Cikkek tagek alapján:

Budavár

A Budai Vár régi plakátokonA Budai Vár régi plakátokon

A régvolt emberi világ olykor hiányos, szakadozott emlékei a plakátok, közös múltunk kopottas falragaszai, régről jövő, cseppet sem aktuális üzenetekkel. A plakát időutazást jelent: utazást a korba, ahonnan az üzenet a plakátokon keresztül még ugyanolyan elevenen érkezik, mint ahogyan nagyanyáink, s nagyapáink idejében. Magunk elé képzelhetjük az Úri uccába beforduló omnibuszt, a cilinderes férfiakat és kalapos-napernyős-csipkeruhás hölgyeket, ahogyan tipegve igyekeznek a Királyi Palota felé, a Szent György tér irányába, a siklóhoz. Megelevenedik a mainál jóval díszesebb budavári utcácskák konflisokkal tűzdelt képe és már-már hallatszik a Halászbástyából a várost szemlélő, lenyűgözött külföldiek, látványtól elaléló moraja. Itt járnak körülöttünk ugyanazok a régimódi emberek, pedig csak ránézünk egy plakátra és becsukjuk a szemünk.

A krisztinavárosi festőművész, akit Picasso barbár zseninek nevezettA krisztinavárosi festőművész, akit Picasso barbár zseninek nevezett

Ide a Déli pályaudvar melletti krisztinavárosi Pálya utcai házba született Novák Vilmos néven 1894-ben, éppen 130 évvel ezelőtt. A család később átköltözött a közeli Pauler utcába, majd az ifjú festő itt a Várdombon található Budai Főreálban, a későbbi Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1912 tavaszán. 1913-ban a lapok már Aba-Novák Vilmos néven említik, mint a Képzőművészeti Főiskola tehetséges növendékét egy kiállítás kapcsán.

A "budapesti Montmartre", a TabánA "budapesti Montmartre", a Tabán

Ha kimondom a szót, hogy Tabán, akkor egy hatalmas, fájó űr tátong a sokat olvasó budaiak szívében, akik Krúdy, Márai vagy Szerb Antal írásaiban olyan sok érdekes történet helyszíneként ismerték meg ezt a romantikus városrészt, amit ők maguk már sosem láthattak.

„Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel! a fák alatt sok csilla, barna ékszer…” – Radnóti őszköszöntője „Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel! a fák alatt sok csilla, barna ékszer…” – Radnóti őszköszöntője

Ilyenkor szeptember elején, amikor a nyári zsibongó balatoni strandolások után az ember a Várhegy parkjaiban csöndesen sétálgat és a szellő fútta lombok között átszűrődő napsugár játékosan bújócskázó, el-elvakító fénye körül színes batikolt spanyolfalként jelennek meg a fák, mint sárgás-barnás-bordós lódenkabátba öltözött idős hölgyek és urak sziluettjei; ilyenkor megébred az ember lelkének legmélyén az örök elmúlást megidéző keserédes hangulat; s az ember szívébe beköszönt az ősz...

A Halászbástya építője, Schulek FrigyesA Halászbástya építője, Schulek Frigyes

A magyar építészet egyik legkiemelkedőbb alakja, az első hazai építész-restaurátor 105 éve ezen a napon halt meg. Az Ő nevéhez fűződik többek között a János-hegyi Erzsébet-kilátó, a budavári Mátyás-templom, illetve Budapest egyik leghíresebb turisztikai nevezetessége, a neoromán Halászbástya.

„Van benne cukor, ökörnyál, mézszínű napsütés, halálszag, ittas életérzés, hümmögő bölcsesség...” - így írt Márai a szeptemberről„Van benne cukor, ökörnyál, mézszínű napsütés, halálszag, ittas életérzés, hümmögő bölcsesség...” - így írt Márai a szeptemberről

Márai ezt a mesés, az elmúlást amolyan szemérmes líraisággal elénk hullajtó évszakot is olyan sajátságosan és egyedi ismertetőjegyekkel tudta megrajzolni, mint egy mindenkitől különböző tintával megrajzolt M.S. monogrammal diszitett exlibris vagy tintából mártott ujjlenyomat. S persze szeptember végére gondolva megidézi magában Petőfi csodálatos versét, amiről azt írja, hogy „külön lebeg a világirodalomban, mint egy eltévedt bolygó, melynek semmi köze a naprendszerhez, honnan elszakadt. De van ebben a szeptemberről szóló írásban minden, mint egy szüreti mulatságon vagy egy hangulatos borünnepen. A Mikó utca egykori sztoikus bölcse, szenvtelen lakója elrepít bennünket a japán-kínai bombáitól, mustillatú présházon át a hűvösvölgyi Veronika büféig, majd onnan vissza a fasor felé a régi és fellengzős operarészletekig.