„Mágus. Nem bánta, ha így hívták…” - Gyurkovics Tiborra emlékezünk

Az 1931. december 18-án született író, költő, pszichológus, rendkívül termékeny és sokoldalú volt. A József Attila-díjas művészt Szeghalmi Elemér és Hernádi Gyula is a magyar irodalom öttusa-bajnokának nevezte, amiatt a műfaji határtalanság, sokoldalúság miatt, ami írói pályáját jellemezte a versek mellett elbeszéléseket, színműveket, regényeket és lírai esszéket is írt.

Már 15 éves korától írt verseket, de csak 1958 tavaszán mutatkozott be verseivel a Rónay György szerkesztette Vigília hasábjain a nagyközönségnek. Példaképei és mentorai elsősorban Weöres Sándor és Pilinszky János voltak. Első önálló kötete 1961-ben jelent meg Grafit címmel.

Polgári származása miatt a budapesti piarista gimnázium elvégzése után nem vették fel sem a jogi, sem az orvosi egyetemre. Később a Gyógypedagógiai Főiskolán szerzett oklevelet, amit az ELTE bölcsészkar pszichológusi képzésével egészített ki. A Gyógypedagógiai Főiskolán Kozmutza Flóra tanársegédjeként dolgozott, de 1956-ban, a szabadságharc leverése után, mint a főiskola forradalmi bizottságának elnökét meghurcolták, állásából elbocsátották. Később dolgozott értelmi fogyatékos gyerekekkel, elmegyógyintézeti zárt osztályon kezelt nőkkel és férfiakkal, igazságügyi szakértőként, valamint színházi dramaturgként is.

A 90-es évek egyik legnépszerűbb szellemi őrtornyát jelentő Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevőjeként nagy szerepe volt a magyar költészet kincsestárának megismertetésében. Gyurkovics Tibor a Lyukasóra című folyóirat alapítója és szerkesztőbizottsági tagja is volt.  

Pályatársa és egyben jó barátja, Szakonyi Károly, így írt róla halálának néhány évvel ezelőtti évfordulóján:

Mágus. Nem bánta, ha így hívták hívei, még ha magában derült is ezen, de elfogadta, hiszen volt benne igazság – költészete, személyisége mágikus erejű lírája, szenvedélyessége, megnyilvánulásai rendkívüli tehetsége, humora, műveltsége, vitát provokáló előadásai mindenkit a bűvkörébe vontak, mindig az a tűz lobogott benne, ami a verseiben. Gyurkovics Tibornak a barátság és a nők iránti rajongás volt éltető eleme, hitt a szeretet mindenhatóságában, de tudta, hogy az ember a földön megválthatatlan. A költészet volt igazi terrénuma, de tehetsége nem ismert határt, novellát, tárcát, regényt, drámát, gyermekeknek szóló verseket, könyveket írt, színészi képességeit pedig saját darabjában a színpadon is kiélhette. (…) Verseiben, regényeiben, novelláiban felizzik az emberi kapcsolatok végtelen változata, a szeretet bilincsében élő, abból szabadulni akaró, de máris újabb szeretet-bilincset kívánó, bilincsben és bilincs nélkül egyaránt szenvedő ember. Megvallások ezek, a szeretetet adást és szeretést vágyó, szenvedélyes személyiség vallomásai lírában és prózában. Ilyen volt Ő Istenkeresésben is, az élet teljességének megélésében is. Nem volt vallásos, de jézushívő, egyik írói álneve Jezovics volt, ezen a néven írta a Magyar Nemzetben a tárcáit. Ismertük egymás gondját, örömét, egymás családját, láttam, hogy az első kötettől elindulva hogyan terebélyesedik a mű, hogy hódít a költő, a drámaíró közönséget, hogyan veti bele magát a közéletbe, lesz alapító tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, az Írók Egyesületének, hozza létre a máig létező Lyukasóra című folyóiratot.

‍

1931-ben éppen ezen a napon született, és 16 éve ment el a „Mágus”, a magyar irodalom "öttusa világbajnoka".

‍

„Erős leszek, akár a portya

a házban sarkalló titok,

hogy szájam mindig csak azt mondja,

amit biztosan tudok,

nagy utakról összeszedett híreket

az igazságot, mivel nem bírt

se gyűlölet, se szeretet”

– írta ars poétikájaként Hír című versében.

‍

Itt, a cikkünkben is közölt - Kubik Anna által tolmácsolt - Nemzet című versében arról írt, azt üzente nekünk és minden magyar embernek, hogy hogyan kell szeretni nemzetünket:

‍

‍

‍

‍

‍