Miben látta az élet értelmét Márai Sándor? Egy januári írásában árulta el titkát…

1938-ban jelent meg a Mikó utca-Logodi utca sarokházában élő író, Márai Sándor (1900-1989) A négy évszak című kötete, amely részben az öt évvel később kiadott Füves könyv előzményének tekinthető. A prózai epigrammákat, sztoikus bölcsességeket, lakonikus gondolatokat csokorba szedő gyűjtemény lírikus hangvétele prózaversekké hajlítják a költői igényességgel, mégis rím nélküli, de abszolút hallással megkomponált mondatokat. Ebből idézzük most Márai különleges, január kapcsán megfogalmazott gondolatait, amelyek elvezetnek bennünket az író legmélyebb, lételméleti fejtegetéseihez, amelyben arra próbál választ találni és adni, hogy mi az élet értelme.

Szerb Antal 100 évet visszarepült képzeletben és ilyennek látta a Budai VáratSzerb Antal 100 évet visszarepült képzeletben és ilyennek látta a Budai Várat

1938 -ban a Nyugatban jelent meg a Száz éves dolgok című sorozat, amelynek egyik része a Pest-Buda alcímet kapta, s amelyben Szerb Antal arról ábrándozott – visszaálmodva magát a reformkorba, egész pontosan 1838-ba – egy költő szemével, hogy milyen lesz Pest-Buda 100 év múlva, tehát 1938-ban.

Márai Sándor így írt az augusztusról Márai Sándor így írt az augusztusról

Márai Sándor itt élt a Mikó utca és a Logodi utca sarkán álló házban, amely sajnos az 1946-ös szovjet katonai ostrom martalékává vált. "Budán könnyebben lélegeztem" – írta bizonyítékául annak, hogy igazából mindig is a Krisztinaváros maradt az otthona. Az író a kommunizmus miatti önkéntes kényszeremigrációban sem tudta elfelejteni a Mikó utcát és a gesztenyefáit. És ez az oximoron talán jól mutatja szabadságának kényszerűségét és üldöztetettségét.

„A vár a város magja” - Granasztói Györgyre, várostörténészre emlékezünk„A vár a város magja” - Granasztói Györgyre, várostörténészre emlékezünk

„A városi levegő szabaddá tesz” – idézte sokszor a középkori szólást. A katedráról szinte sugárzott belőle az a fajta finom polgári intellektus, ami csak belülről fakadhat. Franciás műveltsége, szerteágazó tudása, szellemi öröksége szinte predesztinálta arra, hogy egy meglehetősen összetett tudományterületnek legyen a legjobb, legrangosabb hazai ismerője: a várostörténetnek. Granasztói György 2016. augusztus 9-én hunyt el.

„Aki egyszer, egy szép estén, szép csöndeskén rámhajolt…” – Babits Augusztus című versével köszöntjük a nyár utolsó hónapját„Aki egyszer, egy szép estén, szép csöndeskén rámhajolt…” – Babits Augusztus című versével köszöntjük a nyár utolsó hónapját

Az köztudott, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb költője, kritikusa és szervezője itt a Krisztinavárosban élt. Azt viszont már kevesen tudják, hogy az Attila úton két házban is lakott, majd élete legvégén a Logodi utcában talált otthonra feleségével, Tanner Ilonával (1895-1955) vagyis Török Sophieval, illetve nevelt lányukkal, Babits Ildikóval (1928-1982).

A likőrgyárosok, akik az Úri utcában laktakA likőrgyárosok, akik az Úri utcában laktak

A történet szerint 1790-ben Bécsben II. József császár így kiáltott fel: „Dr. Zwack, das ist ein Unicum!” ... miután megkóstolta udvari orvosa, Dr. Zwack által előállított gyógyító elixírt. Nem csoda, hogy is nevezték el a mintegy negyven gyógynövényből álló titkos receptúra alapján készült gyomorkeserűt. De hogyan került a likőrgyáros család a budavári Úri utcába? Cikkünkből ez is kiderül.

„A történetíró, aki életével is történelmet írt…” - 100 éve született Szabad György„A történetíró, aki életével is történelmet írt…” - 100 éve született Szabad György

Szabad György (1924–2015), Széchenyi-díjas történészprofesszor, akadémikus és politikus, aki a rendszerváltás utáni első, szabadon megválasztott Országgyűlés elnöke is volt.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.