Cikkek tagek alapján:

Buda

115 éve született minden idők legnagyobb vívózsenije, Gerevich Aladár115 éve született minden idők legnagyobb vívózsenije, Gerevich Aladár

1910. március 16-án született a hétszeres olimpiai aranyérmes, tizennégyszeres világbajnok, harmincnégyszeres magyar bajnok sportlegenda. Minden idők legeredményesebb magyar sportolója a Krisztinavárosban élt, otthona itt volt az Attila úton. Cikkünkkel a halhatatlan sportolóra emlékezünk.

„Álmomban egy haza képét láttam, mellyet ébren nem felejthetek” – az író, akit a forradalom szabadított ki börtönéből „Álmomban egy haza képét láttam, mellyet ébren nem felejthetek” – az író, akit a forradalom szabadított ki börtönéből

Ácsteszér, egy bakonyi falvacska jobbágysorából, ráadásul szlovák anyától és horvát apától született. Eredetileg takács vagyis vászonszövő volt, majd Budán immáron felnőttfejjel kezdte meg iskoláit, huszonnégy évesen lett elsőéves gimnazista, így egyetemi tanulmányait közel harmincéves korábban kezdte el. Tehetsége, szorgalma és igazságkeresése azonban egészen a forradalom csúcspontjára repítette, amikor a forradalmi hevület és a hatalom ellen összefogott, újjáéledő nemzet kiszabadította március idusán budavári börtönéből, s diadalmenetet tartva ünnepelte őt. Cikkünkkel a napjainkban méltatlanul keveset említett Táncsics Mihályra emlékezünk.

Széchenyi vagy Kossuth – ez itt a kérdés?Széchenyi vagy Kossuth – ez itt a kérdés?

Hétfő este „Széchenyi és Kossuth - avagy kinek volt igaza egy 180 évvel ezelőtti vitában” címmel tartott előadást a BTM Vármúzeum főigazgatója, Dr. Csorba László a Budavári Palotanegyedben található Szent István Kávéházban. Talán nem véletlen, hogy "Széchenyi és Kossuth" szerepelt az előadás címében és nem "Széchenyi vagy Kossuth"…

Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!Csopaki borok cselló muzsikával és egy kis buli a Budai Várban: Budai Borszalon márciusban is!

Ezúttal a Balatonfüred-Csopaki Történelmi Borvidék borászai közül a nemzetközi díjaival kiemelkedő Söptei Zsolt mutatja be borsorát a borbarát közönségnek. A március 28-ra, tehát péntek estére szervezett borkóstoló után egy kis bulival folytatódik a program, amelyen Blatti, a budapesti klubélet meghatározó alakjának zenéje színesíti tovább a tavaszi éjszakát. Ráadásul az after party első részében igazi kuriózumnak ígérkezik, hogy a Onczay Zoltán, csellóművész is játszik pár dalt elektronikus alapokra. Szóval, mi biztosan ott leszünk. És Te? Olvasd el kedvcsináló cikkünk!

Egy XX. századi passió, avagy a budaörsi svábok szenvedéstörténete: filmvetítés és beszélgetés a Budai VárbanEgy XX. századi passió, avagy a budaörsi svábok szenvedéstörténete: filmvetítés és beszélgetés a Budai Várban

Az elsősorban szőlő- és bortermelésből élő budaörsi svábok a két világháború között évről évre Európa-szerte híressé vált szabadtéri passiójátékokat adtak elő a Kő-hegyen. A közönség egy része a Kálvária dombra vezető keresztutat végig járva közelítette meg az ünnepi előadást. Akkor még nem sejthették, hogy néhány év múlva egy olyan szenvedéstörténetet élnek át, amely a XX. századi diktatúrák embertelenségének egyik iskolapéldája lesz. A rákosista ötvenes években még a kálváriát is lerombolták, mintegy letörölve a valaha itt élt, majd kitelepített svábok emlékét a dombról. De mindhiába: cikkünkkel és a rendezvénnyel rájuk emlékezünk.

Jókai halhatatlan hőse, Ráday Gedeon és a Budai VárJókai halhatatlan hőse, Ráday Gedeon és a Budai Vár

A neves arisztokrata családból származó Ráday Gedeont (1829-1901) a magyar történeti hagyomány az alföldi betyárvilág felszámolójaként ismeri, de kevesen tudják, hogy élete több ponton kapcsolódik a Budai Várhoz. 1829-ben született, tehát egy olyan nemzedék tagja, akik felnőttkoruk hajnalán megtapasztalták 1848-49 nemzeti összetartozását, de ezt a lelkesedést két évtized abszolutista elnyomása és csendje követte.