Cikkek tagek alapján:

1956

1956-ban ezen a napon pusztított tűz a Magyar Országos Levéltárban 1956-ban ezen a napon pusztított tűz a Magyar Országos Levéltárban

A Moszkva által 1956. november 4-én megindított Forgószél elnevezésű katonai hadművelet egyik következménye a szabadságharc kíméletlen vérbe fojtása mellett, Budapest épületeinek és értékeinek szándékos megtorló pusztítása, illetve tragikus méretű és mértékű pusztulása volt. Ennek egyik eredményeként érte bombatalálat a Magyar Országos Levéltár Bécsikapu téren található épületét is. Erre emlékezünk.

Dicsőség a hősöknek - Avanti ragazzi di Buda!Dicsőség a hősöknek - Avanti ragazzi di Buda!

Ilyenkor, november 4-én az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezünk, többek között a pesti és a budai srácokra. Ilyenek voltak a Széna tériek, a körtériek, de Budafokon is sok ifjú harcolt a tankokkal támadó, sokszoros túlerő ellen. A Budai Vár támfalán Mansfeld Péter (1941-1959) szobra mindig emlékeztet bennünket arra, hogy a hazáját nem adja az ember. Csoóri Sándor (1930-2016) egyik legszebb verséből idézve: „Ölelni másutt is ölelhetsz,/ De ölni csak itt maradt jogod.”

„Halottak napján most kétszeres a bánat: elhunyt szeretteink, s a hősi holtakért…”„Halottak napján most kétszeres a bánat: elhunyt szeretteink, s a hősi holtakért…”

Halottak napja van, az emlékezés óráit éljük meleg otthonainkban, s a hűvös, avarillatú temetőkben egyaránt. Ilyenkor a meggyújtott gyertya lángjával valahol legbelül mi magunk is elégünk picit. Magyarként azonban ezek a szomorkás napok kétszer olyan nehezek, mint más nemzetek gyermekeinek, hiszen a vérbe fojtott szabadságunk dermedt csendjét, s annak utolsó percéig harcoló hőseit is megidézik. 1956-ban ezeken a napokon ontották véreinket, mi pedig egy eddig szinte ismeretlen verssel emlékezünk rájuk!

Márai Sándor szívfacsaró versével emlékezünk 1956 hőseire -videó!Márai Sándor szívfacsaró versével emlékezünk 1956 hőseire -videó!

A letűnt polgári világ utolsó nagy képviselője, az egykor a Mikó utca és a Logodi utca sarkán élő író és költő, Márai Sándor (1900-1989) ikonikus verse az 1956-os forradalom és szabadságharc talán legszebb irodalmi mementója. Az ekkor már az Egyesült Államokban, emigrációban élő író New York városában írta a Mennyből az angyal című versét. 1956 a magyarság utolsó – tragikus, az orosz tankok által vérbe fojtott – kísérlete volt a kommunizmus által üldözött polgárság, illetve a „végelszámolt” polgári világ feltámasztására.

1956 hőseinek mementói a Várkerületben1956 hőseinek mementói a Várkerületben

Budapest-szerte számtalan emlékmű emlékeztet bennünket,fővárosiakat a magyar történelem egyik legdicsőbb pillanatára, amikor apáink szembe mertek szállni a sokszoros túlerőben lévő elnyomó megszállóval, a XX. század egyik legsötétebb birodalmával, a Szovjetunióval. A Várkerületben is van néhány 1956-os emlékhely, ezeket mutatjuk most be.

A sötét időkből kiszakadt dicső pillanat – 1956 a VárbanA sötét időkből kiszakadt dicső pillanat – 1956 a Várban

Meglehetősen kevés forrásunk van arról, hogy mi is történt 1956 forradalmi napjaiban a Budai Várban, azt azonban tudjuk, hogy a közel háromszáznyi, főként fiatalokból álló budavári forradalmárok mindent megtettek a szovjetek által csak Forgó szél néven katonai hadműveletnek titulált - a szabadságharc eltiprását jelentő - végzetes támadás feltartóztatásáért.