„Mágus. Nem bánta, ha így hívták…” - Gyurkovics Tiborra emlékezünk
Az egykor a Várkerületben élő és alkotó Gyurkovics Tibor (1931–2008) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, nem mellesleg Budavár díszpolgára éppen ezen a napon született és mintegy másfél évtizede hagyta itt a földi világot. Rá emlékezünk.
Az 1931. december 18-án született író, költő, pszichológus, rendkívül termékeny és sokoldalú volt. A József Attila-díjas művészt Szeghalmi Elemér és Hernádi Gyula is a magyar irodalom öttusa-bajnokának nevezte, amiatt a műfaji határtalanság, sokoldalúság miatt, ami írói pályáját jellemezte a versek mellett elbeszéléseket, színműveket, regényeket és lírai esszéket is írt.
Már 15 éves korától írt verseket, de csak 1958 tavaszán mutatkozott be verseivel a Rónay György szerkesztette Vigília hasábjain a nagyközönségnek. Példaképei és mentorai elsősorban Weöres Sándor és Pilinszky János voltak. Első önálló kötete 1961-ben jelent meg Grafit címmel.
Polgári származása miatt a budapesti piarista gimnázium elvégzése után nem vették fel sem a jogi, sem az orvosi egyetemre. Később a Gyógypedagógiai Főiskolán szerzett oklevelet, amit az ELTE bölcsészkar pszichológusi képzésével egészített ki. A Gyógypedagógiai Főiskolán Kozmutza Flóra tanársegédjeként dolgozott, de 1956-ban, a szabadságharc leverése után, mint a főiskola forradalmi bizottságának elnökét meghurcolták, állásából elbocsátották. Később dolgozott értelmi fogyatékos gyerekekkel, elmegyógyintézeti zárt osztályon kezelt nőkkel és férfiakkal, igazságügyi szakértőként, valamint színházi dramaturgként is.
A 90-es évek egyik legnépszerűbb szellemi őrtornyát jelentő Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevőjeként nagy szerepe volt a magyar költészet kincsestárának megismertetésében. Gyurkovics Tibor a Lyukasóra című folyóirat alapítója és szerkesztőbizottsági tagja is volt.
Pályatársa és egyben jó barátja, Szakonyi Károly, így írt róla halálának néhány évvel ezelőtti évfordulóján:
Mágus. Nem bánta, ha így hívták hívei, még ha magában derült is ezen, de elfogadta, hiszen volt benne igazság – költészete, személyisége mágikus erejű lírája, szenvedélyessége, megnyilvánulásai rendkívüli tehetsége, humora, műveltsége, vitát provokáló előadásai mindenkit a bűvkörébe vontak, mindig az a tűz lobogott benne, ami a verseiben. Gyurkovics Tibornak a barátság és a nők iránti rajongás volt éltető eleme, hitt a szeretet mindenhatóságában, de tudta, hogy az ember a földön megválthatatlan. A költészet volt igazi terrénuma, de tehetsége nem ismert határt, novellát, tárcát, regényt, drámát, gyermekeknek szóló verseket, könyveket írt, színészi képességeit pedig saját darabjában a színpadon is kiélhette. (…) Verseiben, regényeiben, novelláiban felizzik az emberi kapcsolatok végtelen változata, a szeretet bilincsében élő, abból szabadulni akaró, de máris újabb szeretet-bilincset kívánó, bilincsben és bilincs nélkül egyaránt szenvedő ember. Megvallások ezek, a szeretetet adást és szeretést vágyó, szenvedélyes személyiség vallomásai lírában és prózában. Ilyen volt Ő Istenkeresésben is, az élet teljességének megélésében is. Nem volt vallásos, de jézushívő, egyik írói álneve Jezovics volt, ezen a néven írta a Magyar Nemzetben a tárcáit. Ismertük egymás gondját, örömét, egymás családját, láttam, hogy az első kötettől elindulva hogyan terebélyesedik a mű, hogy hódít a költő, a drámaíró közönséget, hogyan veti bele magát a közéletbe, lesz alapító tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, az Írók Egyesületének, hozza létre a máig létező Lyukasóra című folyóiratot.
1931-ben éppen ezen a napon született, és 16 éve ment el a „Mágus”, a magyar irodalom "öttusa világbajnoka".
„Erős leszek, akár a portya
a házban sarkalló titok,
hogy szájam mindig csak azt mondja,
amit biztosan tudok,
nagy utakról összeszedett híreket
az igazságot, mivel nem bírt
se gyűlölet, se szeretet”
– írta ars poétikájaként Hír című versében.
Itt, a cikkünkben is közölt - Kubik Anna által tolmácsolt - Nemzet című versében arról írt, azt üzente nekünk és minden magyar embernek, hogy hogyan kell szeretni nemzetünket:
Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.
A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.
Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
