Cikkek tagek alapján:

irodalomtörténet

Márai Sándor születésnapját is ma ünnepeljük!Márai Sándor születésnapját is ma ünnepeljük!

Márai Sándor (1900-1989) egykori otthona, itt a Mikó utca és a Logodi utca sarkán állott, ahol 1928-től 1945-ig feleségével, Matzner Ilonával, alias Lolával (1899-1986) élt. És mivel mással, mint az egyik legszebb magyar verssel köszönthetnénk mai követőit? Lássátok, feleim!

A költészet napján nem feledkezhetünk meg a legnagyobb magyar mecénásról sem! A költészet napján nem feledkezhetünk meg a legnagyobb magyar mecénásról sem!

A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.

Ezen a napon született a bor filozófiájának írója, Hamvas Béla Ezen a napon született a bor filozófiájának írója, Hamvas Béla

1897-ben éppen ezen a napon született Hamvas Béla, filozófus, esztéta, esszéista, Kossuth-díjas író.

"Ó, élet, élet, élet, Március!" - Tóth Árpáddal a március nyomában "Ó, élet, élet, élet, Március!" - Tóth Árpáddal a március nyomában

A Nyugat első nemzedékének egyik legjelentősebb költője a magyar tájjal és vele együtt a kontinentális éghajlattal egylényegűvé váló magyar lélek minden finom rezdülését ismerte. A természet zsongító szépségének lírikusa amolyan kárpát-medencei impresszionista volt, akinek szép szineztéziás szóképeit már közel száz éve memorizálják gimnazisták, vagy idézi tovaillanó ifjúsága emlékeiként az idősebb generáció.

Művészek egykori törzshelye a Várban: a Fehér Galamb vendéglőMűvészek egykori törzshelye a Várban: a Fehér Galamb vendéglő

A Fehér Galamb vendéglőt a Szentháromság és az Úri utca sarkán álló régi, emeletes barokk ház földszintjén nyitották meg 1856-ban. A vendéglő elnevezésére két történetünk is van: az egyik szerint a Bach-rendszer alatti étteremtulajdonos, Karl Siebert a bibliai szőlőültető Noé békét hirdető fehérgalambjáról adta a vendéglőnek nevet, egy másik legenda szerint a későbbi tulajdonos, Huber Antal – nemes egyszerűséggel – a ház előtti fán fészkelő fehérszínű galambpárról nevezte el éttermét. De nem is ez a lényeg, hanem a múltidézés: jöjjenek csak velünk!

Vajda János és a Budai VárVajda János és a Budai Vár

Gondolta volna, hogy a magyar költészet egyik legszebb szerelmes versének múzsája is a budai Várban lakott?