Ismeri a dörgést? – avagy a budai szlengről dióhéjban
A szleng beszélt nyelvünk meghatározó része. Az általunk beszélt szlenget többek között meghatározza életkorunk, lakhelyünk, társadalmi hovatartozásunk. Természetes, hogy például egy a Toldy Gimnáziumba járó tizenéves diák teljesen más szlenget használ, mint mondjuk egy kelenföldi panelban élő középkorú segédmunkás. Kettejük nyelvezete között kevés az átfedés, mégis van, amit budaiként mindketten megértenek, esetleg használnak is. Erről a közös halmazról szól alábbi cikkünk.
Mivel a közös halmazt keressük és a Vár tematikájához is kapcsolni szeretnénk cikkünket, ezért elsősorban a Budai Várból elindulva elérhető budai helyszínek elnevezéseiről szól cikkünk. Hiszen minden városnak, városrésznek, kerületnek megvan a saját nyelvezete, amit csak a beavatottak, az ott élők értenek. Sokszor egy lakótelepi baráti társaság vagy egy téren gyülekező szubkulturális galeri által kitalált és használt vicces és találó kifejezést egy egész város használ néhány év elteltével. Ezt a szubkulturális nyelvet nevezték régiesen fattyú-, csibész-, vagy tolvajnyelvnek, a franciából argónak vagy alvilági zsargonnak, az angolból pedig szlengnek vagy cockneynak. Sokan azt gondolják, hogy a tolvajnyelv csak a csavargók, a hivatásos bűnözők által használt titkosított nyelv, kódolt beszéd, pedig nagyon nem. Ugyanis a jasszargó - merthogy így is hívják - egy idő után elterjed, szétterül a társadalomban és a beszélt nyelv, a helyi „tájszólás” szerves részévé válik. A budaiaknak is volt és van saját argójuk, amely sokban hasonlít a pesti argóra, s ugyan létezik közös nyelvi halmazként az úgynevezett budapestizmus, mégis vannak kifejezetten külön, a Duna jobb partjára jellemző sajátosságai.
Kezdjük rögtön a címben szereplő „Ismeri a dörgést” kifejezéssel, amely arra utal, hogy valamikor innen a Toldy Gimnáziumnak - a XIX. század végétől egészen a második világháború légoltalmi tiltásáig - az erkélyéről egy mozsárágyúval vagy éppen szakállas puskával lőtték a csillagászati delet. A Magyar Meteorológiai és Földmágnesességi Intézetet megalapító Schenzl Guidó (1823- 1890) által a Toldy fizikai részlegében létesített meteorológiai megfigyelőállomás déli lövése olyan pontos volt, hogy még a vasút is ehhez igazította óráit, sőt még a templomi harangozók is a dörrenésre kezdtek harangozni.
A mai Batthyány téren, egykori Bomba téren a piacozó árusok közül azok, a jellemzően vidékről érkező árusok, akik nem ismerték ezt a budai szokást, ijedten összerezzentek, innen lehetett tudni, hogy ők nem budaiak, hiszen nem ismerték a dörgést. Az „ismeri a dörgést” eredetileg a közülünk való szinonimájaként, ellentétét pedig az átverhető, a lehúzási trükköket nem ismerő, jellemzően vidéki emberekre értették a budai zsúrpubik tolvajnyelvében. Ez az argó kifejezés (ismeri a dörgést/nem ismeri a dörgést) ma már átszállt a köznyelvbe és általánosan az adott illető adott kérdésben való tájékozottságára, tudására, illetve tájékozatlanságára, tudatlanságára utal. A régi pestiek hasonló értelemben használták a „most jött a halpiacról” kifejezést, amellyel a régi belvárosi plébánia templom előtti Hal térre vásárolni küldött, az átverési trükköket még nem ismerő, jellemzően vidékről a fővárosba szegődött cselédlányokat illeték.
Budapest nem csak „Fürdőváros” („Itt állok megfürödve”, becsaptak kifejezésből), de egy igazi világváros is, amelynek különböző részeire, köztereire az itt élők kitaláltak mindenféle kifejezéseket. Csak példaként említjük, hogy a két világháború között például a Kálvin teret az azt átszövő villamossínek sokasága miatt Síntérnek nevezték, a mai Múzeum körúton található könyvesboltok miatt pedig Szajnapartnak, de Csikágónak hívták és hívják például a Keleti pályaudvar környékét, illetve viccesen Csaló-köznek hívták a piaci átverésekről, lehúzásokról hírhedté vált Teleki teret, valamint kissé becsmérlően Böskefalvának hívjuk a kevésbé urbánus Pesterzsébetet is. Nos, Budának is vannak ilyen jellegzetes, a helyiek által becézett nevei. Ha például az origónak is tekinthető Budai Várból elindulunk a krisztinavárosi (Kriszi) Széll Kálmán tér, másnéven Kalef (Széll Kálmán becézéséből), Moszkvás (1951-2011 között Moszkva térnek hívták a teret) irányába, amit még korábban Gödörnek is hívtak a Várban élők. Leereszkedhetünk a közeli Kupolda utcán (egykori Ápolda, ma Fiáth János utcai bordélyról kapta nevét), amelynek alján sajnos már nem működik a Móri (borozó), ha a Várfokon megyünk le ott sincs már meg az egykori bumsztikeller (kocsma), amely az utcáról kapta a nevét. Érdekesség, hogy a Kalef fölé magasodó mai Postapalota helyét sokáig Kisdombnak hívták az itt élők a szánkódombról, ami az épület helyén volt.
