Cikkek tagek alapján:
Buda
Tóth Árpád itt élt a Várban az egykor Werbőczyről elnevezett, napjainkban Táncsics Mihály nevét viselő utca 13. számú házában feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányukkal, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig. Nem véletlen, hogy a Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő sétány róla kapta a nevét.
Ilyen kánikulában érzi igazán az ember, hogy az épített környezetben milyen jelentős szerepe van a felületek felmelegedése, a hőszigethatás szempontjából a zöld felületek arányának, a fák által nyújtott természetes árnyéknak. Ezért is örvendetes, hogy a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős szakemberek többször hangsúlyozták, hogy zöldebb lesz a terület. Például csak a Szent György térre több mint 160 fát ültetnek majd, tehát itt tízszer annyi fa várja majd a látogatókat, mint amennyi korábban, illetve jelenleg.
A támfal melletti, Ybl Miklósról (1814-1891) elnevezett történelmi lépcső a második világháború végén, az ostrom alatt megsérült ugyan, azonban a grádust ért találatok nem voltak igazán jelentősek, mindezek ellenére a szocializmusban mégis elbontották azt.
„Legyen a Horváth-kertben, Budán!” – hangzik Békeffi István (1901-1977) színműíró Lajtai Lajos (1900-1966) zenéjére írt, s 1928-ban éppen itt a Budai Színkörben bemutatott A régi nyár című operett dalszövege. Az elsősorban város- és kávéháztörténettel foglalkozó neves Budapest-történész, Saly Noémivel szeptember 24-én a MáraiKultban ezúttal a Horváth-kertbe kalauzolja el a helytörténet iránt érdeklődőket A Horváth-kert története című előadásával.
1938 -ban a Nyugatban jelent meg a Száz éves dolgok című sorozat, amelynek egyik része a Pest-Buda alcímet kapta, s amelyben Szerb Antal arról ábrándozott – visszaálmodva magát a reformkorba, egész pontosan 1838-ba – egy költő szemével, hogy milyen lesz Pest-Buda 100 év múlva, tehát 1938-ban.
Márai Sándor itt élt a Mikó utca és a Logodi utca sarkán álló házban, amely sajnos az 1946-ös szovjet katonai ostrom martalékává vált. "Budán könnyebben lélegeztem" – írta bizonyítékául annak, hogy igazából mindig is a Krisztinaváros maradt az otthona. Az író a kommunizmus miatti önkéntes kényszeremigrációban sem tudta elfelejteni a Mikó utcát és a gesztenyefáit. És ez az oximoron talán jól mutatja szabadságának kényszerűségét és üldöztetettségét.