Cikkek tagek alapján:

Budapest

Április 7-ig látogatható a "Budapest. Az első aranykor" c. fotókiállítás az MNG-benÁprilis 7-ig látogatható a "Budapest. Az első aranykor" c. fotókiállítás az MNG-ben

1873. november 17-én jött létre Pest, Buda és Óbuda egyesülésével fővárosunk, Budapest. Az évforduló okán nyílt meg a Magyar Nemzeti Galéria “Budapest. Az első aranykor" c. fotókiállítása, ami a nagy sikerre való tekintettel április 7-ig meghosszabbítva látogatható.

Tudta, hogy az Auguszt cukrászda is a Budai Vár szomszédságában kezdte meg működését?Tudta, hogy az Auguszt cukrászda is a Budai Vár szomszédságában kezdte meg működését?

A közkedvelt budai Auguszt cukrászda is a Vár szomszédságában, a Tabánban kezdte meg működését 1870-ben. Pontosabban első üzletük a mai Dózsa György téren volt és az Attila út körülbelül 250 méteres szakaszán összesen hatszor változott helye az idők során - tudhatjuk meg a Budapesti Városvédő Egyesület által kiadott Adalékok a Tabán történetéhez című kötetből.

Ön tudta, hogy egy magyar nemes miatt tiltotta be Mária Terézia a farsangi bálokat?Ön tudta, hogy egy magyar nemes miatt tiltotta be Mária Terézia a farsangi bálokat?

Köztudott, hogy a farsangi időszak vízkereszttől húshagyókeddig tart, ezt az időszakot hívták később báli szezonnak, amikor is a városok lakói álarcosbálokkal, farsangi mulatságokkal vészelték át a hosszú, fagyos, téli időszakot. Az európai nemesség már az 1600-as években így, jelmezekbe öltözve, pazar, fényűző lakomákon múlatta az időt, amely a XVIII. századra már a városi polgárok között is általánossá vált.

Kisvasút a Budai Várban? Ne vicceljen már! Kisvasút a Budai Várban? Ne vicceljen már!

Pedig de! 1944 karácsonya és 1945. február 13. között a Budai Várat szó szerint rommá lőtték a fővárost elfoglalni szándékozó szovjet csapatok. Az ostrom után a Várnegyed mikrovilágának különlegessége az újjáépítésben is megmutatkozott, nem is akárhogyan.

Ígéretes irodalmi est a MáraiKultban: Költők a TabánbanÍgéretes irodalmi est a MáraiKultban: Költők a Tabánban

Egy szupernek ígérkező kulturális programot ajánlunk kedves olvasóink figyelmébe. A téma egyik legszakavatottabb szakértője, Saly Noémi lokálpatrióta irodalomtörténész és helytörténész beszél majd a szívünknek egyik legszebb városrész irodalmi vonatkozásairól.

Így néz ki egy közel kétszáz éves festményen a KrisztinavárosÍgy néz ki egy közel kétszáz éves festményen a Krisztinaváros

Egészen különleges budai látkép tárul elénk a XIX. század elején megfestett képen.