A Budai Vár az Utas és holdvilágban

Azt biztosan tudjuk, hogy Szerb Antal (1901-1945) kedvelte a Tabánt és annak egykori hangulatát, hiszen az 1935-ben megjelent Budapesti kalauz Marslakóknak című kötetében így mutatja be az akkor már lebontott városrészt az „idegeneknek”:

Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! és a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! (…) A Tabánt bármikor meglátogathatta, télen, nyáron, nappal, éjszaka, mindig csodálatos volt, , mindig egyetlen, az ember mindig most kezdődő szerelmek derengését görgette végig lejtős utcáin, olyan szerelmekét, amelyek reggel szoktak az ember eszébe jutni, az ágyban, amikor még sötét van és akkor nincs fürdő és borotva, ami lemosná az ember lelkéről azt az édes és álmosító gyantát, ami a szerelem. Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság.

De Szerb Antal nem csak a budai Rácvárost szerette, hiszen korszakos regényében, az Utas és holdvilágban, amit nyugodtan tekinthetünk kulcsregénynek is, több alkalommal vallott a Várhoz való viszonyáról is. Ennek megfelelően a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotásában az író a regény több pontján is kapcsolódott a Budai Várhoz. A különleges regényvilág sajátos karakterei, az Ulpius testvérpár is itt a Vár oldalában található Hunfalvy utcában éltek titokzatos világukban; Ulpius Éva és Tamás a Várhegyen élik emlékekkel, értékekkel, titkokkal teli mindennapjaikat. A hétköznapok valójában rejtelmes utazásokat jelentenek az ódon emlékekkel teli otthonuk múltjába. Szerb Antal regénye egy olyan Várnegyedben található budai villához vezet el bennünket, amelyben a valóságban csakúgy, mint a remekműben, a tudomány és a művészet is helyet kapott, hiszen az épületben eredetileg az utca és a közeli iskola névadója, Hunfalvy János (1820-1888) akadémikus, illetve később Csók István (1865-1961) festőművész éltek.

Gimnazista koromban a sétálás volt a legfőbb szórakozásom. Vagy talán inkább a csavargás. Kamaszról lévén szó, ez a kifejezés találóbb. Pest minden városrészét külön-külön, szisztematikusan felfedeztem. Minden városrésznek, sőt minden utcarészletnek külön hangulati értéke volt számomra. Különben ma is éppúgy el tudok szórakozni a házakkal, mint akkoriban. Ebben nem öregedtem. A házak nekem nagyon sokat mondanak. Nekem olyanok, mint amilyen régebben a természet volt a költők számára, vagy az, amit ők természetnek neveztek. De legjobban mégis a budai várat szerettem. Régi utcáit sose untam meg. A régi dolgok akkor is jobban vonzottak, mint az újak. Csak annak volt mélyebb valósága a szememben, amibe sok-sok emberélet ivódott már bele, amit úgy tett maradandóvá a múlt, mint Kőmíves Kelemenné magas Déva várát. Milyen szépen fejezem ki magam, figyeled? Talán ez a jó Sangiovese-bor teszi. Ulpius Tamást sokszor láttam fent a Várban, mert ott lakott. Már ez magában nagyon romantikus volt a szememben, de tetszett arcának szőke, főhercegi, törékeny mélabúja és sok minden más is.

- meséli az író a főszereplő Mihály nevében a regény másik szereplőjének, Erzsinek.

Akkoriban azután mindennap találkoztunk. Tamás nem akart hozzám eljönni, mert azt mondta, nem szeret bemutatkozni, ellenben nemsokára meghívott magához. Így kerültem az Ulpius-házba. Ulpius Tamásék fent laktak, egy nagyon öreg és rozzant házban. De csak kívülről volt a ház öreg és rozzant, belülről az is nagyon szép és lakályos volt, mint ezek az öreg olasz hotelek. Bár sok tekintetben kísérteties is volt nagy szobáival és műtárgyaival, olyan volt, mint egy múzeum. Mert Ulpius Tamás apja archeológus volt és múzeumigazgató. A nagyapja pedig valamikor órás volt, a boltja régebben ott volt abban a házban. Most már csak magánszorgalomból játszadozott nagyon régi órákkal és mindenféle különös óraműves játékszerekkel, amit maga talált fel.

- írja Szerb néhány oldallal később. Tehát az író meglehetősen szépen ír az általunk is nagyon szeretet budai városrészről, egész pontosan az eredeti Budáról, s a Hunfalvy utca és az Ilona lépcső sarkán található szecessziós villaépületről.

‍

Az impozánsan felújított, mára hatlakásos társasházzá avanzsált villa fényképe visszarepít bennünket a regény titkokkal írt lapjaira, látjuk magunk előtt a furcsa testvérpárt, Ulpius Évát és Tamást, valamint Mihályt, Erzsit és Szepetneki János alakját is megidézi mindazokban, akik szeretik ezt a különleges regényt.

Szerb Antal egyébként nem csupán az Utas és holdvilágban, hanem más alkalommal is írt a Várnegyedről. 1938-ban, a Nyugatban Száz éves dolgok című sorozat részeként Pest-Buda alcímmel megjelent írásában Szerb száz évet visszautazott az időben - a reformkori Pest-Budára - 1838-ba, ahol egy fiktív költő jövőbe révedő, váteszi szemével próbálja elképzelni az 1938-as Budapestet. Nézzék csak:

Azután felmegyek a Normafához és elnézem a magyar tájat. Mozzanatokban szegényebb festők rakták volna részletenként egymás mellé, hogy minél drámaibb vagy andalítóbb, de mindenesetre minél hatásosabb legyen. A magyar tájat úgy öntötte ki valaki a zsákjából egyszerre, egészben. Itt a belső formát kell csodálni, a nagyvonalú kompozíciót. És itt lent a két város. Köztük a hajóhíd. A kabátos embert szó nélkül átengedik rajta; az inges-gatyást megállítják. Ha dühösen tiltakozik, továbbengedik, mert látják, hogy bocskoros nemes, nem kell adót fizetnie; ha szomorúan lehajtja a fejét, akkor fizetnie kell, jobbágy. A Vár olyan, mint egy olasz hegyi város, négy kapujával és középen a királyi palota, ahol nem lakik király, mint az olasz Castellok, amelyekből már kihaltak a zsarnokok. A Krisztina még majorjellegű, a Viziváros földszintes félpolgári település, a Tabán fecskefészekszerű házai, ahol az elszegényedett rácok kiárusítják lányaikat, lépcsőzetesen kapaszkodnak fel a Gellérthegyre, a hegy tetején csillagvizsgáló áll. (...) Istenem, a valóság mennyivel többet adott, mint a költői ábránd és mindez milyen keveset, milyen iszonyú keveset segít rajtunk!

‍