A régvolt emberi világ olykor hiányos, szakadozott emlékei a plakátok, közös múltunk kopottas falragaszai, régről jövő, cseppet sem aktuális üzenetekkel. A plakát időutazást jelent: utazást a korba, ahonnan az üzenet a plakátokon keresztül még ugyanolyan elevenen érkezik, mint ahogyan nagyanyáink, s nagyapáink idejében. Magunk elé képzelhetjük az Úri uccába beforduló omnibuszt, a cilinderes férfiakat és kalapos-napernyős-csipkeruhás hölgyeket, ahogyan tipegve igyekeznek a Királyi Palota felé, a Szent György tér irányába, a siklóhoz. Megelevenedik a mainál jóval díszesebb budavári utcácskák konflisokkal tűzdelt képe és már-már hallatszik a Halászbástyából a várost szemlélő, lenyűgözött külföldiek, látványtól elaléló moraja. Itt járnak körülöttünk ugyanazok a régimódi emberek, pedig csak ránézünk egy plakátra és becsukjuk a szemünk.
Ma már mi sem természetesebb, mint hogy az arra járó könnyedén legurít egy italt a Várban, például Budapest legszebb teraszán, Savoyai Jenő lovasszobránál, ám nem volt ez mindig ilyen egyszerű. Amikor IV. Béla megalapította Budát, a város még csak a Várhegy tetejét jelentette, ahová nem volt könnyű feljuttatni a vizet. Az évszázadok alatt ebben szerepet kapott lovas kocsi, ciszterna, átemelő, szivattyú és nem egy tehetséges mérnök. Köztük volt Kempelen Farkas is, aki a Budavári Palota vízellátásában jelentős változást hozott.
A kísértethistóriák rajongói szerint többel is. De még Petőfi Sándor is költeménybe foglalta, hogy “ki jár fönn Szent György piacán”.
A Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező és Cseh Tamás itt, az Iskola utca 35. szám alatti albérletben írták legszebb közös dalaikat.
Egészen különleges budai látkép tárul elénk a XIX. század elején megfestett képen.
Ugyan decemberben is voltak már előzményei, de igazából 1987. január 10-én, egy szombati napon kezdődött el az a mára már legendássá vált havazás, amely rendkívüli helyzetet teremtett az egész országban, így a fővárosban és az I. kerületben is, s amit a köznyelv ma már – kissé megszépítve – nemes egyszerűséggel csak mesetélnek hív.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Budavári Palotanegyed újjászületésének részeként megújult az egykori budai török pasa, Karakas pasa tornya. A toronyban autentikus kávézó üzemel. Most ezt a helyet is ki lehet bérelni szilveszterre!