Cikkek tagek alapján:
vers
Halottak napja van, az emlékezés óráit éljük meleg otthonainkban, s a hűvös, avarillatú temetőkben egyaránt. Ilyenkor a meggyújtott gyertya lángjával valahol legbelül mi magunk is elégünk picit. Magyarként azonban ezek a szomorkás napok kétszer olyan nehezek, mint más nemzetek gyermekeinek, hiszen a vérbe fojtott szabadságunk dermedt csendjét, s annak utolsó percéig harcoló hőseit is megidézik. 1956-ban ezeken a napokon ontották véreinket, mi pedig egy eddig szinte ismeretlen verssel emlékezünk rájuk!
A modern magyar irodalom kibontakozásának egyik legjelentősebb mérföldkövének tekinthetjük Kosztolányi Dezső (1885-1936) költészetét. A költő Őszi táj című rövidke kis verse a Számadás kötetben szereplő lírai szpotokat felvonultató Negyven pillanatkép című versciklus egyik legismertebb, s talán legtöbbször idézett költeménye. Nem véletlenül…
Az éppen 95 éve született Kossuth-díjas költő, Kányádi Sándor (1929-2018) 2002-ben megjelent verseskötete egy különlegesen színes lírai alkotás, amelyben nem a versek felemásak, hanem a könyv egyik fele más, mint a másik fele. A kötete egyik legszebb versével üdvözöljük ezt a szép, fényes októberi napot.
A Várnegyed egykori lakóját, Tóth Árpádot a Duna két partját, Pestet és a vele szemben büszkén magasodó Budát összekötő híd ihlette meg 1926. őszén. A versből arra következtethetünk, hogy az egykori, a háborúban megsemmisült Erzsébet hídról van szó. A mélabús költeményt, amelyben megjelenik a budapesti ősz méltatlanul kevésszer halljuk, pedig egy a magyar irodalom szekreterének titkos mélyén lapuló gyémántról van szó.
Ilyenkor szeptember elején, amikor a nyári zsibongó balatoni strandolások után az ember a Várhegy parkjaiban csöndesen sétálgat és a szellő fútta lombok között átszűrődő napsugár játékosan bújócskázó, el-elvakító fénye körül színes batikolt spanyolfalként jelennek meg a fák, mint sárgás-barnás-bordós lódenkabátba öltözött idős hölgyek és urak sziluettjei; ilyenkor megébred az ember lelkének legmélyén az örök elmúlást megidéző keserédes hangulat; s az ember szívébe beköszönt az ősz...
A századforduló utáni modern magyar irodalom kibontakozásának egyik mérföldkövének tekinthetjük Kosztolányi Dezső 1907-ben megjelent első verseskötetét, melyet Négy fal között címmel adtott ki 1907-ben a Pallas Részvénytársaság Nyomdája Budapesten. A százharminchárom költeményt tartalmazó kötetben a még szemtelenül fiatal, alig 22 éves költő ifjonti útkeresésének és sokszínű kísérletezéseinek lehetünk tanúi. A Négyesy-féle szemináriumokon a modern irodalommal felvértezett poéta korai kötetében szereplő Pasztellek alcím alatt szereplő költemények a hangulati líra remekművei. A Déri Múzeum tulajdonában álló fénykép is akkoriban, talán egy évvel később, 1908-ban készült róla.