Egy kép többet mond ezer szónál: 1948 májusából üzen a budavári Ruszwurm Cukrászdából
A budavári Szentháromság utcai Ruszwurm Cukrászdában összeboruló idős pár szívszorító képét az MTI egykori fotósa, Kozacsek Elek (1899-?) fényképezte 1948. május negyedikén.
A második világháború szörnyűséges borzalmai után, az ostrom alatt romba dőlt vári házak között pillanatnyi békeként találja szíven az embert ez a nagyon szerethető kép. Egy kis béke és szeretet. Persze békéből nem sok, hiszen ma már jól tudjuk, hogy a szovjet katonai megszállók által hatalomba tolt kommunisták, s vezérük Rákosi Mátyás egy újabb rémkorszakot hozott hazánk és nemzetünk életébe. Az 1947.évi "kékcédulás választások" elcsalása után Magyarország ismét megindult az önkényuralom felé, ezúttal a szélsőjobboldali nyilasok helyett a szélsőbaloldalt képviselő kommunisták tették prédájukká a hazánkat, Magyarországot, amely egy újabb szabadságharcba és annak kudarcába, majd egy négy évtizedes szovjet megszállásba torkollott.
És minden borzalom ellenére itt ez a szívbe karcolódó szeretemkép, ami valami sokkal többet üzen, mint egy egyszerű ölelés. A feleségét átölelő férfi a biztonság és a vigasztalás, sőt mi több: a mindent túl élő emberi szeretet, az örök szerelem jelképe lehetne. Mintha a kép azt üzenné nekünk közel nyolcvan év távlatából, hogy bár nem tudjuk, hogy mekkora veszteség érte a fényképen szereplő idős párt a háború alatt vagy az életük során, de a szeretetük mindent túl élt.
Gyere bújj hozzám, ne félj, itt vagy, s én itt vagyok, szeretlek és szeretsz, élsz, élek, élünk!
„Adj címet a képnek!" – írhatnánk. De hisszük, hogy ennek a képnek valódi története van. Lehet, hogy csak a mi kíváncsiságunkat birizgálta meg, de
olyan jó lenne megtudni, hogy kik voltak Ők, mi történt velük, hogyan alakult a sorsuk, életük? Vajon élnek-e még olyanok a Várnegyedben, akik emlékeznek rájuk, akik ismerhették őket?
A régvolt emberi világ olykor hiányos, szakadozott emlékei a plakátok, közös múltunk kopottas falragaszai, régről jövő, cseppet sem aktuális üzenetekkel. A plakát időutazást jelent: utazást a korba, ahonnan az üzenet a plakátokon keresztül még ugyanolyan elevenen érkezik, mint ahogyan nagyanyáink, s nagyapáink idejében. Magunk elé képzelhetjük az Úri uccába beforduló omnibuszt, a cilinderes férfiakat és kalapos-napernyős-csipkeruhás hölgyeket, ahogyan tipegve a Királyi Palota felé igyekeznek a siklóhoz. Megelevenedik a mainál jóval díszesebb budavári utcácskák konflisokkal megtűzdelt képe és hallatszik a Halászbástyából a várost szemlélő, lenyűgözött külföldiek, látványtól elaléló moraja. Itt járnak körülöttünk ugyanazok a régimódi emberek, pedig csak ránézünk egy plakátra és becsukjuk a szemünk.
Éppen ma van Budavár 1686. szeptember 2-i visszafoglalásának emléknapja, melynek egyik leghősiesebben harcoló alvezére Savoyai Jenő volt. És ehhez kapcsolódóan közeledik egy a törökök kiűzése szempontjából talán még jelentősebb évforduló, hiszen Savoyai Jenő herceg - egy évtizeddel Budavár visszavétele után - 1697. szeptember 11-én Zentánál aratott elsöprő győzelmet II. Musztafa szultán serege fölött. E két évfordulót egyetlen személy köti össze, a törökverő Savoyai herceg, akinek legendás történetű lovasszobráról is beszélgettünk Budavár testvérvárosának, Zentának az idegenforgalmáért felelős igazgatójával, Laskovity Kornéllal.
Ma reggel érkezett a tragikus hír, miszerint meghalt minden idők egyik legmeghatározóbb európai filmszínésze, Alain Delon. A francia filmcsillag neve nemzedékek számára egyet jelentett a sármos hódítóval, a filmvásznak modern kori Casanovájával. Alain Delon többször is járt Magyarországon, a Budai Várba is ellátogatott, de találtunk ennél különlegesebb, áttételesebb kapcsolódási pontokat is.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
