vár központi részén elhelyezkedő tér hangsúlyos része az egyész Várnegyedednek.
Álmomban egy haza képét láttam, mellyet ébren nem felejthetek – írta a bakonyi falvacska jobbágysorából, szlovák anyától és horvát apától született Táncsics egy helyütt. Az eredetileg takács, vagyis vászonszövő végzettségű Táncsics már felnőttfejjel végezte az iskoláit, így egyetemet is. Tehetsége, szorgalma és igazságkeresése addig repítette, hogy a forradalmi tömeg őt szabadította ki március 15-én budavári börtönéből.
Közeledik március idusa, ami nemzetünk egyik legfontosabb ünnepe, nemzetünk születésnapja. Petőfi Sándor mindösszesen 26 életéve alapján felfoghatatlan a jelentősége. Még elképzelni is nehéz, hogy valaki ilyen rövid idő alatt, hogyan tud ekkora szellemi örökséget hagyni az utókorra. Petőfi élete több szállal kötődött a Budai Várhoz. Mutatjuk!
Szépirodalom. Sokszor az embernek az az érzése Márai Sándor kapcsán, hogy ez az igazi, a valódi szépirodalom. Szép is és irodalom is. Az ember szépnek érzi a leírt mondatokat, egymást követő szavakat. Márai ennek volt a mestere. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy sokat írt. Nekünk, az utókornak. A borról is úgy, olyan egyedi eleganciával tudott írni, ahogy senki sem.
A múlt évszázad egyik legkáprázatosabb és legemlékezetesebb esküvője is a Budai Várhoz kötődik, ráadásul egy különleges magyar divattervezőnő fantasztikus munkájáról is tanúbizonyságot tett 1940-ben. Nőnapon emlékezzünk meg mindkét rendkívüli nőalakról, akik bár a társadalom más-más rétegéből jöttek, életük mégis összeért egy nagy esemény és a Budai Vár kapcsán.
A Nyugat első nemzedékének egyik legjelentősebb költője a magyar tájjal és vele együtt a kontinentális éghajlattal egylényegűvé váló magyar lélek minden finom rezdülését ismerte. A természet zsongító szépségének lírikusa amolyan kárpát-medencei impresszionista volt, akinek szép szineztéziás szóképeit már közel száz éve memorizálják gimnazisták, vagy idézi tovaillanó ifjúsága emlékeiként az idősebb generáció.
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja Magyarországon - mióta 2000. június 16-án megszavazta az Országgyűlés - minden év február 25-én van. Ezen a napon emlékezünk azon nem kevesekre, akik a kommunista elnyomás alatt számos borzalmat éltek át. Mint például a pesti és a budai srácok, vagy éppen az 1956-os forradalom és szabadságharc ikonikus alakja, Mansfeld Péter, akinek a szobra a Szabó Ilonka utcára ereszkedő lépcső alsó támfalában található.
Tegnap este a folyómentő teherautó című film akadálymentesített verziójának levetítésének adott otthont a Szent István Kávéház, amelyet a Narradívák csapatának köszönhetően hallás- és látássérültek is élvezhettek.