Cikkek tagek alapján:
Kultúra
A Budai Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő Tóth Árpád sétány, (korábbi néven gróf Bethlen István bástyasétány, Bástya sétány) nem csak a külföldi turisták számára közkedvelt hely, a fővárosból, de vidékről is sokan látogatnak el ide az idilli környezet, a kilátás, no és persze a közelben lévő sok látnivaló miatt, különösen áprilisban, amikor a cseresznyefavirágzás páratlan látványt nyújt.
Ferenc József (1830-1916) és Erzsébet királyné (1837-1898) negyedik, legkisebb gyermeke 1868. április 22-én született Budán, alig néhány hónappal a kiegyezés után. A bécsi udvar szigorától, s annak érzelmi hűvösségétől sokszor Budára, az őt önzetlenül szerető magyarokhoz menekülő királyné szervezte úgy, hogy lánya végül itt nálunk, a Budavári Palotában lássa meg a napvilágot.
Ezúttal Dr. Szögi László, történész, levéltáros, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár egykori főigazgatója, az MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoportjának vezetője tartott lebilincselő előadást a külföldi egyetemeken tanuló magyar diákokról, az úgynevezett peregrinusokról a Budavári Palotanegyedben található Szent István Kávéházban megrendezett kulturális eseményen.
Nos, nem volt egyszerű kibogozni, hogy a XX. századi magyar irodalom legnagyobb költőjének múzsája, Gyömrői Edit milyen áttételekkel kapcsolódott a Budavári Palota termeinek berendezéséhez, de éppen ez a közvetettség tette érdekessé legújabb felfedezésünket. Öveket bekapcsolni: újabb időutazás következik!
Az Imagine által meghirdetett irodalmi séta a századfordulós Krisztinavárosba invitált bennünket, mi pedig engedtünk a csábításnak, hogy leereszkedjünk a Budai Vár köpenyén az alatta elterülő hangulatos kis utcácskákba és eljussunk a magyar irodalom számos szereplőjének otthonául szolgáló városrész különleges hangulatú világába. És Te, akarsz-e játszani? – hangzik visszautalóan a költői kérdés.
2023. április 7-től egészen augusztus végéig lesz látogatható a Gulácsy. Na’Conxypan hercege című életműkiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A Gulácsy Lajos (1882–1932) műveiből álló tárlaton közel kétszáz művet, ezen belül 84 festményt sorakoztatnak majd fel a szervezők. Gulácsy autodidakta festőként vált a XX. századi magyar festészet egyik legkülönlegesebb, legeredetibb és talán legtragikusabb sorsú festőjévé.