Ezen a napon született a bor filozófiájának írója, Hamvas Béla

Hamvas Béla Eperjesen született, de a család már a következő évben Pozsonyba költözött.  Az evangélikus lelkész és tanár családfő 1919-ben megtagadta a szlovák hűségesküt, ezért a család menekülni kényszerült az anyaországba. Hamvas az ELTE jogelődjének számító Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának magyar-német szakos hallgatója lett, illetve a Zenei Konzervatórium zeneelméleti előadásait látogatta, de áthallgatott az orvostudományi karra is. Már ekkoriban sokat írt, először a Tavasz című folyóiratban majd a Budapesti Hírlapban és a Szózat című kiadványban, később a Nyugatban és a Válaszban jelentek meg írásai. 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként. 1936-ban ismerte meg a művészettörténész Kemény Katalint, akit a következő évben feleségül is vett. Az ostrom alatt lakásuk bombatalálatot kapott és elpusztult, Hamvas Béla könyvtára, kézirataival együtt porig égett. A háború után a kommunista kultúrpolitika, valamint a marxista filozófus, Lukács György bírálatai miatt állásából menesztették. Ezután földművesként, raktárosként, illetve segédmunkásként dolgozott, végül fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Életének utolsó éveit Budapesten töltötte egészen 1968. november 7-én bekövetkezett haláláig. Életében a mellőzés és az elhallgatás, jutott osztályrészül, de a rendszerváltás után rehabilitálták, így 1990-ben posztumusz Kossuth-, 1996-ban Magyar Örökség, 2001-ben Magyar Művészetért díjat kapott.

‍

A bor filozófiáját (1947) egyesek szerint Hamvas Béla 1945 nyarán, egy balatonberényi vakáció alatt írta, míg mások szerint Hamvas legkedveltebb, s talán legismertebb művének kéziratos jegyzetei 1946 szeptemberében, Kaposváron születtek. De mindegy is, hiszen a lényeg, hogy olvashatjuk. Az alábbi részlet például fantasztikusan vezeti föl a Budai Borszalon soron következő, április 4-i Vibe & Wine rendezvényét, ahol ezúttal három hölgy – nevezetesen Koch Pálma borász, Evans Victoria sommelier és Nádasi Eszter borszakíró - egy „Ladies first” névre keresztelt tematikus programon mutatják be a budavári Pasha Caféban a borkedvelő vendégek számára, hogy mint sikeres nők, hogyan kötődnek ezer szállal a borhoz, borokhoz munkájuk révén.

A berényi kertek között történt, a pince mellett, a nagy diófa alatt ültem a kőpadon, és kiláttam a tóra. Szemben a Badacsony, a Gulács, a révfülöpi dombok és Szigliget. Forró délutánvolt. Egész délelőtt fürödtem, aztán ebédeltem, és kis pihenés után kijöttem ide olvasni. De a könyv mellettem feküdt érintetlen, és csak bámultam a nyarat. A tőkéken a szőlő már érlelődött. Ez rizling. Az ott szilváni. Amaz otelló. Burgundi, mézes fehér, portói, milyen különös, gondoltam akkor, hogy ez a sok inkognitó jelenés, ez mind Egy, de értéke éppen abban van, hogy mindegyik csak utánozhatatlanul önmaga, és semmi más. A szőlők és a borok olyanok, mint a drágakövek. Az egyetlen Egy jelenései. De mindegyik az Egynek más és más spirituális esszenciája. Elkezdtem összehasonlítani a smaragdot, a rubint, a topázt, az ametisztet, a karneolt, a gyémántot a neki megfelelő borral. Nem tagadom, hogy ebben a tevékenységemben rendkívüli segítségemre volt a nő. Mint mindig és mindenben, amikor a spirituális esszenciák határtalan változatosságáról tűnődtem. A drágakövek sem egyebek, mint asszonyok és leányok, inkognitó jelenések, szépségüknek csak ezt az egyetlenegy tulajdonságát, a ragyogó bűvöletet tartották meg. Ez a varázslatuk. De a varázslatot nem szabad szemfényvesztés értelmében venni, hanem mint természetes mágiát. Ez bennük a valóságos lény. Ez az esszencia.

‍