Cikkek tagek alapján:

Irodalom

„Kitártan, a két égő part fölött…” - Tóth Árpád édes-szomorú őszi verse Buda és Pest fölé repít bennünket„Kitártan, a két égő part fölött…” - Tóth Árpád édes-szomorú őszi verse Buda és Pest fölé repít bennünket

A Várnegyed egykori lakóját, Tóth Árpádot a Duna két partját, Pestet és a vele szemben büszkén magasodó Budát összekötő híd ihlette meg 1926. őszén. A versből arra következtethetünk, hogy az egykori, a háborúban megsemmisült Erzsébet hídról van szó. A mélabús költeményt, amelyben megjelenik a budapesti ősz méltatlanul kevésszer halljuk, pedig egy a magyar irodalom szekreterének titkos mélyén lapuló gyémántról van szó.

„A gép forog, az alkotó pihen” – éppen 160 éve halt meg Madách Imre„A gép forog, az alkotó pihen” – éppen 160 éve halt meg Madách Imre

Noha a „sztregovai remete” főként Nógrád vármegyében töltötte életét, áttételesen mégis több szálon kapcsolódott a Budai Várhoz. S noha élete sokak számára tragikusnak tűnhet, azonban Az ember tragédiájában saját maga adja meg a választ a léten sajnálkozóknak: „Tragédiának nézed? nézd legott Komédiának, s múlattatni fog.” Éppen ma 160 éve hagyta itt a földi világot a legnagyobb magyar drámaíró, „a magyar Goethe”.

Ezen a napon született Szabó MagdaEzen a napon született Szabó Magda

Szabó Magda (1917-2007) és Szobotka Tibor (1913-1982) itt a Krisztinavárosban kezdték meg közös életüket. Itt, az I. kerületben történt velük számtalan olyan dolog, amely alapjaiban határozta meg későbbi életüket. Többek között itt kapta meg mindössze félnapra Szabó Magda a Baumgartner-díjat, de itt kapta az első ajánlatot - Kardos Györgytől, a Magvető Kiadó igazgatójától - könyvének kiadására, így jelent meg a Freskó.

A modern magyar irodalom legnagyobb esztétája, Schöpflin AladárA modern magyar irodalom legnagyobb esztétája, Schöpflin Aladár

Az egyik legjelentősebb magyar kritikus a Felvidék olyan szegletén töltötte gyermekéveit, ahonnan az első olyan falu is mérföldekre volt, ahol valaki meg tudott egyáltalán szólalni magyarul. Mégis Schöpflin Aladár lett a magyar irodalom egyik legnagyobb ismerője, akit a kortársak csak szimplán „a Nyugat Gyulai Páljának” neveztek. Schöpflin Aladár feleségével, Maderspach Irénnel (1891-1977) és gyerekeivel itt élt a Krisztinavárosban, a mai Attila út 79. számú házban laktak. Születésének napján rá emlékezünk.

„Ősz húrja zsong, Jajong, busong A tájon…” – a Várnegyed mélabús költője és az Őszi chanson „Ősz húrja zsong, Jajong, busong A tájon…” – a Várnegyed mélabús költője és az Őszi chanson

Tóth Árpád (1886-1928), az egyik legnagyobb magyar költő az egykori Werbőczy, ma a Táncsics Mihály utca 13-ban lakott feleségével, Lichtmann Annával (1895-1967) és kislányával, Tóth Eszterrel (1920-2001) 1917-től egészen haláláig. Nem véletlenül viseli 1946 óta nevét a Várnegyed délnyugati oldalán, a várfal mellett végighúzódó egykori Bástya sétány.

„Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel! a fák alatt sok csilla, barna ékszer…” – Radnóti őszköszöntője „Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel! a fák alatt sok csilla, barna ékszer…” – Radnóti őszköszöntője

Ilyenkor szeptember elején, amikor a nyári zsibongó balatoni strandolások után az ember a Várhegy parkjaiban csöndesen sétálgat és a szellő fútta lombok között átszűrődő napsugár játékosan bújócskázó, el-elvakító fénye körül színes batikolt spanyolfalként jelennek meg a fák, mint sárgás-barnás-bordós lódenkabátba öltözött idős hölgyek és urak sziluettjei; ilyenkor megébred az ember lelkének legmélyén az örök elmúlást megidéző keserédes hangulat; s az ember szívébe beköszönt az ősz...