Cikkek tagek alapján:

Babits Mihály

Van még néhány helyünk - Már csak hármat kell aludni és indul az első NagyonVár kultúrtörténeti séta a Várnegyedben!Van még néhány helyünk - Már csak hármat kell aludni és indul az első NagyonVár kultúrtörténeti séta a Várnegyedben!

Szerkesztőségünk Csapó Csaba történésszel közösen kalauzolja majd végig a programra jelentkezőket az Ulpius-háztól indulva a budavári polgárvároson át egészen az egykori Philadelphia Kávéházig. Akik velünk tartanak, azok többek között megtudhatják, hogy kik voltak a valóságban az Ulpius-testvérek, ki állta Tóth Árpád esküvői számláját, hol élt a magyar irodalom valaha élt legnagyobb mecénása, miért vált Török Sophie és Babits Ildikó halálos ellenséggé, mit gondolt Márai a szétbombázott Mikó utcai lakása láttán, hol állt a Kosztolányi-ház, kiknek volt a múzsája Kozmutza Flóra, mely hírességekkel élt Szabó Dezső közös albérletben és persze, hogy rajta kívül még kik voltak a Philadelphia Kávéház legismertebb vendégei. Gyere el szombaton és légy részese egy izgalmas és tartalmas budavári sétának!

„Aki egyszer, egy szép estén, szép csöndeskén rámhajolt…” – Babits Augusztus című versével köszöntjük a nyár utolsó hónapját„Aki egyszer, egy szép estén, szép csöndeskén rámhajolt…” – Babits Augusztus című versével köszöntjük a nyár utolsó hónapját

Az köztudott, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb költője, kritikusa és szervezője itt a Krisztinavárosban élt. Azt viszont már kevesen tudják, hogy az Attila úton két házban is lakott, majd élete legvégén a Logodi utcában talált otthonra feleségével, Tanner Ilonával (1895-1955) vagyis Török Sophieval, illetve nevelt lányukkal, Babits Ildikóval (1928-1982).

A Várkerület három költőjének három versével köszöntjük a Magyar Kultúra NapjátA Várkerület három költőjének három versével köszöntjük a Magyar Kultúra Napját

Kölcsey Ferenc 1823 januárjában írta a Hymnust, amelynek kéziratát végül 1823. január 22-én zárta le, s ez a dátum lett a vers születésének hivatalos dátuma. Igaz, a Himnusz megszületésétől még közel hat évet kellett várni arra, hogy Kisfaludy Károly irodalmi folyóiratában, az Aurórában megjelenjen az elnyomó hatalom által ihletett hazafias költemény. 1989 óta a Himnusz születésének napján, január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.

Egy régi szilveszteri fotó nyomábanEgy régi szilveszteri fotó nyomában

Az alábbi fotó 1931 szilveszterén készült Németh László (1901-1975) író krisztinavárosi lakásán. A képen egy-egy ismerős arc, de mindenesetre különleges elmék néznek bele a lencsébe. Képzeljük el a pillanatot, amikor kifordulnak a valóságból, belenéznek a fényképezőgép optikájába és elhagyva teret és időt, mit sem sejtenek arról, hogy a megörökített pillanattal átadják magukat az örökkévalóságnak.

140 éve született Babits Mihály140 éve született Babits Mihály

A XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja itt a Krisztinavárosban élt, az Attila úton két házban is lakott, majd élete utolsó éveiben a Logodi utcában talált otthonra feleségével, Tanner Ilonával (1895-1955) alias Török Sophieval, illetve nevelt lányukkal, Babits Ildikóval (1928-1982).

Zeneszerző és költő is lakott itt: egy érdekes épület az Attila úton – fotókkal!Zeneszerző és költő is lakott itt: egy érdekes épület az Attila úton – fotókkal!

A Várból, egészen pontosan az Esztergomi rondelláról letekintve lettünk figyelmesek a tetején szobrokkal díszített épületre. Aztán lementünk, és jobban szemügyre vettük, végül utána is jártunk az Attila út 133-nak.