Kányádi Sándorra emlékezünk egyik legszebb versével
Idén lenne 95 éves Kányádi Sándor, Kossuth-díjas magyar költő, aki 2018-ban ezen a napon távozott az élők sorából és aki éppen 30 éve írta az egyik legszebb versét Valaki jár a fák hegyén címmel. Az idei középszintű magyar érettségi műveltségi tesztjében is szerepelt belőle részlet.
Kevesen tudják, de Melocco Miklós Döbrentei térnél a Fátyol utcánál álló Elek apó kútjának monolit fundamentumát képező sziklakövet éppen a szomszédban lakó költő kezdeményezésére hozatták az erdélyi Hargitáról. Valamint az is érdekes adalék, hogy a tabáni Mesemúzeum is Kányádi kezdeményezésére hozták létre.
Kányádi Sándor költészete [...] mintegy megismétli a magyar irodalom törzsfejlődését: a népköltészettől, zsoltároktól, krónikás énekektől Petőfin, Arany Jánoson, Adyn, az erdélyi helikonistákon át a 20. század fontosabb stílusirányzataiig, egészen a posztmodern szövegirodalomig.
- írta róla Pécsi Györgyi, József Attila-díjas magyar pedagógus, könyvtáros, kritikus.
Valaki jár a fák hegyén
valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem
Galimberti Sándor (1883–1915) és Dénes Valéria (1877–1915) életmű-kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában. A fiatalon és tragikus körülmények között meghalt házaspár tagjai külön-külön is a XX. magyar festészet kiemelkedő tagjai voltak, azonban kettejük világa egy meghatóan szép, az ártatlan és önzetlen szerelem festői tájára vezet el bennünket. A kiállítás azért is érdekes, mert Dénes Valéria az egyetlen magyar festőnő, aki Henri Matisse tanítványa volt.
A letűnt polgári világ egyik utolsó mohikánja írásainak egy jelentős részében megtanít bennünket, európai embereket értékelni, hogy az évszakok váltakozásai mennyire színessé, s változatossá teszik életünket. Október az őszközepe, amikor ugyan még olykor-olykor a nyár emléke is felderenghet, s már a tél is csábítana, azonban mégis: október a legtisztább őszi hónap. Az alábbi cikkben az író októberhez kapcsolódó írásaiból szemezgettünk, de ahogyan Márainál megszokhattuk, az idézetek nem egy hónapról szólnak, hanem annál sokkal többről: a polgári világlátás szellemi metszetéről, a polgári szemüvegen át szemlélt emberi életről, egy polgárnak az emberi világról vallomásairól.
1990. október 9-én halt meg Ottlik Géza (1912-1990) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, műfordító. Az Iskola a határon írója a valóságban egy iskola mellett élt a krisztinavárosi Horváth-kertnél, az iskola pedig az egykoron Werbőczy Gimnázium névre, ma Petőfire keresztelt Gimnázium volt.