Cikkek tagek alapján:
Buda
Ma már mi sem természetesebb, mint hogy az arra járó könnyedén legurít egy italt a Várban, például Budapest legszebb teraszán, Savoyai Jenő lovasszobránál, ám nem volt ez mindig ilyen egyszerű. Amikor IV. Béla megalapította Budát, a város még csak a Várhegy tetejét jelentette, ahová nem volt könnyű feljuttatni a vizet. Az évszázadok alatt ebben szerepet kapott lovas kocsi, ciszterna, átemelő, szivattyú és nem egy tehetséges mérnök. Köztük volt Kempelen Farkas is, aki a Budavári Palota vízellátásában jelentős változást hozott.
Köztudott, hogy a farsangi időszak vízkereszttől húshagyókeddig tart, ezt az időszakot hívták később báli szezonnak, amikor is a városok lakói álarcosbálokkal, farsangi mulatságokkal vészelték át a hosszú, fagyos, téli időszakot. Az európai nemesség már az 1600-as években így, jelmezekbe öltözve, pazar, fényűző lakomákon múlatta az időt, amely a XVIII. századra már a városi polgárok között is általánossá vált.
A Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező és Cseh Tamás itt, az Iskola utca 35. szám alatti albérletben írták legszebb közös dalaikat.
1787. október 17-én nyitotta meg kapuit az ország első kőszínháza, a budai Várszínház. Az egykori barokk stílusú ferences, majd karmelita templomot és kolostort II. József (1780-1790) magyar király bizonyos szerzetesrendeket feloszlató uralkodói rendelete után Kempelen Farkas (1734-1804) udvari tanácsos építtette át későbarokk, illetve copfstílusban.
Egy szupernek ígérkező kulturális programot ajánlunk kedves olvasóink figyelmébe. A téma egyik legszakavatottabb szakértője, Saly Noémi lokálpatrióta irodalomtörténész és helytörténész beszél majd a szívünknek egyik legszebb városrész irodalmi vonatkozásairól.
Nem mindennapi eseményen vehettek részt hétfőn a Szent István Kávéház vendégei. Keresztény országokban köztudott, hogy a katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától, egészen a vízkeresztet követő vasárnapig tart. A farsangi időszakot is jelző vízkereszt tehát egy szép és meghitt ünnepkör végét jelzi, amit viszont egy újabb ünnepi időszak követ.