Cikkek tagek alapján:

Vár

Honnan is ered a gyermeknap és mióta ünnepeljük?Honnan is ered a gyermeknap és mióta ünnepeljük?

Az első gyermeknapot 1857 nyarán, június második vasárnapján tartották az Amerikai Egyesült Államokban és egy bizonyos Dr. Charles Leonard nevéhez fűződik, aki unitárius lelkészként eldöntötte, hogy egy egész napot fog áldozni különleges istentiszteletek formájában a gyermekek megünneplésének Massachusetts város Chelsea nevű negyedében. A rendhagyó ünnepet először Rózsák napjának, majd Virágnapnak, végül Gyermeknapnak nevezték el. De mi a helyzet a magyarországi gyermeknappal? Cikkünkben ennek próbáltunk utánajárni.

Nagyon Várják a gyerekeket: Huszárok mesélnek régmúltról a VárbanNagyon Várják a gyerekeket: Huszárok mesélnek régmúltról a Várban

„Miénk a Vár, tiétek a lekvár!” – mondhatnák viccesen a Budai Várnegyedbe látogató gyerekek május 26-án, azaz most vasárnap délelőtt 10-órától egészen 17 óráig -. Ugyanis, ahogy minden évben, úgy idén is egész napos ingyenes programokkal várja a magyar családokat gyermeknap alkalmából a Nemzeti Hauszmann Program keretében már helyreállított történelmi helyszíneken, a Budavári Palotanegyedben.

Ezen a napon halt meg Flóra, aki három költőóriás múzsája is voltEzen a napon halt meg Flóra, aki három költőóriás múzsája is volt

1995. május 14-én halt meg József Attila utolsó szerelme, verseinek múzsája, aki egyben Illyés Gyula felesége és Szabó Lőrinc titkos szerelme is volt.

Egy kép többet mond ezer szónál: 1948 májusából üzen a budavári Ruszwurm CukrászdábólEgy kép többet mond ezer szónál: 1948 májusából üzen a budavári Ruszwurm Cukrászdából

A budavári Szentháromság utcai Ruszwurm Cukrászdában összeboruló idős pár szívszorító képét az MTI egykori fotósa, Kozacsek Elek (1899-?) fényképezte 1948. május negyedikén.

A királyfi három bánata - Mécs László versével köszöntjük az Édesanyákat A királyfi három bánata - Mécs László versével köszöntjük az Édesanyákat

Mécs László (1895-1978) költő igazi sztár volt a két világháború közötti Magyarországon. Turnéin számtalan előadást, felolvasóesetet tartott az akkori közönségnek, főként a határokon kívül rekedt erdélyi és felvidéki ifjúságnak. Valóssággal rajongtak érte hívei. Papköltőként lírájában igazán mély és szép érzések és gondolatok érnek eggyé a modernkori prédikációk szónoklataival.

Szerb Antal nyomába eredtünk a VárnegyedbenSzerb Antal nyomába eredtünk a Várnegyedben

Igen, Szerb Antal (1901-1945) is szeretett a budai éjszakai élet egyik híres kocsmájába, a tabáni Mélypincébe járni, de most nem ezen a nyomon fogunk haladni, hanem az Utas és holdvilág két szereplőjének, az Ulpius testvérpárnak a nyomába eredünk. Ugyanis ők is itt, a Budai Várban laktak. Nem hiszik? Akkor tartsanak velünk!