Cikkek tagek alapján:

Budapest

Vár 2023: idén is folytatódnak a felújítások, rekonstrukciókVár 2023: idén is folytatódnak a felújítások, rekonstrukciók

2023-ban is jelentős felújítások színtere lesz a Várnegyed. Egyes munkálatok a tervek szerint idén befejezésükhöz érkeznek, van, ahol a tavaly elvégzett rekonstrukciója után egy épület az új funkciója szerinti életre keltésére vár, de a felsorolásban találunk olyan munkálatokat is, amelyeket idén kezdenek el.

Száz éve született „a magyar Piaf”Száz éve született „a magyar Piaf”

A Zsolnai Hédiként híressé vált Liszt Ferenc-díjas magyar énekesnő, színésznő volt az első igazi magyar sanzonénekesnő. Az iskola mellett Lakner bácsi színházában tanult, tőle kapta művésznevét is. 1935-ben, alig 10 évesen már filmszerepet kapott az Édes mostoha című mozifilmben. Az első magyar sanzonett 100 éve született és napra pontosan húsz éve búcsúzott el a földi világtól. Néhány általa énekelt sanzont is megidézve emlékezünk most cikkünkkel rá.

„Mágus. Nem bánta, ha így hívták…” - Gyurkovics Tiborra emlékezünk „Mágus. Nem bánta, ha így hívták…” - Gyurkovics Tiborra emlékezünk

Az egykor a Várkerületben élő és alkotó Gyurkovics Tibor (1931–2008) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, nem mellesleg Budavár díszpolgára éppen ezen a napon született és mintegy másfél évtizede hagyta itt a földi világot. Rá emlékezünk.

130 éve indult el minden idők legtöbb előfizetésével rendelkező magyar irodalmi hetilapja130 éve indult el minden idők legtöbb előfizetésével rendelkező magyar irodalmi hetilapja

1894. december 17-én jelent meg először a Herczeg Ferenc által szerkesztett Új idők, amely a legnagyobb szépirodalmi hetilappá vált. A lap szellemisége elsősorban a két világháború között uralkodó reformkonzervatív irodalmi törekvéseknek felelt meg, azonban a szerkesztőség ajtaja minden tehetség előtt nyitva állt Márai Sándortól Szabó Magdán át egészen Radnóti Miklósig.

80 éve indult el Budapestről a nemzeti kincseinkkel megrakott „Aranyvonat”80 éve indult el Budapestről a nemzeti kincseinkkel megrakott „Aranyvonat”

A több mint hétmillió főt számláló sztálini Vörös Hadsereg 1944. végére nem csak a Szovjetunió területeit foglalta vissza, de megindult a vele hadban álló német szövetséges államok területeinek meghódítására, így többek között Magyarországra is. Ennek hatására 1944. decemberében megkezdődött az állami vagyon nyugatra szállítása, s mire a szovjet csapatok elérték a fővárost, hazánk nemzeti kincsei már egy felső-ausztriai falu kolostorának kriptájában lapultak.

„Délben ezüst telihold a nap…” – így írt az éppen 80 éve meggyilkolt Radnóti a decemberről„Délben ezüst telihold a nap…” – így írt az éppen 80 éve meggyilkolt Radnóti a decemberről

1941-ben írta meg az év minden hónapját rímekkel köszöntő Naptárat, amelyet egy évre rá jelentetett meg a Hungária Nyomda és Könyvkiadó Vállalat Lengyel Lajos (1904-1978) grafikusnak, mint felelős kiadónak és a nyomda igazgatójának, vitéz Bánó Lehelnek (1881-1945) köszönhetően.