Cikkek tagek alapján:

Vár

1920-ban ezen a napon tette le kormányzói esküjét Horthy, aki aztán két évtizedre a Várba költözött1920-ban ezen a napon tette le kormányzói esküjét Horthy, aki aztán két évtizedre a Várba költözött

Éppen a mai napon 103 éve, 1920. március 1-én háromnegyed egykor a magyar országgyűlés üléstermében tette le esküjét a frissen kormányzóvá választott politikus, vitéz nagybányai Horthy Miklós, aki aztán április elején fel is költözött a Budavári Palotába. A róla elvezett korszakban pedig - 1920 és 1944 között - a városképet uraló Várhegy város fölé tornyosuló épületeinek időtlensége és politikai jelentősége a történelmi folytonosságot jelentette a kortársak számára.

Testvérvárosok testvérhídjaiTestvérvárosok testvérhídjai

A Budavári Önkormányzat 12 településsel, illetve nagyváros kerületi önkormányzatával tart fent testvérvárosi kapcsolatot. Ezek között számos olyat találunk, amelyekkel a kapcsolódási pontok alapját izgalmas történelmi érdekességek adják. Most induló sorozatunk első részeként a legtávolabbi testvértelepülést, az angliai Marlowt ismerhetik meg.

Piacra fel! – szombaton ismét Nagy Bolhapiac a Virág Benedek HázbanPiacra fel! – szombaton ismét Nagy Bolhapiac a Virág Benedek Házban

Immáron negyedik alkalommal hirdetik meg a tabáni Döbrentei utcai kultúrházba az úgynevezett Nagy Bolhapiacot. Tapasztalatból írjuk, hogy itt aztán tényleg mindent megtalál az ember, a Herendi porcelántól a régi art deco lámpáig, az eredeti retro plakátoktól a gyermekjátékokig, a régi és új könyvektől az új és használt ruhákig és még sorolhatnánk. Szóval, most szombaton ismét bolhapiac a Tabánban!

Mesterségük a címer: Ma 140 éve alakult meg a Magyar Heraldikai és Genealógiai TársaságMesterségük a címer: Ma 140 éve alakult meg a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság

A címertannal és családfa-kutatással foglalkozó társaságot 1883. február 25-én alapították és a két világháború között élte fénykorát. A kommunista érába nem illettek bele a történelem segédtudományainak ezen területei a marxista történettudományba, így már a Rákosi-korszakban betiltották a Társaság működését, azonban történészek és levéltárosok kezdeményezésére, Dr. Kállay István történész-levéltáros vezetésével 1983-ban a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság újraalakult.

Erről mesél az Úri utca 45.Erről mesél az Úri utca 45.

Az Úri utcában több ország diplomáciai képviseletét is megtaláljuk. Sőt, van egy olyan is, amelyik ebből a szempontból már „nyugdíjas”, hiszen a hajdan volt nagykövetség azóta már Pestre költözött. Ez az épület egy olyan család birtokába került a 20. század első harmadában, amelynek titkos receptúra alapján készült termékeit ma is előszeretettel fogyasztják a magyarok.

580 éve született Mátyás, az igazságos580 éve született Mátyás, az igazságos

Hogyan és miként kötődtek a Hunyadiak Budához? Mi volt a szerepe Hunyadi János, László és Mátyás életében a Budai Várnak? Tényleg a Duna jegén választották királlyá a fiatal Mátyást? Volt-e Budán kutyavásár? Cikkünkben mindezen kérdésekre megadjuk a választ. Cikkünk apropója pedig igazán ünnepi, hiszen 1443. február 23-án, éppen 580 éve született Hunyadi Mátyás.