Nyolcvan éve ment el örökre „az elsodort író”, Szabó Dezső

80 éve sodródott el a végtelenbe "Az elsodort falu" írója, aki az egyik legellentmondásosabb karakter volt a magyar irodalomtörténetben. Pedig milyen jól öregedő tény, illetve elismerés ma már, hogy mind a nyilasok, mind a kommunisták halállistáján előkelő helyen szerepelt. Az egykori Eötvös-kollégistának a Philadelphia Kávéház volt a törzshelye, ide járt miatta Kaffka Margit, aki halálosan szerelmes volt belé. Együtt lakott Balázs Bélával és barátjával, Kodály Zoltánnal, aki halála után zseninek tartotta és nevezte. Nem mellesleg az egyetlen magyar író volt, akit nem honfitársai, hanem külföldi kritikusok jelöltek Nobel-díjra. Cikkünkkel az "elsodort íróra" emlékezünk, akit a XX. századi magyar történelem és politikai tajtékzó hullámai ragadtak el tőlünk, magyar olvasóktól.

„Itt volt, elment a szép karácsony...” – Tóth Árpád Karácsonyi emlék című verse valódi korrajz„Itt volt, elment a szép karácsony...” – Tóth Árpád Karácsonyi emlék című verse valódi korrajz

A Várban a két világháború között még Werbőczyről elnevezett, majd a háború után Táncsics Mihályra átkeresztelt utca 13. számú házában egykor élt költő Karácsonyi emlék című verse sokkal inkább egy élcelődő, kissé gúnyos korrajz mintsem valami szentimentális költemény.

A gyűrű bezárult – 80 éve kezdődött Budapest ostroma A gyűrű bezárult – 80 éve kezdődött Budapest ostroma

Éppen 80 évvel ezelőtt, 1944. december 26-án zárult be az szovjetek ostromgyűrűje Budapest körül. Innentől kezdve 51 napon keresztül - 1944. december 26. és 1945. február 13. között - tartott Budapest ostroma. Az irtózatos pusztítás egész Budapesten, de a Várnegyedben talán kiváltképp begyógyíthatatlan seb maradt.

Márai Sándor "Karácsonyi levél" című írása minden értő olvasót szívközépen talál Márai Sándor "Karácsonyi levél" című írása minden értő olvasót szívközépen talál

A Krisztinavárosból 1948-ban Svájcba, Olaszországba, majd New Yorkba emigráló író 1951 és 1968 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt. Az ötletéből valósult meg a „Vasárnapi Krónika" című rádiós műsorsorozat, s éveken át lehetett hallgatni az író saját hangján felolvasott vasárnapi leveleit. 1951. december 24-én visszaemlékezve egykor még szabad, európai hazájára, a polgári Magyarországra, és otthonára, a Krisztinavárosra, az alábbi írás hangzott el a rádióban.

80 éve éppen szenteste reggelén végezték ki a nyilasok Bajcsy-Zsilinszky Endrét80 éve éppen szenteste reggelén végezték ki a nyilasok Bajcsy-Zsilinszky Endrét

A háborúval járó kegyetlenséget csak a tudatlan és kíméletlen emberi gyarlóság, a vér- és bosszúszomjas szociopata gyilkosok tudják még borzalmasabbá tenni. Igen, Bajcsy-Zsilinszky Endrét (1886-1944) 80 éve éppen ezen a napon, szenteste reggelén akasztották fel hóhérai. Noha a mai nap valami egészen másról szól, mégis azt gondoljuk, hogy ezen a napon - szemérmességünket félretéve - az ezen a napon mártírhalélt halt vértanúról is meg kell emlékeznünk. Emléke legyen áldott!

„Fehér rózsákként hull alá a hó…” – írta a télesti hóesésről Kosztolányi„Fehér rózsákként hull alá a hó…” – írta a télesti hóesésről Kosztolányi

A Krisztinaváros egykori lakóját, a vers-és prózaírás egyik legnagyobb magyar mesterét is megidézte a tél. Kosztolányi Dezső (1885-1936), aki életének hosszú évein keresztül volt a Logodi utca lakója így írt a téli alkonyatról 1907 telén.

Budavári szenteste az ostrom árnyékában Budavári szenteste az ostrom árnyékában

Éppen 80 éve 1944. december végén lendültek támadásba a Magyarországot elfoglaló szovjet csapatok a főváros bekerítésére, 23-án elfoglalták Bicskét, majd másnap Budakeszit, amellyel szabaddá vált az útjuk Budapest irányába, így még Szenteste ostrom alá vették a magyar fővárost. Miközben a főpolgármester, a nyilasok és családtagjaik egy része, valamint a Gestapo tagjai elhagyták a várost, addig a férfiak zsúfolásig telt légópincékbe menekítették le szeretteiket, ahol az emberek rettegve, nélkülözve, éhen-szomjan, egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a kegyetlen és kíméletlen ostromot.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.