Volt, aki a házsártos felesége elől menekült rendszerint a Hatvany-palotába és volt olyan, akinek az esküvőjét, de még a nászútját is Hatvany Lajos, a baráti körben csak Lacinak hívott báró állta. És persze rengetegen kaptak tőle rendszeres pénzjuttatásokat, pontosabban renumerációt ahogyan a fizetéskiegészítést akkoriban hívták, de volt olyan is, aki csak cipőt akart magának télire. Néhány önkényesen kiragadott példán keresztül mutatjuk be, hogy hogyan adakozott a valaha élt legnagyobb magyar mecénás.
Szeptember 23-án szombaton a Savoyai teraszon az idén 20 éves, dj. Metha által alapított Be Massive Horizon komoly bulival és ünnepi hangulattal készül. A pazar panoráma és az exkluzív környezet már adott ehhez.

Ha programról van szó, akkor a képzőművészet és a bor egyik legjobb párosítása a Budavári Palotanegyedben található Magyar Nemzeti Galériában újra és újra megrendezésre kerülő Borszerda elnevezésű rendezvény. Az MNG legnépszerűbb eseményének számító Borszerda esteken minden szerdán más és más borászat képviselteti magát Magyarország legváltozatosabb borrégióiból. Hangulatos élőzene, kultúra és csúcsgasztronómia és persze fantasztikus panoráma. Mi kellene még? Szóval, kalandra fel!

De mit is ünneplünk ma? - kérdezhetné a ma embere. Nos, a mai nap a Budai Vár visszafoglalásának évfordulója, ugyanis 1686. szeptember 2-án éppen ezen a napon szabadították fel és foglalták vissza az európai szövetséges csapatok a török megszállás alól a Duna jobb partján fekvő várat. Ezzel ért véget Budán - 145 év után - a török uralom.

Szeptember 2-án, szombaton 19 órától Gyémánt Bálint és Oláh Krisztián fergeteges közös koncertjére invitál a Budavári Palotanegyed új ékkövében nyílt Pasha Café.
Augusztus 18-20. között ahogy azt már megszokhattuk, az államalapítás ünnepe alkalmából három napos rendezvénysorozattal várják az érdeklődőket Budapest több helyszínén. Az eseményekből a Budavári Palotanegyed is oroszlánrészt vállal, és ezen a héten még inkább érdemes lesz a környékre látogatni.
A Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Cafe a Nemzeti Hauszmann Program célkitűzéseit szem előtt tartva, valamint kihasználva a Budavári Palotanegyed nyugati oldalának közvetlen kapcsolódását a város lakóövezetéhez, a hazai közönség számára is elérhető, vonzó célponttá kíván válni. Erről is szó esett szerdán, a Vár új ékkövének sajtóeseményén.
Séta, mozi, huszárruhás rézfúvósok és majdnem kutyavásár is lesz Budán a hétvégén.
A képzőművészet és a bor jó párost alkot: mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Magyar Nemzeti Galériában idén júliusban már tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Borszerda esteket, amelyek során minden szerdán más és más borászat képviselteti magát Magyarország legváltozatosabb régióiból. A múzeum alighanem legnépszerűbb nyári eseménysorozata idén is változatos, rendhagyó esti programokkal várja a kultúra és a finom italok rajongóit.

A szervezők a rendezvénysorozat segítségével szeretnék reflektorfénybe helyezni a kezdő filmeseket és úgy egyébként a filmes szakmát. A beszélgetős, filmnézős, szakmázós, ismerkedős esemény nyitóállomásán többek között bemutatkoztak a hiánypótló kezdeményezést megvalósító szervezők is. De a magyar költészet napja alkalmából egy különleges dalszöveg verselő blokkal is készültek a szervezők, ahol Gazdik Kati, Lakatos Leonetta és Varga Rókus előadásában hallgathatta az értő közönség a magyar könnyűzenei gyöngyszemeket picit másképp.
Túlzás nélkül állítjuk, hogy a Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállítása feltehetően az egész 2025. év legnagyszerűbb magyar képzőművészeti kiállítása lesz. A századforduló Magyarországa hazánk egyik legsikeresebb korszaka volt, a Monarchia „második fővárosaként”, a Bécshez rohamléptekkel felfejlődő, s az egyhangú osztrák városnál jóval izgalmasabb, sokszínűbb Budapest - egy kis túlzással élve - hasonlóan eleven, nyüzsgő, s élettel telt világvárossá lett, mint Berlin, Párizs vagy éppen New York. Nos, e büszke korszak kicsúcsosodása volt a képzőművészetekben a magyar népi kultúrát még gyökereiben őrző, de már az európai kulturális vérkeringésbe bekapcsolódó és onnan merítő magyar szecesszió. A plakátokon, tárgyakon bemutatott kiállítás bennünket lenyűgözött.

