Cikkek tagek alapján:
Budavár
A Nyugat első nemzedékének egyik legjelentősebb költője a magyar tájjal és vele együtt a kontinentális éghajlattal egylényegűvé váló magyar lélek minden finom rezdülését ismerte. A természet zsongító szépségének lírikusa amolyan kárpát-medencei impresszionista volt, akinek szép szineztéziás szóképeit már közel száz éve memorizálják gimnazisták, vagy idézi tovaillanó ifjúsága emlékeiként az idősebb generáció.
A tavalyi, Balatoni Borászok Budán címmel megrendezett négy alkalmas rendezvénysorozat sikerén felbuzdulva a szervezők idén már nagyobbat álmodtak. A magyar borászokkal történő pódiumbeszélgetés-sorozat után 2024-ben egy komplexebb boros rendezvénysorozattal várja vendégeit a Budavári Palotanegyed. Történelmi borfajták történelmi környezetben történő bemutatásával kezdődik az évad.
1844. február 20-án született a kárpátaljai Munkácson Lieb Leó Mihály és Reök Cecília gyermekeként. Noha nem mindennapi életpályája áttételesen kapcsolódik a Budai Várhoz, azonban egy biztos, hogy festményeinek jelentős része itt, a Magyar Nemzeti Galériában található.
A nagyváradi születésű, méltatlanul elfeledett költőt is megihlette a Várhegy. Máriaremetei otthonából kimozdulva sokszor itt merengett hosszú sétái közben hazánk és nemzetünk múltjáról, jelenéről. Egy ilyen alkalom ihlette egyik gyönyörű versét is.
Az talán köztudott, hogy József Nádort (Erzherzog Joseph Anton Johann Baptist von Österreich) a „legmagyarabb habsburgként” tartja számon a történelmi emlékezet, az viszont már kevésbé ismert, hogy harmadik felesége, Mária Dorottya nemcsak, hogy erősen szimpatizált a magyarokkal, de ezt úgy is kifejezésre juttatta, amit előtte még senki nem tett meg a Habsburg-ház tagjai közül: 1825-ben elsőként magyarul üdvözölte az országgyűlés követeit.
Ma már hihetetlennek hangzik, de a szigorú szabályozás miatt eleinte csak és kizárólag a Budai Várban lehetett farsangi bálokat tartani, egész pontosan az egykori országgyűlés épületében. A farsang idején általánosan az országház terméről Redoute-nak nevezték a jelmezbe öltözött nemesek, a polgárok farsangi helyszínét. Később reduttnak nevezték magukat a rendezvényeket is, amely a XVIII. század végére a városi polgárság számára is a legfontosabb rendezvénnyé vált. De menjünk egy picit vissza az időben: hogy is volt ez?