Cikkek tagek alapján:

Vár

Mit vesztettünk Mohácsnál? – a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán jártunkMit vesztettünk Mohácsnál? – a Budavári Történelmi Kaszinó legújabb előadásán jártunk

Az 1526. évi török hadjáratról és annak következményeiről szóló előadást a téma legkiválóbb szakértője, Dr. Fodor Pál, Széchenyi-díjas történész, turkológus, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának címzetes főigazgatója, a Történettudományi Intézet kutatóprofesszora tartotta a budavári Szent István Kávéházban.

100 éves az Országos Levéltár központi épülete100 éves az Országos Levéltár központi épülete

100 éves a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára főépülete. A Budai Vár északi részén, a Bécsi kapu tér 2-4 szám alatt található épületet 110 évvel ezelőtt kezdték el építeni Pecz Samu tervei alapján, majd az I. világháború miatt elhúzódó beruházás Klebersberg Kuno kultuszminiszter hathatós közbenjárása után fejeződött be.

A Budai Várat is érinti majd az atlétikai vb maratoni versenyeA Budai Várat is érinti majd az atlétikai vb maratoni versenye

A szervezők várakozásai szerint az augusztusi atlétikai világbajnokságon az élő televíziós közvetítés jóvoltából – a Giro d’Italia tavalyi, Budapesten megrendezett szakaszához hasonlóan – tízmilliók gyönyörködhetnek majd a Vár, és természetesen a főváros más, ikonikus részeinek látványában.

"Budán könnyebben lélegeztem" – 1989-ben ezen a napon köszönt el az élettől Márai Sándor"Budán könnyebben lélegeztem" – 1989-ben ezen a napon köszönt el az élettől Márai Sándor

Az egész világot körbejárta kényszerűségből, de világpolgárként is mindig ide, a Vár alatti gesztenyefákhoz, a Mikó utcába vágyott szívével vissza. "A Várban született ember örökké érzi, hogy nem pesti, még csak nem is budai származású; afféle területen kívüliségi előjogokkal éli várbeli életét" – írta egy helyütt. A XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb írója 1989-ben ezen a napon vetett véget életének a kaliforniai San Diegóban. Írásunkkal rá emlékezünk.

Török idők tanúi: sírkövek a Déli rondella alattTörök idők tanúi: sírkövek a Déli rondella alatt

Buda 1686-os visszafoglalásának idejére repítik vissza az embert azok a török sírkövek, amelyek a Várhegy déli csücskében összegyűjtve tanúskodnak azokról az időkről, amikor heves harcok folytak a szövetséges európai csapatok és a török között.

1867-ben ezen a napon jött létre az Osztrák–Magyar Monarchia1867-ben ezen a napon jött létre az Osztrák–Magyar Monarchia

Igen, 1867-ben éppen ezen a napon, vagyis február 17-én kelt kinevezésében kérte fel magyar miniszterelnöknek I. Ferenc József osztrák császár gróf Andrássy Gyulát, a korábban halálra ítélt, így emigrációba kényszerült magyar politikust. Ezzel gyakorlatilag létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia, mely korszakot - annak államszerkezetére utalva – ma is dualizmusnak nevezzük.