A Budai Borszalon soron következő gasztronómiai kalandján Szörényi Leventét és fia, Szörényi Örs borait kóstolhatjuk meg. A 2025. április 25-én, pénteken este hét órára meghirdetett borkóstoló ezúttal is a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb helyén, a a Karakas Pasa Tornyában található Pasha Caféban kerül megrendezésre.

Idén, a magyar költészet napján két jubileumot is ünneplünk majd, az egyik a XX. század egyik legjelentősebb magyar költőjének, József Attila születésének 120 évfordulója lesz, a másik pedig a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulója, ugyanis mindkét géniuszunk, öt év eltéréssel ugyan, de április 11-én született. Április 8-án, 18 órától egy különleges irodalmi programra invitáljuk olvasóinkat, ahol fiatal művészek fogják kedvenc Márai-idézeteiket előadni 125 percen keresztül a Budavári Palotanegyedben található Pasha Caféban. A rendezvény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Érdemes most biztosítanod a helyed!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja majd végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol élt a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el szombaton és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

A BTM Vármúzeum tavaly indította útjára a Múzeum a város című sétahétvégét, amelyet idén újabb sétákkal bővített. Az érdeklődök múzeumi sétavezetőkkel, kutatókkal fedezhetik fel Budapest különböző részeit a 2025. április 12–13-i hétvégén.

Ősszel is folytatódik a Budai Borszalon borkóstolós rendezvénysorozata. A Budavári Palotanegyed egyik leglüktetőbb, legkülönlegesebb vendéglátóhelye lett a tavalyi évben, az egykori budai méltóság, Karakas pasa tornyában megnyílt Pasha Café. A Csikós-udvaron elhelyezkedő tizenkét szögletű egykori ágyútoronyban megrendezett borkóstolók célja az is, hogy egy exkluzív budavári borklub jöjjön létre a kincset érő nedű kedvelőinek. A jövő hét csütörtökre meghirdetett rendezvényen a Tokaj Kikelet Pince háziasszonyának, Berecz Stéphanie borait ismerhetjük meg.

No, meg száj sem. Amikor ugyanis éppen nem marad tátva a panoráma láttán, akkor különlegesebbnél különlegesebb pezsgőkkel és borokkal lehet ingerelni benne az ízlelőbimbókat a Magyar Nemzeti Galéria első emeletén, aminek ez a pazar, városra néző helyisége a BudaBest terasz nevet kapta, és a hét elején fogadta az első vendégeit.

A Tokaji borvidék megkerülhetetlen alakja érkezik május 16-án este 7 órakor a Pasha Cafeba, az estet pedig Onczay Zoltán csellóművész kíséri majd. Ez azért izgalmas párosításnak ígérkezik.

Folytatódott Buda legújabb boros gasztronómiai kalandja, ahol nem csak a különböző, korábban kipusztultnak tartott magyar borfajtákat, de a mögöttük álló történeteket is megismerhette a Budai Borszalon közönsége. Az biztos, hogy az egykori magyar fajtáknak újabb rajongói, „bolondjai” lettek. Ők már jól tudják, hogy mi az a Csóka, Szerémi zöld, Tihanyi és Tarcali kék, Laska és Sárfehér. Önök tudják vajon?

Buda legújabb boros gasztrokalandjának, a Vibe & Wine-nak a következő eseményén a borokhoz való hozzáértést Szentesi József és az Egy bolond hármat csinál bormanufaktúra, a “vibe”-ot pedig Balogh Marianna népzenész és Bolya Mátyás biztosítják.

Megmondtuk: Buda legújabb boros gasztrokalandja, a Vibe&Wine nem egy eseménnyel készül, kapásból egy exkluzív klubot kínál a kincset érő nedű kedvelőinek, melynek hangulatos estéin nem csak az ízeket, hanem a mögöttük álló történeteket is megismerhetik a vendégek. Az ígérethez híven itt a következő borkóstoló.

