Cikkek tagek alapján:
Művészet
Feszty Árpád (1819-1914) a Felvidéken született. Iskoláit Komáromban, Pozsonyban, majd a Budai Főreáltanodában végezte.
1995. május 14-én halt meg József Attila utolsó szerelme, verseinek múzsája, aki egyben Illyés Gyula felesége és Szabó Lőrinc titkos szerelme is volt.
A budavári Szentháromság utcai Ruszwurm Cukrászdában összeboruló idős pár szívszorító képét az MTI egykori fotósa, Kozacsek Elek (1899-?) fényképezte 1948. május negyedikén.
Tegnapi hír, hogy két aktivista „MeToo” feliratot fújt Gustave Courbet L’Origine du monde azaz A világ eredete című világhírű erotikus festményére a metzi Pompidou Központban. A női vaginát ábrázoló képet a párizsi Musée d’Orsay adta kölcsön egy időszaki kiállításra az intézménynek. De a történet még pikánsabb, hiszen ennek a festménynek van egy elég erős magyar, a budai Várnegyedhez kapcsolódó vonatkozása is!
Több mint száz évvel ezelőtt 1908-ban született meg a magyar próza és líra egyik legnagyobb mesterének tollából az Április bolondja című novella, ami a Logodi utca egykori lakójának bohókás ifjúi éveiből való csínytevését meséli el.
A Budai Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő Tóth Árpád sétány, korábbi nevén Bastei Promenád, 1879-től Bástya sétány, majd Horthy Miklós, Gróf Bethlen István, valamint Bástya sétány amolyan romantikus, világközepe zarándokhely. Szinte mindenki ismeri, ha másról nem, akkor a tavaszi japáncseresznyefa-virágzás különlegesen szép látványa miatt. De miért nevezték el 1946-ban ezt a csodahelyet a XX. századi magyar irodalom egyik nehéz sorsú költőzsenijéről?