150 éve született Budapesten a világhírű szabadulóművész, Houdini
Weisz Erikként látta meg a napvilágot 1874. március 24-én a mai Csengery utcában Weiss-Mayer Sámuel rabbi, és felesége, Steiner Cecília fiaként.
Csupán négyesztendős volt, amikor a család kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, majd a Wisconsin állambeli Appleton városban telepedtek le. Ismeretlen okokból Houdini ezt a várost nevezte meg szülővárosának, valódi születési adatai csak 1972-ben váltak ismertté a közvélemény számára. A cipőpucolásból, újságkihordásból élő fiú tizenhét éves korában kezdte használni a híres francia bűvész, Jean Eugéne Robert-Houdin tiszteletére a Houdini nevet. 1887-ben New Yorkba ment édesapjával, ekkor már Houdini néven bűvészkedtek. Édesapja halála után többedmagával cirkuszt alapított és feleségül vette az ekkor 18 éves Bess-Wilhelmina Beatrice Rahnert, akivel komoly sikereket könyvelhettek el bűvész produkcióikkal.
A századfordulón történt, hogy Houdini kitalálta a híres kényszerzubbonyos számát, amelynek birtokában mindent feladva Angliába ment, és óriási népszerűségre tett szert. Börtönökből, bilincsekből szabadult mezítelenül szerte Európában hatalmas gázsikért. 1905-ben, amikor visszatért Amerikába 25 000 ezer dollárért vásárolt házat Brownstone-Harlemben. 1908-ban már a háta mögé bilincseltelt kezekkel szabadult ki egy lezárt, vízzel tele töltött tartályból. Ezután állandosultak a látványos víz alatti szabadulószámai.
1910-ben Houdini hazahozta honvágytól gyötört édesanyját Budapestre, ahol a nagykörúti Royal étterem Pálmakertjében tartott egy nagyszabású fogadást a magyarországi rokonoknak. Ekkor járhatott a Budai Bárban is. S bár a budavári Dísz tér 11. szám alatt található az úgynevezett Houdini Ház valójában sosem volt az övé, mégis szép emléket állít a magyar származású bűvész számára, s bemutatja személyes tárgyait, mint például a bilincseit vagy a személyes levelezését, valamint az 1914-ben Magyarországon forgatott Houdini című film fontosabb kellékeit is.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
A régvolt emberi világ olykor hiányos, szakadozott emlékei a plakátok, közös múltunk kopottas falragaszai, régről jövő, cseppet sem aktuális üzenetekkel. A plakát időutazást jelent: utazást a korba, ahonnan az üzenet a plakátokon keresztül még ugyanolyan elevenen érkezik, mint ahogyan nagyanyáink, s nagyapáink idejében. Magunk elé képzelhetjük az Úri uccába beforduló omnibuszt, a cilinderes férfiakat és kalapos-napernyős-csipkeruhás hölgyeket, ahogyan tipegve igyekeznek a Királyi Palota felé, a Szent György tér irányába, a siklóhoz. Megelevenedik a mainál jóval díszesebb budavári utcácskák konflisokkal tűzdelt képe és már-már hallatszik a Halászbástyából a várost szemlélő, lenyűgözött külföldiek, látványtól elaléló moraja. Itt járnak körülöttünk ugyanazok a régimódi emberek, pedig csak ránézünk egy plakátra és becsukjuk a szemünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