A magyar költő, író, műfordító, a Válasz folyóirat egykori szerkesztője 1945. március 8-án éhezve és legyengülve halt meg – a szintén ugyanott és ekkor elpusztult barátjához, Halász Gábor esztétához hasonlóan - sosem tisztázott körülmények között Balfon; nem messze onnan, ahol néhány héttel korábban közös barátjukat, Szerb Antalt gyilkolták meg a nyilas gyilkosok. Sárközi György - akit Babits egyik legtehetségesebb tanítványának tartottak - nem csupán a szépséghez értett, de egész életében szenvedélyesen kereste az igazságot is.

A Kossuth- és József Attila-díjas magyar orvos, író és műfordító 1901. április 18-án született értelmiségi család sarjaként az erdélyi Nagybányán. Az orvosi végzettségű író a „minőség forradalmára” volt. Hitte, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb társadalmi rétegekhez történő eljuttatása a nemzet javára válik, szemben a romboló politikai eszmékkel. Nehéz ember volt, olyan, akinek elhivatottsága, igazságkeresése sokszor kizárta a megalkuvást. Éppen félévszázada hagyta itt a földi világot, cikkünkkel az egykor a Krisztinavárosban élt íróra emlékezünk.

Az igaz ugyan, hogy a tragikus sorsú magyar költő, Radnóti Miklós (1909-1944), sosem élt a Budai Várban, azonban rengeteg szabadidőt töltött kedvesével, Fannival Budán és a budai Hegyvidéken. Így Fif és Mik - ahogyan egymást, illetve magukat becézték - számtalanszor megfordult itt, a Várnegyedben is. A 80 éve meggyilkolt, magát következetesen „magyar költőnek” nevező Radnóti a modern magyar költészet egyik legkiválóbb képviselője volt. Ezennel Március címmel megjelent költeményével hívogatjuk a tavaszt.

A Krisztinaváros egykori lakóját, a vers-és prózaírás egyik legnagyobb magyar mesterét is megidézte a tavaszvárás. Kosztolányi Dezső (1885-1936), aki életének hosszú évein keresztül volt a Logodi utca lakója így írt 1906 februárjában tavaszváró versében.

Éppen ma 200 éve született Jókai Mór, a magyar romantikus irodalom írófejedelme. Az író születésének bicentenáriumának alkalmából rendhagyó Jókai-esten vehetünk részt a Budavári Palotanegyedben. Jókai regényeiben számtalanszor szerepel helyszínként a Vár. Az író azonban nem csak a Budai Várhoz, hanem a budai hegyvidékhez is ezer szállal kötődött, hiszen egészen 1966-ban történő vitatható lerombolásáig itt állt kora egyik fontos irodalmi zarándokhelye, a Jókai-villa. A kerek évforduló kapcsán szervezett irodalmi estet a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Karakas Pasa tornyában tartják, ahol talán a gasztronómia is nagyobb szerepet kap, mint más rendezvényeken.

1867-ben éppen ezen a napon, vagyis február 17-én kelt kinevezésében kérte fel Deák Ferenc javaslatára magyar miniszterelnöknek I. Ferenc József osztrák császár gróf Andrássy Gyulát, magyar politikust. Ezzel gyakorlatilag létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia, mely korszakot - annak államszerkezetére utalva – ma is dualizmusnak nevezzük, s amely a modern magyar állam fundamentumaként szolgált.

1938-ban jelent meg a Mikó utca-Logodi utca sarokházában élő író, Márai Sándor (1900-1989) A négy évszak című kötete, amely részben az öt évvel később kiadott Füves könyv előzményének tekinthető. Ekkor sem volt meleg februárban, de két év múlva, 1940-ben éppen ezen a napon, február 16-án Miskolc Görömbölytapolca városrészében -35 fokot mutattak a hőmérők. Az említett gyűjteményből idézzük most Márai három különleges, február kapcsán megfogalmazott lakonikus írását, amelyek elvezetnek bennünket az irodalom hőmérsékletéhez, egy könnycsepp nagyságú tócsához és a jégeprekhez is – természetesen az egyik utolsó magyar "polgár" mindig különleges és élvezetes egyedi stílusában.

A XX. századi magyar építészet, műemlékvédelem, illetve műemlék-rekonstrukció kimagasló alakja éppen 145 éve látta meg a napvilágot. Lux Kálmán munkásságának egy jelentős része a mai Budavári Palotanegyedhez kapcsolódik. Rá emlékezünk.

