A gyermekmentő budavári lelkész több mint ezer gyermek életét mentette meg
Éppen ma 50 éve, 1974. május 28-án hagyta itt a földi világot Sztehlo Gábor, akinek áldozatos munkásságáról nem lehet elégszer írni és beszélni, különösen gyermeknap után. Közel kétezer gyermek életét próbálta szívvel-lélekkel, emberséggel szebbé tenni, egy aljas és embertelen világban, "mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra, s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg, befonták életét vad kényszerképzetek". Budavár-tematikus honlapunkon érintőlegesen már többször megemlékeztünk az evangélikus lelkész munkásságáról. Most egy cikkel ismét megtesszük, mert a jó emberekre emlékezni kell!
Sztehlo Gábor és csapata életében képes volt gyerekek arcára mosolyt csalni egy elfuserált értékrendű világban úgy, hogy biztonságot nyújtott a bizonytalanságban és szeretettel teli gondoskodással vette körül az általa megmentett ártatlan és árván maradt gyermekeket. A Gyermeknap után egy-két nappal különösen fontos emlékét felidézni.
Sztehlo Gábor, evangélikus lelkész 1909. szeptember 25-én született Budapesten. Sopronban tanult teológiát, majd ösztöndíjasként Finnországban is képezte magát. 1935-től Nagytarcsán volt lelkész, majd 1942-től egyházkerületi missziósként és kórházlelkészként szolgált. 1944-től a Jó Pásztor-szolgálat keretében az üldözött gyermekek megsegítésében vállalt nem kis és könnyű feladatot. Erről az áldozatos munkájáról emlékezünk most meg.
A háború után árván maradt gyermekek számára új otthont és iskolát szervezett. A gyermekotthon 1950-es államosítása után segédlelkész volt a budavári, kelenföldi, majd a kőbányai gyülekezetben.
A Rákosi-korszakban a Bécsi kapu téri evangélikus templomban segédlelkészként hirdette az igét, éppen ott, ahol Ordass Lajos püspököt 1948 szeptemberében koholt vádak alapján letartóztattak, és egy koncepciós per keretében két év fegyházra és további öt évi hivatalvesztésre ítélték.
Sztehlo Gábor embermentő tevékenységének köszönhetően 1944 tavaszán 1600 üldözött gyermeket sikerült megmentenie. Többek között rejtőzködő zsidó családok otthonaiba tudta elbújtatni a gyermekeket, majd a Nemzetközi Vöröskereszt védelmét is sikerült megszerveznie. A gyerekek felügyeletét diakonisszák és menekült zsidó felnőttek látták el, akik maguk is üldözöttek voltak. A Sztehlo-gyerekek később többségükben Izraelben, Amerikában és Svájcban telepedtek le.
A nyilas hatalomátvétel után veszélyben forgott minden gyermek sorsa, hiszen a razziák idején pincében, padláson kellett bújdokolniuk. Három hónapostól, tizennyolc éves korig, minden rossz helyzetben lévő gyermeket igyekezett megmenteni a lelkész és csapata, akiket hamis papírokkal és névváltoztatással segített. Az 1600 gyermeket külön csoportokra bontva bújtatta Sztehlo, mindig figyelmet fordítva arra, hogy nagyobb tömegekben sosem legyenek együtt. Budapest ostroma után azonban már a Nemzetközi Vöröskereszt nem tudott segíteni, így Sztehloék rettenetes nehéz helyzetbe kerültek.
Dr. Korein Emil lelkész visszaemlékezésében olvashatjuk, a História magazin mintegy huszonkilenc évvel ezelőtt megjelent számában, hogy a legnehezebb a gyerekek élelmezésének megoldása volt. Előfordult, hogy a gyerekek két hétig csak szójalevest ehettek, mégis a sanyarú körülmények ellenére elsősorban Sztehlo Gábor fantasztikus pszichológiai, tanári érzékének hatására az otthonokban békés, családias hangulat volt jellemző. Az üldözött gyerekeket több budai helyszínen is rejtegette a lelkész. Több mint kétszáz gyerek húzta meg magát a Pasaréti út 92-ben, majd háromszáz gyermeket Széchenyi Viktor gróf Völgy utca 19. szám alatt található villájában bújtatott. Budapest ostroma alatt előfordult, hogy éjszaka, hullahegyeken átgázolva kellett menekülnie a gyerekekkel az újabb rejtekhelyre. Ebben az időben, a Gellérthegyen, a Bérc utcában is működött egy otthon.
A háború után, 1945 és 1950 között Sztehlo Gábor a zugligeti Pax gyermekotthonban hozott létre egy különleges pedagógiai programmal működtetett gyermekköztársaságot, a Gaudiopolist, amelynek lakói közül később több híresség is kikerült, mint például Orbán Ottó, költő, vagy Szilágyi János riporter, de Molnár Ferenc unokái, Horváth Ádám és Sárközi Mátyás is gaudiopolisos lakók voltak.
Sztehlo Gábor, azonban semmilyen történelmi igazságtalanságot nem viselt el tétlenül. Később a kitelepített családok sorsán próbált könnyíteni. Oldalkocsis motorkerékpárjával a mindenüktől megfosztott családok lelki megsegítésére indult.
Sztehlo Gábor egészen 1962-ig vállalt gyermekeket és időseket segítő feladatokat, mígnem az időközben Svájcba emigrált családjának látogatása során szívinfarktust kapott. Az orvosok megmentették az életét, de többet nem utazhatott Magyarországra.
Sztehlo Gábort nem sokkal halála előtt, 1972-ben az izraeli kormány Yad Vashem-éremmel tüntette ki. Embersége, az elesettek lankadatlan segítése minden ember számára példaként szolgál. Számunkra is.
Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
