A legnagyobb magyar költők mestere: Négyesy László

Az 1861-ben Szentesen született Négyesy László alma matere Szentesen, majd az egri Cisztercita Gimnáziumban volt, itt is érettségizett, innen iratkozott be a pesti bölcsészkarra 1880-ban, majd 1885-ben a latin–magyar szakos tanári oklevél megszerzése után ide tért vissza és kezdte meg tanári működését. Már gimnáziumi diák korában megnyilvánult kivételes írói hajlama és nyelvi tehetsége, s az egyetem elvégzése után egy évvel, 1886-ban elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia 15 aranyat érő Sámuel-díját A szegedi nyelvjárás című tanulmányával, amely a Nyelvőrben jelent meg ugyanabban az évben. A Magyar Tudományos Akadémia évkönyve így ír a díj odaítélése kapcsán:

A szegedi nyelvjárás czímű értekezésének (Nyelvőr1886.) Ítéltetett oda, mint jutalomra legérdemesebbnek. Szerző a szegedi nyelvsajátság területi határait körvonalazvas a fővonásokból kiindulva, szabatos részletességgel fejti ki az egyes hangtanijelenségeket. Gondos megfigyelés és kritikai szellem jellemzi az értekezést, mely a szegedi nyelvjárás első beható ismertetését nyújtja, s melyre mintalapvetőre az ezentúl teendő megfigyelések könnyen támaszkodhatnak.

Majd tudományos érdeklődése fokozatosan az ősi magyar verselés, a ritmika és általában a verstan felé fordult, amelynek eredményeképpen egy korai az ugor összehasonlító verstant érintő írásában megállapította:

Eredménykép azt gondolom kimondhatónak, hogy a »magyar ősi vers« csakugyan ősi vers, ugor származása valószínű, de a magyarság kiválta után keletkezése is lehető, mindenesetre azonban nemzeti volta bizonyos, csak latinból kölcsönzése lehetetlen.

Sőt, saját versek írásával is kacérkodott, ilyen volt például az 1884-ben megjelent Bár lehetnék… című verse:

‍

Bár lehetnék innen távol

Szívem örök izgalmától,

Felőled a hír se szólna,

- Bár sohse’ láttalak volna!

‍

Vagy lehetnék mindig veled,

Ha már megvert bűvös szemed,

- Gyönyör és kin, hogyha látlak,

De bár mindig láthatnálak!

‍

- Ah nem könnyű a feledés,

- Levegőm már az epedés,

Hogyha szívom, mérget veszek,

De nélküle - nem élhetek!

‍

Majd 1886-ban a Franklin Társulatnál megjelenik Magyar verstan címmel középiskolai tankönyve. Ezután írta meg A mértékes magyar verselés történetét 1892-ben. Négyesy a tudományos területen is egyre nagyobb megbecsülést szerzett az Országos Középiskolai Tanáregyesület, majd a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnökévé választották, majd a Magyar Tudományos Akadémia, a Szent István Társaság, a Kisfaludy-Társaság és a Petőfi-Társaság tagja lett.

‍

Eger után először Szolnokon, majd a fővárosban lett középiskolai tanár, 1911-től a budapesti egyetemen a magyar irodalomtörténet tanára, majd 1923-ban ezt cserélte esztétikára. Budapesten egy rövid Luther utcai kitérő után az egykori Sándor téren - ma Gutenberg tér – talált otthonra. A tér elnevezése egyébként 1919-ben Sándor Főhercegről Sándor térre változott, majd 1929-től ismét Sándor Főherceg tér, 1930-tól újra Sándor tér lett, majd 1946-tól Gutenberg nevét viseli. Itt a budapesti egyetemen kezdte el híres szemináriumait.  Ezeken a szemináriumokon ismerkedett meg Szerb Antal a híres regényben Ulpius Évaként megformált múzsájával, itt kötött örök barátságot Karinthy és Kosztolányi, és Tóth Árpád is itt találta meg saját egyedi lírai stílusát, de számtalan magyar irodalmi géniusz itt, a Négyesy-szemináriumokon fedezte fel önmagát.