Vas István éppen 80 éve, a II. világháború befejezésekor írta Februári jegyzetek című versét, de annak utolsó két sora plasztikusan mutatja meg azt is, hogy a költő még képtelen feledni az átélt szenvedést, a tragédiákat, a háború kísértő borzalmait. A költőt a vészkorszak idején második felesége, Kutni Mária, illetve Ottlik Géza (1912-1990) és felesége, Debreczeni Gyöngyi bújtatták. A kemény fizikai munkát jelentő gyalázatos munkaszolgálatok és az embertelen megaláztatás borzalmai miatt az író többször is végezni akart magával. Szerencsénkre egyszer sem sikerült…

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Még nincs készen, de ma este ottjártunkkor már részben állt a műjégpálya a Savoyai Teraszon. Az biztos, hogy korcsolyapálya még sosem volt itt, a Budavári Palota városra nyíló, lenyűgöző panorámájú teraszán. Legalább egyszer minden korcsolyázni szerető embernek érdemes lesz ezt a felejthetetlen élményt kipróbálni! Ha már ott voltunk, lőttünk néhány képet a telefonunkkal a készülő koripályáról. Számunkra még így amatőr fotókkal és félkészen is lélegzetelállító a látvány!

A neves magyar kerámiaművész, Kovács Margit (1902-1977) az Iparművészeti Iskola elvégzése után Bécsben, Münchenben, illetve Koppenhágában tanult. Már 26 évesen önálló kiállítása nyílt, 46 évesen Kossuth-díjat kapott. Senkivel sem összetéveszthető stílusa, egyedi művészete a XX. század magyar képzőművészet egyik fontos lenyomata. A neves keramikus születésének napján a budai Várkerületben található épületkerámiáinak nyomába eredtünk. Jöjjenek velünk!

Nem csak a bajorországi Münchenben lehet Oktoberfesten részt venni, hanem itt Budapesten is. Az Oktoberfest Budapest Sörfesztivál szeptember 27-29. között kerül megrendezésre a Budavári Palota előtti Savoyai Teraszon.

Ha szerda, akkor Borszerda a Magyar Nemzeti Galériában – 2024-ben immáron tizenharmadik alkalommal! Az este programjai a művészet itthon és Európában téma köré csoportosulnak. Természetesen a gasztronómiai élmény és a kulturális kikapcsolódás most is garantált.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy az idei nyár némiképp eltért az eddigiektől abban, hogy olyan kulturális programokat hirdettek meg a Budavári Palotanegyedben, amelyek végre felvonzották a magyar fiatalokat is. Ilyen volt többek között az Oroszlános Udvarba szervezett Budavári Kertmozi, ami egy valódi sikertörténet lett és ami holnaptól már biztosan folytatódni fog.

Június 17-én indult útjára a foci Eb alatt nagy sikert arató Oroszlános terasz, ahol hatalmas ledfal előtt élvezhette Budapest a futballmámort. A futballmámor is tart még, de a sport nyújtotta szórakozás mellett szó szerint is bejön a képbe a mozizás élménye.

Nagy Csukás-rajongó vagyok, az egyik kedvencem az a képeskönyv, amikor Oriza Triznyákot keresve egész Budapestet végig nyomozza és egy külön fejezetben kapunk macskás perspektívát a Budai Várról, Mirr-Murr onnan számolja meg a hidakat, és próbálja ki a siklót, amit először mozgó szekrénynek lát. Nekem az valamiért gyerekként nagyon megmaradt. Elképzeltem, hogy én leszek a cica a Várban, és most lassan 30 évvel később tényleg én vagyok a „cica” a Várban – mesélte portálunknak György Flóra, azaz dj Mirmur, aki a Savoyai Terasz berobbanó rendezvénysorozatának már az első alkalommal meghatározó alakja lett. A borszakértőként is tevékenykedő lemezlovas szerint valami elkezdődött itt, ami nagyon hiányzott már a budapesti életből, és ezzel végre a magyar fiatalok is visszatérhetnek a Budai Várba.

A Budai Várban kap helyet az első Salvatorfest, ami nem más, mint egy rendhagyó és hagyományteremtő nyárköszöntő sörfesztivál történelmi környezetben, igazi Oktoberfest hangulattal. Nem véletlenül, hiszen az esemény az Oktoberfest Budapest és a Savoyai terasz közös projektje.