Cikkek tagek alapján:

nyár

Így írt az augusztusi reggelről még ifjú költőként, Kosztolányi DezsőÍgy írt az augusztusi reggelről még ifjú költőként, Kosztolányi Dezső

A századforduló utáni modern magyar irodalom kibontakozásának egyik mérföldkövének tekinthetjük Kosztolányi Dezső 1907-ben megjelent első verseskötetét, melyet Négy fal között címmel adtott ki 1907-ben a Pallas Részvénytársaság Nyomdája Budapesten. A százharminchárom költeményt tartalmazó kötetben a még szemtelenül fiatal, alig 22 éves költő ifjonti útkeresésének és sokszínű kísérletezéseinek lehetünk tanúi. A Négyesy-féle szemináriumokon a modern irodalommal felvértezett poéta korai kötetében szereplő Pasztellek alcím alatt szereplő költemények a hangulati líra remekművei. A Déri Múzeum tulajdonában álló fénykép is akkoriban, talán egy évvel később, 1908-ban készült róla.

„Emlékszel még az augusztusi égbolt. Tüzeire?” – írja Tóth Árpád Augusztusi ég alatt című versében„Emlékszel még az augusztusi égbolt. Tüzeire?” – írja Tóth Árpád Augusztusi ég alatt című versében

Tóth Árpád itt élt a Várban az egykor Werbőczyről elnevezett, napjainkban Táncsics Mihály nevét viselő utca 13. számú házában feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányukkal, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig. Nem véletlen, hogy a Várnegyed délnyugati oldalán elhelyezkedő sétány róla kapta a nevét.

Jóval zöldebb lesz a Budavári PalotanegyedJóval zöldebb lesz a Budavári Palotanegyed

Ilyen kánikulában érzi igazán az ember, hogy az épített környezetben milyen jelentős szerepe van a felületek felmelegedése, a hőszigethatás szempontjából a zöld felületek arányának, a fák által nyújtott természetes árnyéknak. Ezért is örvendetes, hogy a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős szakemberek többször hangsúlyozták, hogy zöldebb lesz a terület. Például csak a Szent György térre több mint 160 fát ültetnek majd, tehát itt tízszer annyi fa várja majd a látogatókat, mint amennyi korábban, illetve jelenleg.

Márai Sándor így írt az augusztusról Márai Sándor így írt az augusztusról

Márai Sándor itt élt a Mikó utca és a Logodi utca sarkán álló házban, amely sajnos az 1946-ös szovjet katonai ostrom martalékává vált. "Budán könnyebben lélegeztem" – írta bizonyítékául annak, hogy igazából mindig is a Krisztinaváros maradt az otthona. Az író a kommunizmus miatti önkéntes kényszeremigrációban sem tudta elfelejteni a Mikó utcát és a gesztenyefáit. És ez az oximoron talán jól mutatja szabadságának kényszerűségét és üldöztetettségét.

„Aki egyszer, egy szép estén, szép csöndeskén rámhajolt…” – Babits Augusztus című versével köszöntjük a nyár utolsó hónapját„Aki egyszer, egy szép estén, szép csöndeskén rámhajolt…” – Babits Augusztus című versével köszöntjük a nyár utolsó hónapját

Az köztudott, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb költője, kritikusa és szervezője itt a Krisztinavárosban élt. Azt viszont már kevesen tudják, hogy az Attila úton két házban is lakott, majd élete legvégén a Logodi utcában talált otthonra feleségével, Tanner Ilonával (1895-1955) vagyis Török Sophieval, illetve nevelt lányukkal, Babits Ildikóval (1928-1982).

„Nyár a parton - folyók, tavak, tengerek magyar ecsettel” – különleges szabadtéri tárlat a Várkert Bazárban„Nyár a parton - folyók, tavak, tengerek magyar ecsettel” – különleges szabadtéri tárlat a Várkert Bazárban

Az ingyenesen látogatható kiállítás többek között Aba-Novák Vilmos, Ferenczy Károly, Vaszary János, Márffy Ödön és Csontváry Kosztka Tivadar képein keresztül mutatja be a nyár könnyedségét, a nap változatos és csodás fényeit, az önfeledt strandolás, illetve a fürdés örömének hangulatos életképeit, a vakáció csodás pillanatait.