Van a budapesti magyar királyi tudományegyetem bölcsészeti fakultásán egy állandó irodalmi szeminárium, amelynek hivatalos neve: Magyar stílgyakorlatok. Vezető tanára Négyesy László. Ennek az irodalmi szemináriumnak én nyolc szemeszteren át voltam buzgó és tevékeny hallgatója, vagy hat szemeszteren át pedig titkárja is. E kitüntető tisztesség abból állott, hogy én állítottam össze hétről-hétre a fölolvasások sorrendjét. Fölolvasni pedig lehetett ott mindent, verset és prózát, szonettet és Hamlet-tanulmányt, naturalista novellát és teozófiai értekezést, Baudelaire fordítást és kritikát Farkas Imréről, essayt Péterfy Jenőről és bírálatot Hajnal Márton összehasonlító irodalomtörténeti tanulmányáról. Mindezt meg is tettük. Abban a teremben, ahol többek között Prohászka Ottokár adott elő hívőknek és hitetleneknek, és vitázott Balázs Bélával arról, hogy mi az igazabb, a vallás vagy a művészet, ahol Széchy Károly kétoldalas körmondatait dörögte és fuvolázta Mária Terézia koráról, ahol a finom és ideges Riedl Frigyes fejtegette a régi magyar drámát, és Heinrich Gusztáv mondott nem is olyan rossz vicceket Heineről, ahol a kedves Keszler József tárta föl káprázatos tudásával, (amelyet színi kritikáiban inkább elrejt, mint csillogtat) a régi francia irodalom kincseit, abban a teremben tartottuk a magyar stílgyakorlatokat Négyesy László vezetése alatt. A padokban diákok és diáknők ültek, akikből idővel a mai magyar irodalom javarésze rekrutálódott. Kosztolányi Dezső egy őszi délutánon mutatkozott be nekem, a titkárnak, és jelentette, hogy Baudelaire-fordításokat akar fölolvasni. Babits Mihály szintén fordításokkal kezdte, de ő Baudelaire mellé Goethét is fölvette, akinek Parlagi rózsáját olyan szemérmesen és olyan énekelve olvasta föl, hogy a lányok megmosolyogták. Ma Budapest legnagyobb sikerű fölolvasó estélyén olyan tapsokat kap, mint a fergeteg. Gábor Andor is műfordításokkal kezdette írói pályáját a Négyesy órákon és akkor már készen is volt a Mistral Mireiojával. Egy padban ült Bródy Mihállyal, akinek akkor szép versei jöttek a Budapesti Naplóban. Mohácsi Jenő volt az első bátor, aki lerántotta a lányok bálványát, Farkas Imrét, és fölmagasztalta a holnap hegedősét, az éppen akkor föltűnt Ady Endrét. Oláh Gábor hosszú epikus művekkel szerepelt a programon, Adorján Andor novellával kezdte, Bresztovszky Ernő versekkel; Tóth Árpád, Antal Sándor, Pogány József, György Oszkár, Endrődi Béla, a hősi halált halt legkülönb magyar filozófus Zalai Béla, a Petőfit még a hősi halálban is követő Szepessy László és Kulcsár Gyula, a nők közül Ritoók Emma, Reichard Piroska neveit írom még ide találomra, mint az akkori Négyesy órák hallgatóiét és szereplőiét. Négyesy nagyon kedves, jószívű tanárunk volt, végtelenül előzékeny, az ifjúságot megértette, és a tehetséget megbecsülte. Bizonyos, hogy konzervatívabb volt mint mi, és nem mindig osztotta nézeteinket, de hiszen mi az irodalmi forradalom zászlóját bontogattuk akkor, fiatalságunk boldog májusában. Az új magyar irodalom nevében hadd köszöntöm őt, az új rendes akadémikust; én, a vén diák, a régi titkár.

- írta róla Juhász Gyula, akadémiai beválasztásakor.

Tanítványai és pályatársai 1931-ben emlékkönyvet adtak ki hetvenedik születésnapjára.

Minden vélemény szabad, akár egy eszményi parlamentben. Jobbra és balra pártatlanul osztogatja az igazságot. A magyar irodalom a fontos. Miután a viták elülnek, kezébe veszi a kéziratot és pár tárgyias megjegyzést tesz. Sohase hallunk tőle szólamokat. Amit mond, kézzelfogható, világos, előkelő, mint írásai. […] Igazi tanár, a szó nemes értelmében, igazi nevelő, példaadó

- írta róla Kosztolányi.

‍

A mindig megfontolt és bölcs, minden tanítványával közvetlen és komolyan vevő tudós hetvenkét éves korában, éppen ezen a napon, január 7-én halt meg.

‍