Vajda János és a Budai Vár
Gondolta volna, hogy a magyar költészet egyik legszebb szerelmes versének múzsája is a budai Várban lakott?
Ki ne ismerné Vajda János Húsz év múlva című megejtően szép szerelmes versét? Gondolta volna, hogy a szenvedélyes és rajongó vallomások Gina-verseinek "világszép" nőalakja éppen a Várban, az Úri utcában lakott?
Amikor Vajda János először találkozott múzsájával, akkor a költő a Nővilág című folyóirat szerkesztője volt és a belvárosban dolgozott. Az Est című napilap 1927. január 9-i, vasárnapi számában, Vajda János halálának harmincadik évfordulóján és születésének 100. évfordulójának küszöbén a következőképpen számolt be az egész magyar szerelmi költsézetet megrengető találkozásról:
Egy testi-lelki jóbarátja, Gyurkovich György berontott Vajdához a szerkesztőségbe: - Te János, fenn voltam a Várban és az Úri uccában Kratochwill borbélynál egy istennőt láttam. Tudom, hogy szereted a szépet, siess, rohanj! És Vajda János sietett és rohant. Nem messze az Államnyomdától volt Kratochwill papa borbélyüzlete. Az üzletben ott üldögélt egy tizenöt-tizenhat éves karcsú , fekete lány, arca sápadt, mint az elefántcsont, de vékony ajka érzéki és kegyetlen vonalú, szeme ábrándos és mélytüzű.
Ettől a naptól kezdve, ha Vajda tehette, akkor felsietett a Várba, azonban rajongása nem talált megfelelő fogadtatása, hiszen a fiatal lány, Kratochwill Georgina jómódú, tehetős udvarlót szeretett volna magának, akit hamarosan egy idős mágnás személyében meg is talált. A fiatal újságíró-költő így kikosarazva írta meg szerelmes verseit Ginához, aki később egy ideig a vagyonos bécsi úrinők pazar életét élte és szenvedélyes lovassportolóvá vált, majd nem sokkal később a Kodály köröndön is vendégszereplő vándorcirkusz tigrisekkel és lovakkal fellépő résztulajdonosnőjeként szerzett hírnevet magának.
Gina szépsége, dicsősége sem volt azonban örök. Hamarosan a vállalkozás felemésztette vagyonát, az idő vasfoga pedig kikezdte bűvös szépségét. Betegen, pénztelenül, sebektől csúfítva magányosan halt meg Vajda János Gina-verseinek nőalakja, távol a költőtől, még távolabb a budai Vártól és legtávolabb fiatalságának sokakat rabul ejtő, legendás varázsától.
Húsz év mulva
(Gina emlékkönyvébe)
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...
.
A Krisztinaváros egykori lakóját, a vers-és prózaírás egyik legnagyobb magyar mesterét is megidézte a tél. Kosztolányi Dezső (1885-1936), aki életének hosszú évein keresztül volt a Logodi utca lakója így írt a téli alkonyatról 1907 telén.
Éppen 80 éve 1944. december végén lendültek támadásba a Magyarországot elfoglaló szovjet csapatok a főváros bekerítésére, 23-án elfoglalták Bicskét, majd másnap Budakeszit, amellyel szabaddá vált az útjuk Budapest irányába, így még Szenteste ostrom alá vették a magyar fővárost. Miközben a főpolgármester, a nyilasok és családtagjaik egy része, valamint a Gestapo tagjai elhagyták a várost, addig a férfiak zsúfolásig telt légópincékbe menekítették le szeretteiket, ahol az emberek rettegve, nélkülözve, éhen-szomjan, egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a kegyetlen és kíméletlen ostromot.
A Zsolnai Hédiként híressé vált Liszt Ferenc-díjas magyar énekesnő, színésznő volt az első igazi magyar sanzonénekesnő. Az iskola mellett Lakner bácsi színházában tanult, tőle kapta művésznevét is. 1935-ben, alig 10 évesen már filmszerepet kapott az Édes mostoha című mozifilmben. Az első magyar sanzonett 100 éve született és napra pontosan húsz éve búcsúzott el a földi világtól. Néhány általa énekelt sanzont is megidézve emlékezünk most cikkünkkel rá.