Királyi szállóból Buda első kávéháza: A Fortuna
A Fortuna utca 4. szám alatt álló, copfstílusú épület ma is Várnegyed egyik éke. A sokak által egykori Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó Ipari Múzeumként ismert épület története régi korokba repít bennünket vissza. A Fortuna utcát a különböző történelmi időkben sokféleképpen hívták: volt Középső utca, aztán Szent Pál utca, majd a török korban Janicsár aga utcája nevet kapta, a visszafoglalás után pedig - talán birodalmi revansként - Bécsi utca lett. Névváltoztatás ide vagy oda, az utca mindig fontos szerepet töltött be a város történetében. De miért is lett Fortuna utca? Cikkünkből ez is kiderül!
Történelmi előzményként fontos magáról az egykori városról, mai Buda városrészről beszélnünk. Az egykori Buda a XIV. század elejétől a Magyar Királyság központjának számított, noha maga az uralkodó ekkoriban nem itt trónolt, hanem jellemzően a Szent Koronát is őrző, fellegvárban, Visegrádon. Az udvartartás csak a XV. század elején költözött Budára, ekkortól azonban Buda már nemcsak de facto, hanem de iure is az ország irányításának központjává vált. Idővel már – a Rákos-mező mellett – rendszeresen tartották itt az országgyűléseket is. A középkor végére minden kétséget kizáróan Buda vált az ország legfontosabb városává, ha úgy tetszik fővárosává. Olyannyira, hogy akinek valamilyen köze volt az uralkodóhoz és megtehette, az a Budai Várba költözött, de nem árulunk el titkot azzal, ha leírjuk, hogy praktikus okokból nyilván a több száz fős udvari alkalmazottak többsége is itt lakott.
A vendéglátás-történeti rész pedig itt kezdődik, hiszen az országgyűlésekre érkező nemeseknek kosztra és kvártélyra volt szükségük, tehát ellátásra és szállásra. A város szabadságlevele már idejekorán megvédte polgárait attól, hogy a „vendégeket” akaratuk ellenére el kelljen szállásolniuk, sőt még a fizetség mértékét is szabályozták. Így a „vendéglátást” eleinte – erre épített szállások híján – még gondos uralkodói adminisztráció segítségével, udvari elosztással magánházaknál, megfelelő díjazás ellenében biztosították az egykori jogalkotók és küldöttségeik számára. Az ebben rejlő lehetőségeket ügyesen detektáló budai polgárság idővel persze rengeteget profitált a vendégekből, s talán ekkor kezdett országos hírűvé válni a budai vendéglátás. A csapszékek, fogadók, vendégfogadók tisztálkodási lehetőséget, ételt, italt, illetve pihenési lehetőséget nyújtottak a vendégek, valamint azok korabeli közlekedési eszközei, lovaik számára. Fontos forrás és történelmi dokumentum a korból Buda 1701-ből fennmaradt fogadós- és italmérő szabályzata, amely rendezte és írásba foglalta a városi tanács által kiadott működési engedélyeknek történő megfelelés részletes kvázi céhszerű szabályait.
Buda visszafoglalását követően az ostromlott Várnegyedben nem maradtak vendégfogadók, az épületeik szinte kivétel nélkül elpusztultak. Egyedüli szálláshelyként a Fogadó a Vörös Sünhöz működött a XVII. század végén.
Az ehhez közeli Fortuna utcai egyemeletes épület helyén a középkorban három másik ház állt, majd Budavár visszafoglalása után épült fel itt egy új késő barokk stílusú épület, nem is akárhogyan. Mivel a város által kiírt pályázatra nem jelentkezett vállalkozó, így - szükség törvényt bont jogcímén - Buda város maga építette és nyitotta meg a Fortuna Szállót. 1784. január 30-án Buda értesíti a helytartótanácsot szállodaépítési terveiről, amely jóvá is hagyja azt.
Az újonnan megnyílt szálló földszintjén díszes kávéházat rendeztek be, tulajdonképpen ez volt Buda első igazi kávéháza. A Fortuna néhány év leforgása alatt az országgyűlésekre érkező arisztokraták kedvenc fényűző helye, a város legelegánsabb, legszínvonalasabb szálláshelye lesz. Maga az utca is ekkor kapta a szállodáról a Fortuna nevet. 1788-ban még maga II. József is az újonnan megnyitott szálló falai között vendégeskedik. A virágkorát élő Fortuna fontos közösségi helyszínné válik; jelentőségét plasztikusan mutatja, hogy a budai szálláshelyek árait szabályozni hivatott 1807-es árjegyzék a Fortuna Szálló szobájára a legdrágább tarifát állapítja meg a korabeli Pest-Budán. A XIX. század elején a pestbudai polgárság egyik kedvenc találkozóhelyévé válik a vendéglátóhely. A reformkorban rohamosan fejlődésnek induló pesti oldal felépülő pompázatos szállodái azonban hamar lekörözik a mégiscsak nehezebben megközelíthető várnegyedi vetélytársat. Maga az átalakuló településkép átrendeződése is – a városi élet szempontjából – egyre jelentéktelenebbé teszi a Várhegy környékét. A szabadságharc idején a céltalan rombolásáról, magyarellenességéről és a Lánchíd-felrobbantásáról hírhedté vált Heinrich Hentzi (1785-1849) tábornok éli itt át az ostromot.
