Cikkek tagek alapján:

Pasha Cafe

Budavári beszélgetés Eperjes Károly, színművésszelBudavári beszélgetés Eperjes Károly, színművésszel

A „Közelről” címmel szervezett budavári beszélgető estek soron következő vendége Eperjes Károly, színművész, a Magyar Színház művészeti vezetője lesz. Turi Bálint, az est házigazdája április másodikán este hét órától beszélget a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésszel a szokásos helyen, a Budavári Palotanegyedben, a Lovarda mellett található Pasha Caféban.

„Mi svábok mindig jó magyarok voltunk” –egy értékmentő filmsorozat a budavári filmklubban „Mi svábok mindig jó magyarok voltunk” –egy értékmentő filmsorozat a budavári filmklubban

László Gábor operatőr-rendező hiánypótló interjúsorozatából olyan ma is köztünk élő sváb, illetve német nemzetiségű felmenőkkel rendelkező emberek élettörténeteit ismerhetjük meg, akik szívesen mesélik el családjuk XX. századi - sokszor tragikus - történetét, illetve mutatják be saját sorsukat. Így mesél nekünk családtörténetéről, illetve saját életéről többek között Beer Miklós, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke, Farkas Hoffmann Márta, író, újságíró, Dr. Manherz Károly nyelvész, germanista, egyetemi tanár, az ELTE egykori dékánja vagy éppen Dr. Seifert Tibor, történész, az ELTE egykori rektorhelyettese és még sokan mások.

Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Egy XX. századi passió, avagy a budaörsi svábok szenvedéstörténete: filmvetítés és beszélgetés a Budai VárbanEgy XX. századi passió, avagy a budaörsi svábok szenvedéstörténete: filmvetítés és beszélgetés a Budai Várban

Az elsősorban szőlő- és bortermelésből élő budaörsi svábok a két világháború között évről évre Európa-szerte híressé vált szabadtéri passiójátékokat adtak elő a Kő-hegyen. A közönség egy része a Kálvária dombra vezető keresztutat végig járva közelítette meg az ünnepi előadást. Akkor még nem sejthették, hogy néhány év múlva egy olyan szenvedéstörténetet élnek át, amely a XX. századi diktatúrák embertelenségének egyik iskolapéldája lesz. A rákosista ötvenes években még a kálváriát is lerombolták, mintegy letörölve a valaha itt élt, majd kitelepített svábok emlékét a dombról. De mindhiába: cikkünkkel és a rendezvénnyel rájuk emlékezünk.

Mi köti össze Márait, a Lánchíd oroszlánjait és Gryllus-családot? - filmpremier és beszélgetés a cipszerekrőlMi köti össze Márait, a Lánchíd oroszlánjait és Gryllus-családot? - filmpremier és beszélgetés a cipszerekről

2025. március 5-én, szerdán 18 órakor kerül sor a Cipszer örökösök című dokumentumfilm ősbemutatójára és az azt követő beszélgetésre az alkotókkal a Budavári Palotanegyed legkülönlegesebb kávézójában, a Pasha Caféban. A filmen és a beszélgetésen a szepességi németek múltja elevenedik majd meg, illetve a legfontosabb szepességi városok, családok és személyek történetébe is bepillantást nyerhetünk. A Dunatáj Alapítvány és a Saxlehner András Egyesület által szervezett program nyilvános és ingyenes, azonban a cikkben szereplő linken regisztrálni kell!

„Közelről” – új beszélgetős rendezvénysorozattal jelentkezik a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb kávézója„Közelről” – új beszélgetős rendezvénysorozattal jelentkezik a Budavári Palotanegyed egyik legkülönlegesebb kávézója

Közelről lesz a címe annak a rendezvénysorozatnak, amelyen érdekes emberekkel történő érdekes beszélgetéseken vehetünk részt a Budavári Palotanegyed egykori török ágyútornyában megnyílt kávézójában, a Pasha Caféban.