Honnan ered az egyik legszebb városrész, a Tabán neve?
Azt minden budai tudja, hogy hol található a Tabán, de vajon azt hányan tudják, hogy honnan ered a neve? Alábbi cikkünkben ennek jártunk utána.
A Tabán a Gellérthegy, a Naphegy és a Várhegy közötti lankás városrész elnevezése, amelyet keletről a Duna határol. Az egykor szkíták, kelták, rómaiak és hunok által lakott területen a IX. században jelentek meg a magyarok. A latinul Minor Pestnek tehát Kis-Pestnek nevezett részhez tartozott, amely a Pesti hegy (Gellérthegy) és a Pesti újhegy (Várhegy) között terült el. A tatárok pusztítása után népesült be ismét, elsősorban IV. Béla Várhegyre megindított erődépítése miatt, amely agglomerációt képzett Buda körül. A mai tabáni városrész az ekkoriban külvárosi rangot sem kapó, ugyanakkor beszédes elnevezésű Alhévíz nevet viselte. Az ide települő németek kezdték Kis-Pestet Kreenfeldnek, a Gellérthegyet Kelenfeld, Kelenföld hegyének nevezni.
Mindjárt a vár alatt a völgyben kies nagy kert van és egy márványból épült villa. Ennek előcsarnokát mozaik-kockás, berakásos oszlopok veszik körül, melyek érckandelábereket tartanak. A villa bejárata diadalkaput formáz; az ebédlő és a hálószoba mennyezetei és ablakai oly bámulatosak, hogy az ókor pompáját megközelítik. A kertre néző részen oszlopcsarnok épült. A kertben sűrűn ültetett fák között útvesztő van kiképezve. Madárkertek idegen és honi madarak számára, melyeket dróthálók tartanak fogva. E madárkertekben bokrok, gyümölcsfák vannak és liget, továbbá rendben beültetett különböző fákkal szegélyezett tornác. Van fedett folyosó, füves térség, köves utak és halas medencék. Tornyok is vannak üvegablakos ebédlőkkel és fedett erkélyekkel, melyekben oly kellemes az étkezés, hogy elképzelni sem lehet. A villa tetejét ezüstös cserepek fedik.
- írja a Mátyás-kori állapotokat Antonio Bonfini (1427-1502), humanista történetíró Mátyás király című művében.
A fejlődésnek a törökök megszállása vetett véget, akik 1541-ben elfoglalták Budát. Ekkor nevezték el a mai Ördög-árkot annak Nagykovácsiban található eredése miatt Kovácsi pataknak, illetve Tímár pataknak, amit törökül Tobak szujunak hívtak. A tímár elnevezés eredete, hogy az itt letelepült kézművesekről Tímártelepnek, Debaghane-nak (Tabakhane), ennek elferdüléséből származik a Tabahan, Taban elnevezés. Egyes nyelvészek szerint a taban törökül talpat, illetve valaminek az alját, tehát ez esetben egy dombnak, hegynek az alját is jelentheti. Azonban, hogy minden eddigi a Tabán elnevezéséről előadott bölcselkedést elbizonytalanítsunk, megjegyeznénk, hogy Bányai Elemér (1875– 1915) örmény származású magyar újságíró, aki Zuboly írói álnéven jelentette meg írásait „Egy pusztuló városrész” című 1909-es cikkében arról ír, hogy II. András király (1205-1235) több oklevelében is van olyan rész, amely „Tabenra mons ad Budam”. A sok bizonytalanság mellett egy dolog azonban biztos; mégpedig az, hogy a később, ide települt rácokról a Budán élő németek által a XVII. századtól részben csak Raitzenstadnak vagy Ráczvárosnak nevezett rész ma is Buda egyik legszebb, leghangulatosabb városrésze.
Márai Sándor mestere volt a rezignált és lakonikus emberi bölcsességek megfogalmazásának. Tudta, érezte, hogy az egyre inkább felgyorsuló, zaklatott világunkban az emberek szomjazzák a nyugalmat árasztó sztoikus „prózaverseket”. Márai Négy évszak címen összeállított életbölcsességei mindig egy kis vigaszt, egy kis állandóságot jelentenek ebben a sokszor kaotikus, de mindenesetre gyorsan változó világban. Most a novemberről írt életbölcsesség van soron.
Kabos László már kisgyermekként bohóc akart lenni; imádott nevetni és nevettetni. Még talán akkor is mosolyra görbült a csontsovány, tífuszos „kis Kabos” szája, amikor a szövetséges erők vele együtt felszabadították a mauthauseni koncentrációs tábort. Élete egy jelentős részében itt, az I. kerületben élt.
S ha még nincs is Szent Mihály napja mégis „Kánikulában, halk lombok alatt…” lopakodott be az évszázados utcák évszázados házainak évszázados falai között. Ott osont a Tóth Árpád sétányon és somfordált a budavári templomok tövében barnás-vöröses-sárgás festékpalettájával és pingálta ki az elmúlás gyönyörű színeivel ezt a festői tájat. A rohanó emberek észre sem vették, ahogy besurrant szívükbe, ahogy elejtette bennük az emlékeket, mint ahogyan a faleveleteket hullajtja le a Kapisztrán téri gesztenyefa. Ma is itt settenkedik szinte észrevétlenül, pedig mennyire érdemes meglátni különleges szépségét: "Itt van az ősz, itt van ujra..."
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!
