Széchenyi vagy Kossuth – ez itt a kérdés?

Hétfő este „Széchenyi és Kossuth - avagy kinek volt igaza egy 180 évvel ezelőtti vitában” címmel tartott előadást a BTM Vármúzeum főigazgatója, Dr. Csorba László a Budavári Palotanegyedben található Szent István Kávéházban. Talán nem véletlen, hogy "Széchenyi és Kossuth" szerepelt az előadás címében és nem "Széchenyi vagy Kossuth"…

Ami az egyiknek kacat, a másiknak érték – bolhapiacon jártunk a TabánbanAmi az egyiknek kacat, a másiknak érték – bolhapiacon jártunk a Tabánban

Ma az első udvari bolhapiacon jártunk a tabáni Virág Benedek Házban. Mert ugyan immáron sokadik alkalommal hirdették meg a tabáni Döbrentei utcai kultúrházba az úgynevezett Nagy Bolhapiacot, de kizárólag az udvaron most tartották először. Ha röviden össze akarnánk foglalhatni: értékeket találtunk és apró kincsekre leltünk.

Tavaszi zsongás a Várkert BazárbanTavaszi zsongás a Várkert Bazárban

Zenével, bábszínházzal, kézműves foglalkozásokkal, gyerekkönyv-vásárral, interaktív játékokkal és tavaszi karikatúra készítéssel várja az érdeklődőket egész napos családi rendezvényére a Várkert Bazár.

Módosul a Tour de Hongrie budapesti útvonala, de ez nem érinti a VáratMódosul a Tour de Hongrie budapesti útvonala, de ez nem érinti a Várat

A Magyar Körverseny szervezői biztonsági és rendezvénytechnikai okok miatt módosították a verseny 5. szakaszának korábban bemutatott útvonalát. A kör nagy része változatlan marad, a rajt- és célterület az Árpád fejedelem útra, a Császár-Komjádi Uszoda elé kerül.

Felkerült a bokrétafa az újjászülető József főhercegi palota tetejéreFelkerült a bokrétafa az újjászülető József főhercegi palota tetejére

„A néhány éve még a rajzasztalon fekvő tervek mára valósággá lettek, és a palotanegyed egyre inkább hasonlít arra a csodálatos városrészre, amelyet Hauszmann és kortársai egykor létrehoztak” – mondta el ünnepi beszédében Fodor Gergely kormánybiztos, várkapitány.

Így szállították el a Magyar Nemzeti Galériából Csontváry leghíresebb festményeit!Így szállították el a Magyar Nemzeti Galériából Csontváry leghíresebb festményeit!

Mint ahogyan arról korábban már beszámoltunk Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) születésének 170 éves évfordulóját közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A műtárgyak költöztetésénél jártunk és spoilerezünk: a monumentális festmények szállítása nem egyszerű feladat!

Budapest a TOP 50-ben! – Megjelent a TIME magazin 2023-as listájaBudapest a TOP 50-ben! – Megjelent a TIME magazin 2023-as listája

A Budavári Palotanegyed eredeti állapotukba visszahelyezett épületeit külön is kiemelte a TIME magazin ma publikát cikke, amelyben azt az 50 rendkívüli helyet vették számba az egész világról, amelyeket 2023-ban felfedezésre javasolnak. A magyar főváros olyan helyek között szerepel, mint a gízai piramisok, Barcelona, vagy éppen Jeruzsálem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le a legjobb eseményekről és hírekről!

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.