Cikkek tagek alapján:

Várnegyed

NagyonVár-kártyával már a Magyar Nemzeti Galéria kiállításait is kedvezményesen látogathatjuk NagyonVár-kártyával már a Magyar Nemzeti Galéria kiállításait is kedvezményesen látogathatjuk

Múlt héten indítottuk útjára a NagyonVár kedvezménykártyát. Akkor azt ígértük, hogy folyamatosan bővítjük a kedvezmények körét, most pedig örömmel jelentjük be, hogy a Magyar Nemzeti Galéria is csatlakozott a kezdeményezésünkhöz. A kedvezménykártyát mind a www.nagyonvar.hu/kedvezmenyek aloldalon lehet igényelni egyelőre díjmentesen!

Három nemzedék három Mikulása Három nemzedék három Mikulása

Éppen az Osztrák-Magyar Monarchia, a dualizmus idején jelent meg a csizmácskákba ajándékot dugó, a gyermekeknek kedveskedő, mosolygó, városi Mikulás-kép. Trianon után az ünnep megkettőződött, hiszen az országot vezető kormányzó névnapját is ekkor ünnepelték A szocialista rezsimben december 6-a pedig a fenyőünnep szakszervezeti előünnepévé, télapó estekké degradálódott. Alábbi cikkünkben három különböző nemzedék három különböző Mikulását mutatjuk be.

Erzsébet királyné „magyar leánya”Erzsébet királyné „magyar leánya”

Kevesen tudják, de I. Ferenc József (1830-1916) és Erzsébet királyné (1837-1898) negyedik, legkisebb gyermeke itt Budán született, alig néhány hónappal az oszrák-magyar kiegyezés után. A bécsi udvar szigorától, s annak érzelmi hűvösségétől sokszor Budára, az őt rajongásig szerető magyarokhoz menekülő Erzsébet királyné szervezte úgy, hogy lánya végül itt nálunk, a Királyi Palotában lássa meg a napvilágot, ahol magyar lett a tejdajkája is. 100 évvel halála után Sissi „magyar leányára”, Mária Valéria főhercegnőre emlékezünk.

Bréking: Megnyílt a korcsolyapálya a Budavári PalotanegyedbenBréking: Megnyílt a korcsolyapálya a Budavári Palotanegyedben

Idén nyílt első ízben korcsolyapálya az ország egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Budavári Palotanegyed lenyűgöző panorámájú Savoyai teraszán. A megnyitón bemutatták a helyszínt és ismertették a programokat, valamint a Ferencvárosi Torna Club utánpótlás jégkorongjátékosai egy kis bemutatóval is készültek.

Startol a NagyonVár kedvezménykártya: A Savoyai Jégterasz pályáján már igénybe is lehet venni!Startol a NagyonVár kedvezménykártya: A Savoyai Jégterasz pályáján már igénybe is lehet venni!

Örülünk, hogy bejelenthetjük, hogy I. kerületi lokálpatrióta kezdeményezésként indítjuk mától útjára a NagyonVár kedvezménykártya programunkat. A NagyonVár kedvezménykártya lényege, hogy a kártyatulajdonosok jelentős és állandóan gyarapodó kedvezményeket vehessenek igénybe a Várkerület különböző kulturális és egyéb programjain, vendéglátóhelyein, illetve üzleteiben. Nem titkolt célunk, hogy idővel egy olyan folyamatosan bővülő közösséget hozzunk létre, amelynek tagjai számára a Várnegyed, illetve a Budavári Palotanegyed ismét egy fontos kulturális színtérré, illetve szórakozási célterületté válik.

Karácsonyozott-e Sissi a budavári Királyi Palotában? Karácsonyozott-e Sissi a budavári Királyi Palotában?

Ez azért is volt fontos kérdés a Habsburg-családban, mert december 24-én nem csak a szentestét, de egyben Sissi születésnapját is ünnepelték. Erzsébet királyné kedvességének és a magyarok iránti szeretetének köszönhetően a budavári Királyi Palota megtelt fénylő melegséggel, gyermeki zsivajjal és ajándékokkal.