A régvolt emberi világ olykor hiányos, szakadozott emlékei a plakátok, közös múltunk kopottas falragaszai, régről jövő, cseppet sem aktuális üzenetekkel. A plakát időutazást jelent: utazást a korba, ahonnan az üzenet a plakátokon keresztül még ugyanolyan elevenen érkezik, mint ahogyan nagyanyáink, s nagyapáink idejében. Magunk elé képzelhetjük az Úri uccába beforduló omnibuszt, a cilinderes férfiakat és kalapos-napernyős-csipkeruhás hölgyeket, ahogyan tipegve igyekeznek a Királyi Palota felé, a Szent György tér irányába, a siklóhoz. Megelevenedik a mainál jóval díszesebb budavári utcácskák konflisokkal tűzdelt képe és már-már hallatszik a Halászbástyából a várost szemlélő, lenyűgözött külföldiek, látványtól elaléló moraja. Itt járnak körülöttünk ugyanazok a régimódi emberek, pedig csak ránézünk egy plakátra és becsukjuk a szemünk.
Izgalmas története van, és neves lakói voltak a budavári Úri utca 24. szám alatt található épületnek. Az utcára barokk stílusú homlokzatával tekintő házban lakott családjával Erkel Ferenc, a Himnusz zenéjének szerzője. A ház legkorábbi, név szerint is ismert lakói a városi tanács tagjai voltak a 15. században.
Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a Várban sétálni felér egy történelemórával. Egy hagyományos, iskolai 45 perchez képest annyi az izgalmas különbség, hogy számos történelmi eseménnyel, ténnyel, személlyel, pontosabban annak emlékével nem pusztán a tanár szájából hallunk, a tankönyv papírjain olvasunk, hanem a maga fizikai valóságában találkozhatunk.
Ki mondta, hogy télen nem lehet gyönyörködni a naplementében? Az utóbbi napokban nem volt kegyes hozzánk az időjárás, de a mai napsütés sok mindenért kárpótolt. Ezért az égi fényjátékért megérte ma (is) felsétálni a Budai Várba. Egészen pontosan a Savoyai teraszra, ami kétség kívül a Vár egyik legszebb része. A látványról mondhatnánk azt is, hogy #nofilter. Mert tényleg.