A Moszkváson átslattyogva már könnyedén felsétálhatunk a Lövőház utcán a Marcira (Marczibányi tér) meginni valami bambit, s ha kicsit megmentünk és úgy döntünk, hogy szeretnénk belecsapni a lecsóba, akkor átbattyoghatunk Gabi bácsihoz (Fűzy Gábor legendás bárzongoristáról), a Pipacsba (2015-ig így hívták a helyet), amit feltételezhetően csak az idegenek hívnak új keletű nevén, Piros Pezsgőnek.
De a Várból elindulhatunk a már nem létező városrész, a Tabán (Tabcsi) irányába is, amelynek Poldi bácsija (egykor itt álló kisvendéglő) Hosszú (Krúdy Gyula beceneve) egyik kedvenc helye volt egykoron a Filával (Philadelphia Kávéház) egyetemben, s ahonnan - a Dózsa György térről - eljuthatunk tujával a Zsigára (Móricz Zsigmond tér), az ottali Gombánál vagy esetleg egy megállóval tovább a Koszosra (Kosztolányi Dezső tér), de akár a Lágimánioszon (Lágymányos) lévő Petőfi híd budai hídfőjéhez, a Magtár térre is (a Műszaki Egyetem magtárszerű épületeiről kapta egykor a becenevét).
A Várból persze mehetünk a Viziváros irányába is, ahol itt vár minket a Batyesz (Batthyány tér), amelynek szomszédságában egészen a közelmúltig működött a legendás élőzenés Bástya Borozó. A Batyesszal szemben, a Duna másik oldalán áll a Parli, de látszik innen Jajbuda (Óbuda) déli része és a Szlizsé (Margitsziget), amely Zuglizséhez (Zugliget) hasonlóan humorosan franciás alakjáról kapta a nevét. S ha már „Zugliget”, akkor by the way érdemes megemlíteni, hogy a budapestiek viccesen így hívták a zugárusoktól, valutával csencselő (etimológiája az angol change szóból ered) figuráktól hemzsegő belvárosi részeket is. Itt a váralja és a Duna között elterülő városrész egyik legendás helye az Izola (Isolabella), illetve a Fő utcán lévő Mátra nevű legendás borozó is.
Ha úgy döntünk, hogy a budavári Turultól inkább Margittal vagy Gellérttel (hivatalosan is így hívják a siklókocsikat) ereszkedünk le a városba, akkor a Clark Ádám térre érkezünk, ahol láthatjuk a térképészeti 0 pontot vagy ahogyan elődjeink hívták Karcsúmáriát, sokáig ugyanis Mária-szobor állt Borsos Miklós (1906-1990) alkotásának helyén.
És még indulhatnánk a szélrózsa bármely irányába, jó messzire, ameddig a szem ellát, de az már biztosan szétfeszítené egy példálózó cikk láthatatlan kereteit.
(Cikkünk megírásához nagy segítséget jelentett Zolnay Vilmos–Gedényi Mihály: A régi Budapest a fattyúnyelvben című Budapesten, 1996-ban, a Fekete Sas kiadónál megjelent kötete.)
A régvolt emberi világ olykor hiányos, szakadozott emlékei a plakátok, közös múltunk kopottas falragaszai, régről jövő, cseppet sem aktuális üzenetekkel. A plakát időutazást jelent: utazást a korba, ahonnan az üzenet a plakátokon keresztül még ugyanolyan elevenen érkezik, mint ahogyan nagyanyáink, s nagyapáink idejében. Magunk elé képzelhetjük az Úri uccába beforduló omnibuszt, a cilinderes férfiakat és kalapos-napernyős-csipkeruhás hölgyeket, ahogyan tipegve igyekeznek a Királyi Palota felé, a Szent György tér irányába, a siklóhoz. Megelevenedik a mainál jóval díszesebb budavári utcácskák konflisokkal tűzdelt képe és már-már hallatszik a Halászbástyából a várost szemlélő, lenyűgözött külföldiek, látványtól elaléló moraja. Itt járnak körülöttünk ugyanazok a régimódi emberek, pedig csak ránézünk egy plakátra és becsukjuk a szemünk.
Éppen ma van Budavár 1686. szeptember 2-i visszafoglalásának emléknapja, melynek egyik leghősiesebben harcoló alvezére Savoyai Jenő volt. És ehhez kapcsolódóan közeledik egy a törökök kiűzése szempontjából talán még jelentősebb évforduló, hiszen Savoyai Jenő herceg - egy évtizeddel Budavár visszavétele után - 1697. szeptember 11-én Zentánál aratott elsöprő győzelmet II. Musztafa szultán serege fölött. E két évfordulót egyetlen személy köti össze, a törökverő Savoyai herceg, akinek legendás történetű lovasszobráról is beszélgettünk Budavár testvérvárosának, Zentának az idegenforgalmáért felelős igazgatójával, Laskovity Kornéllal.
Ma reggel érkezett a tragikus hír, miszerint meghalt minden idők egyik legmeghatározóbb európai filmszínésze, Alain Delon. A francia filmcsillag neve nemzedékek számára egyet jelentett a sármos hódítóval, a filmvásznak modern kori Casanovájával. Alain Delon többször is járt Magyarországon, a Budai Várba is ellátogatott, de találtunk ennél különlegesebb, áttételesebb kapcsolódási pontokat is.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
