Művészetrajongó borkedvelők figyelem: Holnap ismét Borszerda az MNG-ben!

Művészetrajongó borkedvelők figyelem: Holnap ismét Borszerda az MNG-ben!

A több mint tíz éve tartó programsorozat soron következő rendezvénye az Európai mesterek fantázianevet kapta. A népszerű eseménysorozat történetében idei újdonság, hogy a felkért hazai neves borászatok mellé minden alkalommal csatlakozik egy natúr borászat is az adott tájegységből. Számunkra mindig az emeleti terasz jelenti a legnagyobb élményt, amit immáron nem csak a Borszerdák alkalmával, hanem a múzeumi hétköznapokon is megcsodálhatunk.

Az új borgasztronómiai koncepció eredményeként a július 24-i, tehát holnapi Borszerdán a Pannonhalmi Főapátság Borászata és az Unger Bormanufaktúra mutatkozik majd be a borok mellé művészetre is szomjazó közönségnek.

Borszerda a Savoyai Teraszon (Fotó: MNG)

A főelőadás keretében Bellák Gábor, művészettörténész mesél majd nekünk a zene és képzőművészet kapcsolatáról Angyalok, zenészek és a zene képei címmel.

Az európai képzőművészetben se szeri se száma a különféle muzsikusábrázolásoknak. Zenélő angyalok kísérik a szent családot menekülésük közben, Krisztus születését a betlehemi jászolban, muzsikusok ülnek a kánai menyegző népes vendégseregében. Muzsikálnak az angyalok, s muzsikál a csontváz képében elképzelt halál is. Chagall hegedülő öreg zsidója és Berény csellózó nője, a nádasban rejtőző Pán és Szent Cecília mind a zene erejéről vallanak. Az előadás a zeneábrázolások képi világát, s a velük kapcsolatos szimbólumokat állítja a középpontba.

- írják a szervezők a rendezvény beharangozójában.

Lélegzetelállító kilátás (Fotó: MNG)

A rendezvényen az immáron szokásossá vált exkluzív tárlatvezetések ezúttal is körülbelül félórásak lesznek. Ennek keretében lehet majd több időpontban is Krasznai Réka művészettörténész kurátori tárlatvezetésére jelentkezni, amely a Játék határok nélkül – Munkácsy Mihály nemzetközi karriertörténete címet kapta, de hasonlóan izgalmasnak ígérkezik Hegedűs Alexandra képzőművész Mire gondolt a művész? – Koncepciók a kortárs művészetben tárlatvezetése, illetve egy másik opció Váczi Mária, művészettörténész tárlatvezetése, amely a Modern tájakon vezet el majd minket. Koós Nikolett múzeumpedagógus Párhuzamok – Kapcsolódási pontok a századforduló és a 20. század elejének hazai és európai művészetében tárlatvezetés keretében pedig az újrarendezett Modern idők kiállításban nyílik lehetőségünk a korszak magyar művészetét tágabb, európai nézőpontból megismerni.

Kilátás a Budavári Panorámateraszról (Fotó: nagyonvar.hu)

Az művészetértő és borkedvelő közönség akusztikai élményét Sinha Róbert, gitárművész zenei játéka biztosítja majd.

Szóval, érdemes megvenni a jegyeket, ha ez még nem történt meg.

Régmúlt korok karácsonyaihoz repít vissza bennünket a Csikós udvaron megnyílt szabadtéri képeslap-kiállítás
Régmúlt korok karácsonyaihoz repít vissza bennünket a Csikós udvaron megnyílt szabadtéri képeslap-kiállítás

A Boríték nélkül – Téli képeslapok a boldog békeidőkből című köztéri tárlat a századforduló korának képeslapjain keresztül mutatja be a száz évvel ezelőtti téli világot és az akkori ünnepi időszakot. A Várkapitányság, illetve a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum november 29-én megnyílt közös kiállítása egészen február 10-ig ingyenesen látogatható.

"A legjobbak köztársasága" – a Budavári Történelmi Kaszinó legutóbbi előadásán jártunk
"A legjobbak köztársasága" – a Budavári Történelmi Kaszinó legutóbbi előadásán jártunk

Ezúttal Lánczi András, Széchenyi-díjas magyar konzervatív filozófus, politológus, a Corvinus Egyetem volt rektora tartott lebilincselő előadást a politikai filozófia tematikáján belül az államformák, illetve a kormányformák kérdésköréről hétfőn a Budavári Palotanegyedben található Szent István Kávéházban megrendezett kulturális eseménysorozat legutóbbi állomásán.

Most pénteken nyit az Advent Budán, a Szentháromság téren!
Most pénteken nyit az Advent Budán, a Szentháromság téren!

Idén is megnyit Európa egyik legszebb adventi vására a Budai Várban! Ez az egyik legjobb adottságokkal rendelkező karácsonyi forgatag a kontinensen. A lenyűgöző látkép, a történelmi miliő mind-mind garantálják, hogy a téli fagy ellenére a Mátyás templom és a Halászbástya közötti tér megtelik emberekkel, karácsonyi hangulattal és ünnepi melegséggel. Mi biztosan ott leszünk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.