Cikkek tagek alapján:

művészettörténet

A Budai Vár régi plakátokonA Budai Vár régi plakátokon

A régvolt emberi világ olykor hiányos, szakadozott emlékei a plakátok, közös múltunk kopottas falragaszai, régről jövő, cseppet sem aktuális üzenetekkel. A plakát időutazást jelent: utazást a korba, ahonnan az üzenet a plakátokon keresztül még ugyanolyan elevenen érkezik, mint ahogyan nagyanyáink, s nagyapáink idejében. Magunk elé képzelhetjük az Úri uccába beforduló omnibuszt, a cilinderes férfiakat és kalapos-napernyős-csipkeruhás hölgyeket, ahogyan tipegve igyekeznek a Királyi Palota felé, a Szent György tér irányába, a siklóhoz. Megelevenedik a mainál jóval díszesebb budavári utcácskák konflisokkal tűzdelt képe és már-már hallatszik a Halászbástyából a várost szemlélő, lenyűgözött külföldiek, látványtól elaléló moraja. Itt járnak körülöttünk ugyanazok a régimódi emberek, pedig csak ránézünk egy plakátra és becsukjuk a szemünk.

A krisztinavárosi festőművész, akit Picasso barbár zseninek nevezettA krisztinavárosi festőművész, akit Picasso barbár zseninek nevezett

Ide a Déli pályaudvar melletti krisztinavárosi Pálya utcai házba született Novák Vilmos néven 1894-ben, éppen 130 évvel ezelőtt. A család később átköltözött a közeli Pauler utcába, majd az ifjú festő itt a Várdombon található Budai Főreálban, a későbbi Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1912 tavaszán. 1913-ban a lapok már Aba-Novák Vilmos néven említik, mint a Képzőművészeti Főiskola tehetséges növendékét egy kiállítás kapcsán.

A Halászbástya építője, Schulek FrigyesA Halászbástya építője, Schulek Frigyes

A magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja, az első hazai építész-restaurátor 105 éve ezen a napon halt meg. Az Ő nevéhez fűződik többek között a János-hegyi Erzsébet-kilátó, a budavári Mátyás-templom, illetve Budapest egyik leghíresebb turisztikai nevezetessége, a neoromán Halászbástya.

Savoyai Jenő budavári lovasszobrának történeteSavoyai Jenő budavári lovasszobrának története

A holnapi napon ünnepeljük Budavár 1686. évi visszavételét, amelyben a keresztény seregek egyik leghősiesebben harcoló alvezére Savoyai Jenő (1663-1736) herceg volt. Az ezt követő években Savoyai a török ellenes küzdelem egyik vezéralakja lesz; olyannyira, hogy 1697. szeptember 11-én a Szent Szövetség keresztény hadainak fővezéreként a Tiszán átkelő törököket úgy megverte Zentánál, hogy közel harmincezer török maradt a csatatéren. Az ő személyének állít emléket a mai Savoyai-teraszon álló lovasszobor, amelynek érdekes a története, s amelyről szól a cikkünk.

„Célunk, hogy egy olyan városrészt alakítsunk ki, amely méltó régi hírnevéhez...” – interjú Sikota Krisztinával, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettesével„Célunk, hogy egy olyan városrészt alakítsunk ki, amely méltó régi hírnevéhez...” – interjú Sikota Krisztinával, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettesével

A napokban érkezett a hír - mi is tudósítottunk róla - miszerint a legnevesebb egykori uralkodói központok tagjai közé választották a Budavári Palotanegyedet. Kétségkívül komoly nemzetközi elismerés, hogy a Nemzeti Hauszmann Program keretében megújuló Budavári Palotanegyed helyet kapott a legszebb európai kastélyokat és palotákat tömörítő European Royal Residences elnevezésű szervezetben. Az európai "elitklubnak" épp úgy tagja az egykori ausztriai császári rezidenciaként működő Schönbrunni kastély, mint a versailles-i kastélyok vagy a londoni Historic Royal Palaces (HRP). A rangos elismerés kapcsán Sikota Krisztinával, a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.‍

Művészetrajongó borkedvelők figyelem: Holnap ismét Borszerda az MNG-ben!Művészetrajongó borkedvelők figyelem: Holnap ismét Borszerda az MNG-ben!

A több mint tíz éve tartó programsorozat soron következő rendezvénye az Európai mesterek fantázianevet kapta. A népszerű eseménysorozat történetében idei újdonság, hogy a felkért hazai neves borászatok mellé minden alkalommal csatlakozik egy natúr borászat is az adott tájegységből. Számunkra mindig az emeleti terasz jelenti a legnagyobb élményt, amit immáron nem csak a Borszerdák alkalmával, hanem a múzeumi hétköznapokon is megcsodálhatunk.