A szálló azonban a szabadságharc után folyamatosan hanyatlik, egészen 1868-ban bekövetkező bezárásáig, amelyet a földszinti kávéház is csak pár évvel él túl. A házat 1872-ben Máltás Hugó (1829-1922), a romantikus stílus iránt elkötelezett magyar építész tervei alapján újjáépítik. A felújítás után már csak törvényszéki, minisztériumi, illetve bírósági irodáknak ad otthont. Sőt, volt itt börtön is, ahogyan arról a korabeli hír tanúskodik A hon című lap 1876. évi február 26-i lapszáma:
A Soroksári utczában levő fenyítő törvényszék börtöneiből a rabokat s vizsgálati foglyokat tegnap este 7 órakor kisérték át a budavári Fortuna féle házba, a volt budai törvényszék börtöneibe.
A budavári Fortuna-épület. Sok viszontagságon keresztülment épület a budavári Fortuna, mert már használták magánháznak, iskolának, elöljárósági helyiségnek, törvényszéknek, börtönnek. A XVIII. század elején épült házat az idő már naivan megviselte s újabban fölmerült az az eszme, hogy a főváros — mint tulajdonos — bontassa le és építtessen a helyébe modern fölszerelésű bérházat. A mérnöki hivatal a tanácstól vett utasítás folytán, alaposan megvizsgálta az ódon épületet s most azt jelenti, hogy a falazatok még mindig teljesen jó karban vannak s legföljebb a tetőzetet kellene ujjal kicserélni, ami öthatezer koronába kerülne. A mérnöki hivatal, mivel a ház újjáépítéséhez ez idő szerint nincs rendelkezésére a megfelelő pénz, de még ezen a környéken a szabályozás nem sürgős dolog, azt javasolja, hogy a Fortunát alaposan tatarozzák, amely így még igen hosszú ideig fennállhat a régi idők emlékéül.
- tudósít az 1905. április 21-i Független Magyarország.
A háború alatt részben megsérült, majd Barátosi-Szabó Ferenc tervei alapján átalakított épületbe a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, illetve a Fortuna Kávéház költözik.
E funkciója egészen 2006-ig megmarad. Napjainkban, teljesen más néven ugyan, de ismét szálláshelyként üzemel.
A Budai Vár egykori lakója, báró Hatvany Lajos (1880-1961), a XX. század legjelentősebb irodalmi folyóiratának, a Nyugatnak az alapítója, a magyar költők és írók első számú finanszírozója volt, aki itt is élt a Várnegyedben, először egy Tárnok utcai, majd egy Bécsi kapu téri palotában. Testvére pedig, a világhírű műgyűjtő, a műpártoló Hatvany Ferenc (1881–1958), a Lónyai-Hatvany villa egykori lakója volt, aki a magyar képzőművészeket, festőket patronálta.
Idén, a magyar költészet napján ünnepeljük majd a XX. század egyik legjelentősebb magyar írójának, Márai Sándor születésének 125 évfordulóját. Márai sikerei mögött állt azonban egy nő, akiről méltatlanul kevés szót ejtünk, pedig nélküle és önfeláldozása nélkül Márai Sándor biztosan nem ugyanaz az író lenne, akinek ma ismerjük. Lola életfilozófiáját mi sem jellemzi jobban, mint férje kapcsán megfogalmazott naplóbejegyzése „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. „Cherchez la femme”, avagy „keresd a nőt” szól a francia mondás és mi most közösen meg is találjuk Márai mellett és mögött.
Napra pontosan 125 éve, 1900. március 31-én született Miskolcon Szabó Lőrinc, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. A XX. századi modern magyar irodalom egyik legnagyobb klasszikusa ugyan sosem lakott a Várban, de számtalanszor megfordult itt és számos barátjához járt ide heti rendszerességgel. Németvölgyi, majd később pasaréti lakásától nem esett túl messze a Várnegyed. Születésének évfordulóján rá emlékezünk.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
