„A versei jók, maga tehetséges…” – a januárban született Nemes Nagy Ágnesre emlékezünk Január című versével

A nemesi származású ügyész apuka és a tanítónő anyuka közös gyermekeként született nemes Nagy Ágnes 1939-ben itt a budai Baár-Madas Református Leánylíceumban érettségizett. Ezután az egykori Pázmány Péter Tudományegyetem, ma Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakos hallgatója volt, s itt is diplomázott éppen 80 évvel ezelőtt. A Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéíró 1952-1957 között az I. kerületi Petőfi Gimnázium tanára volt, ahol magyart és franciát tanított.

Nemes Nagy Ágnes már egészen fiatalon, általános iskolás korában írt különböző versecskéket, rövidebb esszécskéket. A Magyar Lányok című lap 1936.  áprilisi önképzőköri beszámolójában azt olvashatjuk, hogy:

Verseiből felolvasott nemes Nagy Ágnes.

A gimnázium 1937-ben megjelent évkönyvében pedig az önképzőkör pályázatain jutalomban és dicséretben részesültek között is megtaláljuk:

Költeményeiért 10 P jutalomban részesült Nemes Nagy Ágnes.

Egyetemista volt, amikor Szerb Antalnak (1901-1945) is elküldte néhány versét, aki 1941. augusztus 28-án kelt válaszlevelében így méltatta a fiatal költőnőt:

Kedves Kolléganő, bevallom, gyakran szoktam verseket kapni ismeretlentől és rendszerint nagy zavarban vagyok, hogy mit válaszoljak nekik. Annál nagyobb örömöm, hogy most végre egyszer őszintén és kertelés nélkül ezt írhatom: A versei jók, Maga tehetséges és egyáltalán nem érzek lelkiismeretfurdalást, ha arra biztatom, hogy folytassa… ha egyszer el akar beszélgetni velem, örülni fogok… Verseket is hozzon! Kézcsókkal és üdvözlettel, Szerb Antal

Hamarosan barátságot is kötöttek, s az írózseni irodalmár mesterként karolta fel a tehetséges tanítványt. Többször találkoztak egészen Szerb Antal elhurcolásáig, illetve tragikus haláláig. A fiatal költőnő plátói szerelmet is táplált mestere irányába, melynek talán csak a Lengyel Balázzsal (1918-2007 kialakult kapcsolata vetett végett. A fiatal költőnő első verse 1943. júliusában jelent meg az Új időkben Nyári elégia címmel. Fiatal vőlegénye dezertált, majd katonaszökevényként üldözötteket bújtattak menyasszonyával, amelyért évtizedekkel később, a rendszerváltás után Világ Igaza elismeréssel tüntették ki mindkettőjüket. A háború után 1946-ban a férjével megalapította az Újhold című irodalmi folyóiratot. Az lapot 1948-ban betilták, ezután egy ideig csak a Vigíliában jelenhettek meg írásai. 1952-1957 között a krisztinavárosi Petőfi Gimnázium tanára volt, ahol magyart és franciát tanított a diákoknak. 1958-ban Lengyellel külön váltak útjaik, de barátságuk szinte egész életükben kitartott, megmaradt.

Azt hiszem, másodikban vette át osztályunk irodalmi »gondozását«, hamarosan nagy tisztelet övezte lényét, lendületét, tudását, rokonszenves indulatosságát, úgy az egész tanárnőt. [...] negyedikesként már fel-feljárogattam hozzájuk, eleinte Balázs is volt, néha Mészöly, de vele inkább csavarogtunk, [...] a Kékgolyó utcai lakásból vittem haza csudás könyveket, tapasztalatokat a költészetről, Ottlik-élményt (Cipivel ott találkoztam először), Rilke-verseket olvasott fel nekünk Nemes Nagy Ágnes.

- írta róla egykori diákja, Tandori Dezső (1938-2019) Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő, író, Költészetregény című művének a Nem alhatott akkor éjszaka című alfejezetében.

‍

De most nézzük csak ezt az 1958-ban megjelent versét, aminek idézése több okból is aktuális így január elején.

‍

Január

‍

Hová jutottam? Nem tudom.

Szeretni, nem szeretni: vétek.

Ha volna még akáclevél,

azon számlálnám érverésed.

A magamét is számolom,

a csontok közti félsötétet

fél-éjszakán át szaggatom –

ha volna még akáclevél,

felelni tudna értem, érted –

egy alvadt vér a mellkasom.

*

Hogy füstölgött az a folyó,

hogy füstölgött a téli alkonyatban!

Érzett az alvilági hő,

még átsütött a földalatti katlan,

melyből zuhogva dőlt elő –

a zúzmarás, fehér sötétben

egy sor fekete nád, s a gyéren

hófoltos, néma, sík mező –

hogy füstölögne itt a vérem,

az alvilágból felszökő,

hogy füstölögne a félsötétben.

*

Hosszabbodik a nap az évben,

ez szült: téli napforduló.

Most kéne újra megszületni,

mint egy folyó.

Vagy a sötét, magánvaló

természet odvaiba halva,

hol nem nő már akáclevél,

inkább letérdelek a partra,

s a sűrű, alvilági vízzel

míg gyéren szálldogál a hó

keresztet rajzolok magamra.

‍