Egy letűnt világ letűnt játékának emléke egy budavári fotón: A karikázás
Kozák Lajos a két világháború között az egyik legelismertebb, legfoglalkoztatóbbak fotográfus volt. 1934-ben készült fényképe ma már szinte érthetetlen a mai fiatalok számára. Egy letűnt világ mára eltűnt játékát örökítette meg az örökkévalóságnak, a karikázást. A világ egyik legszebb helyén.
A karikázás egy igazi békebeli játék, amire csak az idősebb generáció emlékszik már, pedig fejlesztette a mozgáskoordinációt és komoly testmozgást, edzést is jelentett a gyerekek számára. Sőt, volt idő, amikor versenyeket is rendeztek belőle. A valamikori kádároknál oly sokszor fölöslegessé vált egykori, elhasználódott hordópántok, illetve később drótkarikák, bicikliabroncsok, hulahop karikák adták a játék alapját, amelyeket egy bot segítségével kellett elvezetni, gurítani egy kijelölt pontig vagy a leggyorsabban. A játék lényege, hogy az egymással versenyzők úgy hajtják végig az adott feladatot az utcán, hogy az nem dőlhet el, máskülönben kiesünk a játékból.
.JPG)
A kép különlegessége, hogy a gyerekek a Halászbástyánál karikáznak, valahol a mai Hilton Szálloda előtti részen.
Pósa Lajos (1850-1914) író, költő, meseíró írta az alábbi kis verset
Pósa Lajos: KARIKÁZÁS
Gurulj, gurulj, karikám,
Itt a sima úton!
Fuss utánam, Karikám,
Te is, Tercsi húgom!
Túl a nádon, a Hernádon
A karikás vára,
Karikázzunk karikával
Karikafalvára.
Ott lesz még nagy karikázás
A sok karikával:
Fakarikát megkergetjük
A vaskarikával,
Vaskarikát azután
Ezüst karikával,
Hát az ezüst karikát?
Aranykarikával.
Túl a nádon, a Hernádon
A karikás vára,
Karikázzunk karikával
Karikafalvára.
%2C_Budapest%2C_Hungary.jpg)
Lélegzetelállító és különleges ahogyan az egykori régi fotók megmozdulnak az Animatiqua stúdió Erzsébet-hídról szóló filmjében. A több mint százéves képek életre kelnek, és ott állnak előttünk a régmúlt emberei, ott zajlik a száz évvel ezelőtti élet, szinte ugyanolyan elevenen, amikor még annak szereplői, főhősei éltek és éreztek. A kisfilmben többször is láthatjuk a Várdombot és az egykori Királyi Palota épületét.
Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
